Budapest, 1967. (5. évfolyam)

2. szám február - Dr. Bárány László: Buda és Pest villongásai

ges; mert ennek a bölcsességnek letéteményese a Nagyméltóságú Helytartó Tanács. Tagjait a birodalom feje: a császár nevezi ki. A megye a szükséges gabona beszerzésére egymillió forint hitelt kért a Helytartó Tanácstól. De rövidesen értesítik, hogy csupán ioo ooo forintot kaphat. Ebből az összegből kell majd ellátnia önmagát, hazatérő „felkelőit", a megyén átvonuló idegen „felkelőket" és a császári csapatokat is. Ez az áldott hivatal, melynél lelkiismeretesebben egy intézmény sem képviselhette volna a birodalmi érdekeket, ezzel a tizedére csökkentett kölcsönnel mentette meg — nem a vármegyét! — a birodalmi élelmiszer raktárak készleteit a katonák ellátásától. A megyének eszébe sem jutott, hogy tiltakozzék a becsapás ellen. Csupán arra hivatkozott, hogy a kilátásba helyezett ioo ooo forint kölcsön közel sem elegendő, mert a szükség nagy. ,,Láthatja ezt a Nagyméltóságú Mégpedig azért, hogy a visszavonuló csapatokat ne csak lelkes örömmel, hanem bőséges lisztkészlettel is várják. Természetesen, ételt, italt is bőséges mennyiségben kell készenlétben tartani a csapatok részére ... Csakugyan. Legyen a viszontlátás boldog és gondtalan. Ezt a családias rendelkezését szokatlan nyájassággal meg is indokolta: A katonaság hiányt nem szenvedhet semmiben sem. Annál kevésbé, mert ezúttal kivételesen mindern készpénzzel fog megfizetni. Ugyanis az ellátás költségeit a lakosok rendszerint a kivetett hadiadóból vonhatták le. Erre a bölcs leiratra is válaszolt a Bizottság: A földmívelők maguk is úgy vásárolják a kenyeret — hitelbe, mert a föld a vetőmagot sem adta vissza az utóbbi években. Pest városa még Budánál is rosszabb helyzetben volt. Ott tartott már, hogy a magánháztartásokat faggatta: kinek mennyi szalonnája, babja, borsója, lencséje, ecetje van ? Kondor Lajos rajzai Helytartó Tanács is, hiszen helyben lakik!" Az ígért összeget az addigi kiadások is túlhaladták már... A Dunántúlról menekített élelmiszerszállítmányok őrzésére nincsen ember. Az egyik szolgabíró azt javasolta, hogy a szállítmányokat koldusokkal őriztessék. Koldus van elég, és ha el lesznek foglalva — addig legalább nem koldulhatnak. Csak egy kényes probléma maradt nyitva: milyen napidíjat állapítsanak meg a koldusok részére ? A nagy veszedelem nagy nemzetmentő gondolatokra serkentette az iooo forintos havi fizetésekkel gondolkodni késztetett tanácsosi koponyákat is. Ha az ellenség megközelíti a megyét, az élelmet ki kell osztani a megbízható lakosok között, hogy rejtsék el és őrizzék meg ők maguk — vélte a Helytartó Tanács. — No még csak az kellene! — hördült fel a Bizottság. — A lakosokat így figyelmeztetni arra, hogy milyen nagy a veszély! Egyik napról a másikra eltűnne itt minden élelem! A Helytartó Tanácsot nem zavarta, hogy ezzel a gondolatával nem aratott sikert. Újabb javaslattal állt elő: Ha egy községben nincsen elegendő búza, sürgősen be kell szereztetni velük, hogy legyen mindenütt elegendő. A beszerzett gabonát meg is kell őröltetni! De Budát nem hatotta meg Pest siránkozása. Nem engedte át Pestre még a budai patakocskákban fogott rákokat sem. * Ekét szomszédváros lakóinak lisztjét a budai parton vízimalmok őrölték. Ezeknek a kapacitása szeptemberben minden héten 3 őrletben 10 940 m/m. Októberben minden héten már csupán 2 és fél őrletben folyt a munka. Budán abban az időben kereken 50 malom volt. Az Eletes Házak gabonáinak őrlésére a járások malomellenőrei ügyeltek. A solti járás ellenőre javasolta, hogy a budai Életes Ház kincstári gabonáját a két várostól messzebb eső malmokban őröltesse, amelyeket vízi úton is