Budapest, 1967. (5. évfolyam)

10. szám október - Czagány István:Budavára középkori társadalma

Czagány István Budavára középkori társadalma i. A városiasodás kezdetei Köztudomású, hogy a budai városerőd megalapítására 1243 körül került sor hazánk történetében. A mai Várnegyed megteremtéséhez annak idején a saját sorsát is hozzákapcsolta IV. Béla király. Ezzel akkoriban nemcsak új stratégiai elgondolásának megvalósítására szolgáltatott követendő példát. Személyes tekintélyével hangsúlyozta új társadalompolitikájának jelentőségét is, amely a serviensség megnyerésére és a kialakulni kezdő városi polgárság megerősítésére irányult. Városépítő munkája a nagybirtokosoknak a királyi hatalmat szétbomlasztó törekvései ellen irányult — belpolitikájának szerves részét alkotta. Az 1241. évi tatárjárás után, az uralkodói akaratból keletkező fiatal város első telepítése az óbudai királyi kastélyhoz tartozó, magyar etnikumú udvarnéppel történik 1243 táján. Az új helység egyéb lakosai részben azok a német eredetű pesti telepesek, akik a tatárjárás borzalmait túlélve a mai Várnegyedre felhúzódnak. Részben pedig a szomszédos községekből — jobb és balparti falvakból — ideszivárgó magyarok, kézműves jobbágyok, akik a köznépet alkotják. E három társadalmi réteg — az őslakosság — tagjai között kezdettől fogva olyan osztálykülönbségek vannak, amelyek igen hamar osztályharccá fejlődnek. Ez jelentkezik a későbbi, elmérgesedett nemzetiségi ellentétek formájában, és a középkori társadalmakra annyira jellemző többirányú belső ellentétek legfőbb okozója lesz. * Budán a feudalizmus-kori társadalom küzdelme három összetevőből ered. Az első a kézműves jobbágyság és a német katonaföldbirtokos réteg harca, amely a nehezen összebékíthető etnikai ellentét formájában jelentkezik. A másik a feltörekvő polgárság és a feudális arisztokrácia osztályharca, valamint gazdasági küzdelme az esztergomi érsekséggel szembeni ellenállás formájában. A harmadik a városlakók politikai harca az idegen hatalmi törekvések — nevezetesen az Anjou-házat támogató pápai hatalom —, később az ozmán invázió ellen. Bár IV. Béla 1244. november 26-i királyi kiváltságlevele — Pest város aranybullája — a pestiek részére készült, gyakorlatilag a „Pestújhegyi Vár" — „castrum Novi Montis Pestiensis" — lakossága él vele az egész középkor folyamán. Ez a kiváltságlevél — amely a magdeburgi városi jogot honosítja meg — nem a budai Várhegyre való áttelepítés céljait szolgálja. Mivel azonban a budavári, újonnan letelepülő polgárság kezébe kerül — amelynek nagy része ide költöző pesti polgárság —, Buda lakosságának tulajdonává és a társadalomtörténet legkorábbi emlékévé válik. A kiváltságlevél a maga idejében árumegállító jogot jelentett, vámmentességet, szabad bíró- és papválasztási jogot biztosított annak a polgárságnak, amely fel tudta mutatni. Ez a polgárság pedig német eredetű volt. Tehát e rendkívüli horderejű jogosítvány — amely Buda városi önkormányzatának alapját alkotta — eredetileg a németek kezében volt. Ezenkívül más adatok is arra mutatnak, hogy IV. Béla király a városalapítás idején nagy becsben tartja a várvédelemhez értő, német katonacsaládokat. A Nagyboldogasszony templomot az ő számukra építteti plébániatemplomul; Budavára első bírái is németek. A magyar anyanyelvű lakosság — amely a tárnokvölgyi per első szakaszában, az 1250-es években mint a királyné tárnoki népe szerepel — kezdettől fogva külön telepedik le, a német polgárságtól függetlenül. A kétfajta nemzetiségű tömbnek két plébániatemploma van: a magyarok plébániája a Mária Magdolna-templom, a németeké a Nagyboldogasszony templom. A két plébánia közötti viszály — amely több mint egy évszázadon át húzódó perré fejlődik — a magyar és német lakosság közötti osztálykülönbség etnikai feszültsége. A városalapítás után aránylag hamar jelentkezik, amennyiben 1257-től 