Budapest, 1967. (5. évfolyam)
2. szám február - Vincze Oszkár, Jánosy István, Gaál Jenő írása
iszonyúan átélték — erről tanúskodnak a sírköveken a spontán kifakadások. A továbbélő vigasztalanul él tovább, szerencséjére nem sokáig. Ugyanezzel az intenzitással élték át azonban az élet szépségét, örömeit! És mindezt a legcsodálatosabb egységben a tájjal, a tenyészettel. Egyszer a feltáró munkások megnyitottak egy szarkofágot. Nem hittek szemüknek: benn egy fiatal lány feküdt, ünnepi ruhácskájában, játékaival, arca, teste olyan friss volt, mintha meg sem halt volna. És ez a sírni valóan szép tünemény a levegő hatására pillanatok múlva porrá omlott. Próbáljuk föltámasztani! Az aquincumi Hús piac helyreállított fala ( Harsányiné Vladár Agnes felvétele) A Nemzeti Panteonról Hozzászólás Móra Gábor cikkéhez Érdekes és szívünk szerinti témára hívta fel a figyelmet Móra Gábor, a Budapest novemberi számában. A Fórum-rovatban megjelent „Hol sírjaik domborulnak" című írásról van szó, amely nemes szenvedéllyel száll síkra nemzeti múltunk, a haladást szolgáló nagyjaink, a nép kiváló fiai nagyobb megbecsüléséért. Mivel írásában a Hazafias Népfrontról is említést tesz — mint amely mozgalom sokat tehetne az ügy elöreviteléért —, úgy érzem, hogy e témához helyes néhány gondolatot, javaslatot hozzáfűzni. A Nemzeti Panteon megalkotásának gondolata már elődeinket is foglalkoztatta. Az érdekesség kedvéért érdemes megemlíteni, hogy voltak régebben olyan elképzelések is, hogy a Nemzeti Panteon legyen a Gellérthegyen. A két világháború között született olyan javaslat, hogy a Népligetben épüljön fel. Amíg e iták folytak, addig az élet létrehozta, kialakította, visszavonhatatlanul, a Nemzeti Panteon helyét a Kerepesi temetőben. E néhány holdnyi területen népünknek olyan nagyjai pihennek, mint Jókai, Eötvös Lóránd, Ady, József Attila, Rajk László, Károlyi Mihály és lehetne még hosszan sorolni kiváló hazánkfiai névsorát. Nyilvánvaló, hogy ma már „a Kerepesi" nem a temetők egyike, hanem nemzeti kincsünk, történelmünk egy darabja. A Fővárosi Tanács Végrehajtó bizottsága éppen ezt ismerte fel, amikor ezelőtt 10 évvel határozatot hozott arra, hogy a Kerepesi temetőt Nemzeti Panteonná kell kialakítani. Am indokolt Móra Gábor észrevétele, amikor megjegyzi: ,^zinte lehetetlenség — de méltánytalanság is lenne —, hogy a főváros egymaga gondoskodjék a sírok, síremlékek méltó megőrzéséről". Hogy a Fővárosi Tanács V. B. mégis foglalkozott — és foglalkozik jelenleg is — a Nemzeti Panteon sorsával, ezt az ügy társadalmi, politikai jelentőségére való tekintettel teszi. Nyilvánvaló azonban, hogy nagyobb anyagi erőfeszítéseket a kérdés végleges megoldására a főváros sem tud tenni. A Városrendezési osztály az illetékes szervekkel már régebben elkészítette a Kerepesi temető rendezési tervét, amely méltó, kulturált környezetet kíván kialakítani a temetőben. A terv tehát megvan. De ezzel még nem vált a Kerepesi temető Nemzeti Panteonná! Ugyanis a terv végrehajtása temérdek pénzbe kerül. A kérdés az, honnan teremtsünk elő pénzt, illetve, hogyan fogjunk hozzá a terv végrehajtásához? A HNF Budapesti Bizottsága az elmúlt évben tárgyalásokat kezdeményezett a Fővárosi Tanács V. B. illetékes osztályaival arról, hogy miképpen fogjunk hozzá közös erővel e nagy horderejű kérdés megoldásához. A következő tennivalók körvonalai alakultak ki. 1. A Hazafias Népfront keretén belül fel kell kérni művészettörténészeket, építészeket, vasműveseket, kisiparos építőmestereket: nyújtsanak segítséget ahhoz, hogy egy gondos, mindenre kiterjedő állagfelmérés történjék a temetőben. Fel kell mérni külön a mauzóleumokat, a nagyobb kriptákat, számba kell venni a szobrokat, melyiknek van művészi értéke, mennyibe kerülne helyreállításuk stb. 2. El kell készíteni egy újabb, olcsóbb helyreállítási tervet. Ennek legyen egy minimális része, amelynek végrehajtásához kevés befektetéssel, jobb szervezéssel azonnal hozzá lehet kezdeni (figyelembe véve a társadalmi erőket, a lehetséges társadalmi munkákat is), hogy ezáltal a további pusztulásnak elejét vegyük. És el kell készíteni egy perspektivikus, akár 10—15 évre szóló tervet, amelyet anyagi erőnkhöz mérten hajtanánk végre. 3. Senki sem vitathatja, hogy a jövőben a Nemzeti Panteonná kiképzett területen csak az arra érdemes, a nép érdekében munkálkodott kiváló hazafiak nyerhetnek végső nyughelyet. Gondos elbírálással kell dönteni arról is, hogy ki maradjon a Panteonban és ki kerüljön el más nyugvóhelyre. Ez is meghaladja a főváros Közmű Igazgatóságának hatáskörét — amely jelenleg úgy-ahogy iparkodik ennek a feladatnak is megfelelni. Olyan javaslat is elhangzott, hogy a HNF Budapesti Bizottsága a Fővárosi Tanács V. B-vel együtt hozzon létre olyan társadalmi bizottságot, amely javaslatot tenne, hogy milyen elvek, feltételek alapján helyezhető valaki örök nyugalomra a Nemzeti Panteonban. Tárgyilagos, szubjektivitástól mentes döntésekre van szükség. E munkába be kell vonni történészeket, irodalmárokat, a múzeumokat, különböző intézeteket, hogy segítséget nyújtsanak az igazságos és gyors döntésben. Figyelembe kell venni azt az érvényes jogszabályt is, amely szerint a sírok fenntartásának ideje 25 év (kivéve azokat, akiknek annak idején a város örök díszsírhelyet adományozott). Persze, itt is lehetnek és kell is, hogy legyenek kivételek. Móra Gábor jó szolgálatot tett azzal, hogy ismét felhívta a figyelmet az azonnali teendőkre. Szükséges a cselekvés, s megvan a lehetőség arra, hogy ne csak Budapest, hanem az egész ország társadalmát mozgósítsuk e nemes ügyben. Gaál Jenő a Hazafias Népfront Budapesti Bizottságának munkatársa Eörsi István Kínlódva csikorog az utca Kínlódva csikorog az utca, gépkocsik rikoltanak, belesek a tátott kapukba, a kukák odvas, rossz fogak. Sípol az utca, érzi vesztét, füstöt zihál tüdeje, kockakő-hasát fölmetszették, kilóg csatorna-bele. Rohanok haza — a kabátom ledobom, itthon vagyok — s a sajgó utcára kitárom a párás konyhaablakot. 33