Budapest, 1967. (5. évfolyam)
10. szám október - Czagány István:Budavára középkori társadalma
állóan bíráskodik. A városi önkormányzatban körvonalazott jogkörű budai bírót 1289-ben Lodomér, az esztergomi érsek, személy szerint kiátkozza. Mégpedig azért, mert a budai vásárra olyan bécsi és regensburgi kereskedőket enged be, akik az általa vont gazdasági kordont és az esztergomi káptalannak járó vámfizetést előzőleg kijátszották. Erre válaszképpen — a viszály elmérgesedésekor — az 1291. évi kisasszonynapi vásáron a budai polgárok bántalmazzák az óbudai káptalan részére vásárvámot szedő egyházi személyeket. Megverik és a Dunába dobják őket. Ezt követően 1295-ben Buda megtagadja a hajóvám fizetését is az esztergomi érsekség alá tartozó óbudai káptalannak. Végül ugyanez évben a kisasszonynapi vásáron a budai polgárok megtagadják az egyházi vámok fizetését és az apácák, valamint az óbudai káptalan embereit kiverik a Várból. Erre hozza meg válaszként Lodomér érsek még ez év október 20-án szigorú bírói végzését, amelynek értelmében Budavára szárazföldi kereskedését Esztergom, dunai kereskedését pedig az óbudai káptalan béklyóiba verik. Az utóbbié a halászati jog is Megyertől a Csepelszigetig, amit hitelesített oklevél igazol. Öt év múlva, 1300-ban az utolsó Árpádházi király, III. Endre erősíti meg az esztergomi káptalannak ezt a jogát, hogy Budavára kereskedelmi közlekedésének útjait elzárja. Az elmondottakból világosan kirajzolódik annak a társadalmi harcnak a másik oldala, amelyet Budavára lakossága a XIII. században folytatott. Ez nem etnikai jellegű — bár szintén osztályküzdelem —, mivel a gazdasági függetlenségre törekvő polgárság harcol benne az elnyomó hatalom egyik birtokosa, a nagybirtokos egyházi arisztokrácia ellen. Mivel küzdelmének hajtómotorja a gazdasági kényszer, azért ez a harc az előbbinél nagyobb jelentőségű. jelentkezik ezenkívül egy másfajta ellentét is a budavári polgárság és az egyházpolitika irányítói között. Tulajdonképpen ez is a hosszú ideig felgyülemlett, kisebb összeütközések sorozatából fakad. Az ország zilált belügyei miatt 1279 őszén Fülöp fermói püspök, a pápa teljhatalmú követe Budán zsinatol és ennek során kemény rendszabályokat szab a királyra. Abban, hogy egyházi főembereivel együtt fegyvereseit is a Várban tartja, a budai polgárság az ország és a főváros függetlenségének veszélyeztetését látja. Ugyanakkor a pápai követ rendszabályai — gazdasági vonalon — a budaváriakat is érintik. Ezért a budai bíró, valamint a polgárság, a király parancsára — túlzott aggodalmában — kiutasítja a pápai legátust, zsinatoló főpapságával együtt. A követ erre elkobozza a budai bíró esztergomi palotáját és az országot interdictum alá veti. A bírónak távoznia kell hivatalából. Ennek a politikai ellentétnek az emléke súlyosan esik latba 1302-ben, amikor Buda polgársága — részben gazdasági, de alkotmányjogi szempontból is — a pápai követ Boccasino Miklós és jelöltje, Róbert Károly ellen foglal állást. A követ ezért exkommunikációval sújtja Budavárát 1303-ban. Erre Peturmann budai bíró, Tóth Márton esküdt és Lajos pap egyházi átok alá veti a pápát és az őt követő valamennyi magyar főpapot. Ezzel Buda nyíltan elszakad a római Egyháztól és egy szakadár pap, Lajos veszi át a skizmatikus egyházi vezetést. Közben 1302-ben a város polgársága a fegyveres ellenállás útjára lép Róbert Károly kíméletlenül ostromló seregével szemben. Az idősebb Vencel király 1304-ben elfogja Buda megbízhatatlan elöljáróját, Werner fia Lászlót és elhurcolja magával. A Vár és város kormányzását Peturmannra, a tizedbérlettel foglalkozó budai polgárra bízza. Három év múlva, 1307-ben összeomlik az ellenállás, Werner fia László kiszabadul cseh fogságából, Róbert Károly pártjához csatlakozik és budai párthívei segítségével elfoglalja a várost. Róbert Károly bevonulásakor Peturmann elmenekül, Tóth Mártont és az esküdteket Michael Wohlgemuth és Wilchelm Pleidenwurff: Buda városának látképe a Nagyboldogasszony templommal. 1470 előtti állapot. Hartmannus Schedel 1493-ban Nürnbergben megjelent világkrónikájából 17
