Budapest, 1967. (5. évfolyam)

2. szám február - Szabolcsi Gábor: Emberek, nem gépek III.

Szabolcsi Gábor EMBEREK, NEM GEPEK III. „De majd fölállok s zúgom nemsokára adjátok meg a munka örömét, adjatok kedvet, nekem nem elég a munkabér, a munkaerő ára!" József Attila „Én nagyon sokat vártam a brigádmozgalomtól. Nem anyagi okok miatt — nem vagyok utolsó ember a szakmában, meg lehet nézni a borítékomat évekre. De tudja, én a negyvenes években voltam fiatal. Huszonharmadik évemben ért a felszabadulás. Éppen itthon voltam, mikor jött a nyilas korszak, dekkolni kellett, szerencsém volt, megúsztam. Aztán az első esztendők kínjai; ha visszagondolok rá, csodálkozom; nem tudom megmondani, hogy miből éltünk. Apám régi mozgalmi, én is vele jártam ezekben az években falujárásra, utcaagitációra, szenvedélyesen politizáltunk. Azt hittük, életünket váltja meg ez a politika, személyes sorsunkat, boldogságunkat is. Számomra a politika, az élet politikus szemlélete természetessé lett. Természetes, de több is annál. A gyárépítés, a falujárás, az agitáció célt, értelmet adott az életemnek. Egy közösség hasznos tagjának éreztem magam, olyannak, akinek életén múlik valami. Felelősséget, és ha sikerült, amit vállaltunk, örömet is éreztem. Ha taggyűlésen az Internacionálét énekeltük: — „A föld fog sarkából kidőlni" — elszorult a szívem. Hittem abban, amit teszek, s ha tudtam is, hogy nélkülem is forogna a világ, hittem, hogy másképpen forogna; amit én teszek, az szükséges ahhoz, hogy a világ ilyen legyen, s ha hirtelen elmúlnék, hiányoznék belőle. Aztán jött mindaz, amit ismerünk, s ami megsötétíti emlékeinket. A régi élmény, a közösség élménye megkopott bennünk. Sokan vagyunk, akik keresnénk, akik csonkának érezzük magunkat nélküle. Senki sem szeret csonkán élni, s kényelmesen sem, ha azt látja, hogy az általa már vállalt erkölcsi normák ellen élik körülötte ezt a kényelmesebb életet. Én úgy éreztem, hogy a szocialista brigádmozgalom ebből az igényből nőtt ki, ezt a közösség-élményt, a közösség nevelő erejét akarja a korábbiaknál jobban, teljesebben, minél több emberben fölébreszteni. Magunk újjászületését vártam, elfáradt lelkesedésem újrafelidézését, annak a hitnek a megerősödését, ami nem múlt el belőlünk, ami nyugtalanít, s amit nem tud legyőzni sem a kételyünk, sem a lelkiismeretfurdalásunk. Látja, elgondolkodok néha ezen is: miért van az, hogy apáink nemzedéke is, mi is lelkiismeretfurdalással megyünk kifele az életből ? Elégedetlenül, fáradtan és mégis mohósággal teli. Törvény volna ez ? Mikor brigádot alakítottunk, ennek a mohóságnak a kielégítését vártam. Eleinte ment is. Jobban rávertünk a munkára, eljártunk közösen ide-oda, s egymáshoz is. Aztán az összejárás elmaradt. Megtesszük a felajánlást, a termelésit is, a kulturálist is, meg is csináljuk, ami kell. Ahhoz, hogy szocialista brigád legyünk, elég ez? Minket már évek óta annak minősítenek. Kicsit büszkék is vagyunk rá valamennyien. Dehát igazán különb emberek lettünk-e? S valóban közösség-e, amit mi csinálunk? Láttam brigádokat, ahol valóban barátok, akik egy brigádban vannak. Nálunk — jóban vagyunk, az igaz, de az a barátság, ami olyan, hogy az ember engedi, hogy a másik belé lásson, az őszinteség barátsága, ez hiányzik. Köztünk még mindig vannak falak. De ilyen barátság, ilyen összetartozásérzés nélkül igazán szocialista-e a mi brigádunk?" * Egyik könnyűipari gyárunk szakszervezeti titkára egyre türelmetlenebb, mikor a fönti szavakat idézem neki. „Nagyon szeretnék találkozni ezzel az elvtárssal, s magát is óvom attól, hogy ilyen oldalról nyúljon hozzá a szocialista brigádokhoz. Ez a barátkozás ma már nem cél. A SZOT