1392-ig, illetve 1441-ig tart és végül ítélethozatal nélkül zárul. Az osztályellentét etnikai kicsapódása abból ered, hogy a német plébánia korlátlanul ki akarja terjeszteni fennhatóságát a magyar plébániákra. Ezeket függő viszonyban levő, „fiók-egyház"-aknak tekinti, híveit pedig „jövevény vendég"-ként kezeli és eleinte adófizetésre is szorítja. A német polgárság ilyetén követelése ellen a magyar plébániák keresetet indítanak, és az ügyben 1257-ben jön létre az első egyezség. Ez a németek javára dönt és a magyarokat adófizetésre kötelezi. Folytatásképpen a magyar plébániák megindítják függetlenségi mozgalmukat a németek ellen. Ennek során gyakran történik kísérlet a peres felek békéltetésére; 1270-ben Fülöp érsek, 1282-ben Lodomér esztergomi érsek, 1301-ben Gergely érsek közreműködésével. Ezek eredménytelensége után 1303-ban Miklós bíbornok pápai követ, majd 1342-ben a csanádi érsek, 1349-ben pedig Guido bíboros pápai követ egyezkedteti a szembenállókat, de tartós béke nem jön létre a XIV. század első felében. Ezért 1352. július 31-én VI. Kelemen pápa bullája rendezi a két plébánia közötti jogviszonyt. Majd 1366-ban újabb alkudozás kezdődik Miklós érsek irányításával, amelynek során Kükülő János főesperes kitűzi a plébániák határait. Ez ellen azonban a magyar plébános kifogást emel. Végül 1390-ben békebírók rendezik a hosszadalmas ügyet. A magyar plébániát függetlennek nyilvánítják a némettől és az adóterhet is — egy jelentéktelen fizetnivalótól eltekintve —leveszik a magyarok válláról. Erre az elégedetlen németek — egy 1391. február 4-i pápai bulla tanúsága szerint — IX. Bonifác pápához fellebbeznek. Az Egyház feje a bécsi skót bencések főapátját, Donaldot küldi ki a per végleges kiegyenlítésére. ö azután 1392. augusztus 13-án tartja az utolsó tárgyalást ebben az ügyben. Néhány nap múlva bekövetkező halála megakadályozza az ítélethozatalban. Következésképpen a nemzetiségi különbségek által szított jogvita tovább folyik, mert a németek nem tudják elviselni háttérbe szorításukat és anyagi károsodásukat. Később I. Ulászló király 1441. január 3-i oklevele szerint a német plébános újabb területekre terjeszti ki joghatóságát, de az uralkodó és a városi tanács végül is hallgatást parancsol a viszálykodóknak. Buda városi tanácsának véleményéből tudjuk, hogy a lakosság sorai között súrlódás is támadt ebben az ügyben. A magyar és a német polgárság közti áldatlan viszonyban csak nagy nehezen lehetett a békét megteremteni. így rajzolódik elénk a múltból Budavára lakosságának társadalmi ellentétekből fakadó nemzetiségi ellentéte. * A Vámegyed XIII. századi lakóinak német katona-földbirtokosai és az Óbudáról, valamint a Duna jobb- meg balpartjáról idekerült magyarok, nemzetiségi különbségeik ellenére közösen védik polgári önkormányzatukat. Sőt, gazdasági érdekeiket is, ha a várost ilyen vonatkozásban külső támadás éri. Ékesen szóló bizonyíték erre az a csaknem negyed századig tartó önvédelmi harc, amelyet a budai polgárság folytat az esztergomi érsekség ellen. Ennek oka csak fele részben mondható gazdasági természetűnek, a másik fele jogi színezetű. IV. Béla király 1255-ben Budavára vásárvámját a Nyulak-szigeti apácáknak adományozza. Ezáltal az Egyháznak alkalma nyílik a legfontosabb polgári foglalkozás, a kereskedelem hasznának lefölözésére. Az apácáknak ezt a budai vámjogát még IV. László király is megerősíti 1287-ben. A fontosabb érdekellentétek azonban abból erednek, hogy 1288 után Lodomér érsek és Esztergom polgársága gazdasági kordont igyekszik vonni Buda körül. Az ebből támadó perben az esztergomi érsek magát állítja döntőbíróul, és Budavára felett ítélkezik. Ez a tény már egymagában véve is sérelmes Buda bírájára nézve, aki 1268-ban például az — esztergomi érsekség fennhatósága alá tartozó — óbudai káptalan és a pesti hajósok sócsempészete ügyében ön-16