legutóbbi irányelvei sem írják már ezt elő, s a felajánlásoknál is elhagyjuk a közös mozilátogatást, színházlátogatást, kirándulást, ha a brigád nem igényli. Más feladatokra tesszük a hangsúlyt, a tanulásra, a különböző politikai iskolákra, a szakoktatásban való részvételre. Ez a barátkozásdi nem megy. Nem is a szocialista brigádok feladata." A SZOT Elnökségének 38/1965/V. 29. sz. határozatában ez áll: „A szocialista brigádmozgalom az elmúlt év során hazánkban is nagy társadalmi erővé, igazi tömegmozgalommá, a dolgozók körében a szocialista munkaverseny egyik legnépszerűbb formájává vált." A kiadvány, a SZOT-határozat nem a brigádok közösségformáló feladatairól szól, a szocialista embert nevelő erejéről, azt a látszatot keltve, mintha a „hármas jelszó" közül kettő .kiesett volna a vezetés „szempontjai" közül. Furcsa, hogy éppen egy olyan üzem szakszervezeti titkára mondja ezt a véleményt, melyben a szocialista brigádok egyéni arculatát éppen a termelési munkán kívüli tevékenység adja, s a felajánlások, a brigádnaplók, s maguk a brigádtagok is azt bizonygatják, hogy a gyáron kívüli brigádélet a gazdagabb, élményadóbb. Egy textilüzemben, ahol a mennyiségi termelés a jelenlegi gépparkkal már aligha fokozható, s ahol a termelt anyag minőségének emelése a cél, nehéz különösen érdekes vállalást tenni. Egyik termelési felajánlás ugyanolyan, mint a másik; változást csak a fonók, csévélők, szövők szerződései mutatnak. A termelés módszere is olyan, hogy a munkatermekben egy összeszokott munkacsapat majdnem azt teszi, mint a szocialista brigád. A többlet, ami a szocialista brigádot jellemzi, elsősorban nem a termelőmunkában adódik és ajánlkozik. Másban. Abban, hogy az együtt dolgozók ne csak a munkateremben alkossanak közösséget, hanem azon kívül is. Sajátságos, hogy a nők szocialista brigádjai melegebb, találékonyabb közösségek, mint a férfibrigádok. Zajosabbak is. Láttam egy asszonybrigádnak olyan brigádértekezletét, ahol szinte kikaparták egymás szemét, úgy vitatkoztak. No, gondoltam magamban — s mondtam is az szb-n —, ezek is nehezen gyűlnek össze még egyszer. A titkárnő nevetett: Ezek nem is tudnának egymás nélkül élni! Valóban. A brigádnapló tanúsítja, szinte hetenként csinálnak közös programot maguknak. Mondom a naplók láttán a titkárnőnek: — Miért szerepel a brigádok életében olyan szemmelláthatóan az a törekvés, hogy összebarátkozzanak, ha ez már nem cél! — A brigádok az első években megszokták. Igénylik. S éppen emiatt sok dologban mi is számíthatunk rájuk. A „telt ház akciókban", a vietnami műszakok megindulásánál, az olvasómozgalomban mindig a szocialista brigádok segítségét kérjük. A kerületi kultúrház is a szocialista brigádokra építi műsorát, s bármilyen kéréssel fordulunk hozzájuk, mindig segítenek. Világnézeti gond is kevesebb van a szocialista brigádok tagjaival. Névadó ünnepséget a brigádtagok kérnek gyermekeiknek, házasságkötésnél is öntudatosabbak a brigádtagok. — Tehát úgy látja, hogy ebben a mozgalomban van lehetőség arra, hogy valóban nevelő erővé váljon? — Én úgy látom, van. — S a lehetőségeket ki is használják ? — Nem eléggé. — Miért? — Sok múlik a gazdasági vezetőkön, akik sokszor előírt feladatnak tartják, hogy foglalkozzanak a szocialista brigádokkal. Ami nem közvetlenül termelési feladat, azzal nemigen törődünk. — S a szakszervezet? — A termelési felelős is, a kultúrfelelős is foglalkozik a szocialista brigádokkal. — Van-e a SZOT-nak olyan tanácsadói testülete, mely a mozgalom nem-termelési feladatait összefoglalja, vezeti? — A kulturális osztály. — Mit tesz ? — A vetélkedőket szervezi, a műsorkalauzokat kiküldi, az olvasómozgalomban ver-21