el lehet érni, hogy így a város közelében horgonyzó malmok kizárólag a város lakóinak gabonáját őrölhessék. A Nagyméltóságú Magyar Királyi Helytartó Tanács ezt a javaslatot, mint az összbirodalom érdekeivel ellentétben állót, még csak válaszadásra sem méltatta. Szabó Ferenc malomellenőr panaszkodott az óbudai molnárokra. A Bizottság elrendelte, hogy Somogyi vizsgálja meg a panaszt, és ha igazak a komisszárius vádjai, „ ... tsappantson 12 páltzákat a molnárokra és nékiek nyomban parantsolja meg szigorúan, hogy hátralékukat és az az után kiadandó életet (gabonát) is súlyosabb büntetés terhe alatt őröljék meg ..." A pesti helyőrség parancsnoka pontos jegyzéket küldött a Bizottságnak arról, hogy hova mennyi lisztet, zabot, szénát, tüzelőt szállíttasson a Pest környékén táborozó sorkatonák részére. A jeles császári tábornok csodálkozott, hogy a Bizottság nem vállalta át az Életes Házra rótt kötelezettséget. Az állandóan kirobbanással és újabb háborúval fenyegető külpolitikai helyzet miatt a megye 1797. május 3-án összeiratta a dunai vízimalmokat. Az 1771-ben végzett legutóbbi összeírás 640 malmot talált Pozsonytól a déli katonai határig a Dunán. A Bizottság most már 1156 malmot számlált ugyanezen a vonalon. De megállapították a kiküldöttek azt is, hogy a part tele van cövekekkel és a parti meder alaposan eliszaposodott. A Bizottság utasította a szolgabírákat, hogy a partok birtokosaival távolíttassák el a hajóvontatást akadályozó cövekeket, tisztíttassák ki az iszapos parti medreket és a vízimalmokat is helyezzék át olyan helyére a folyónak, ahol a hajóvontatást nem akadályozhatják. Ezek az intézkedések hadi célokat szolgáltak, de a Dunának mint hadiútnak használatára mégsem került sor. Pest és Buda elkerülték a hadszíntérré vált, felgyújtott és teljesen lerombolt 26 000 lakosú Pozsony város sorsát. Napóleon ugyanis a győri ütközet után kiábrándult abból a reménységéből, hogy Magyarország népét sikerül fellázítania és az országban olyan szövetségesre tehet szert, mely szövetségesének haderejével Ausztriát sakkban tarthatja. Minthogy Magyarország fellázításához fűzött reményei füstté váltak, abbahagyta hadműveleteit és békealkudozásokba kezdett. A Bizottság azonban Napóleon szándékával nem lehetett tisztában, s ezért számolnia kellett azzal az eshetőséggel, hogy az alkudozások megszakadnak és a háború folytatódik. Elrendelte, hogy a malmokat a Duna jobb partjáról a bal partra, közvetlenül Pest fölé, illetve Pest alá húzassák. A molnárok sok huzavona után, nagy nehezen eleget tettek ennek a rendelkezésnek; közülük sokan megdühödve, a szó szoros értelmében felhúzatták a partra malmaikat, hogy szabaduljanak az örökös és kibírhatatlanná vált zaklatásoktól. Amint azonban a béketárgyalásokon felcsillant a béke reménysugara, a molnároknak nyomban megengedték, hogy malmaikat a jobb partra, régi helyükre visszavontassák. Napóleon zavarta meg tehát, 1809-ben, a két szomszédváros békés egymás mellett élését — de amint a hódító szerencsecsillaga letűnt, a testvérvárosok között helyreállt és szent lett a béke megint. A fővárosi lakosok bevétele 1966-ban — bér, nyugdíj, juttatások — 45 milliárd 600 millió forint volt, 4 milliárd 400 millióval több, mint 1965-ben —állapította meg a Fővárosi Tanács illetékes osztálya. Ennek megfelel a kereskedelmi forgalom emelkedése: a pestiek 6 százalékkal több élelmiszert, 2 százalékkal több ruhaneműt és csaknem 9 százalékkal több hűtőszekrényt, bútort és más tartós fogyasztási cikket vásároltak, mint 1965-ben. A Fővárosi Tanács több mint 1 milliárd forintot fordított oktatásra és népművelésre — körülbelül három Erzsébet-híd árát—, az egészségügyre és a szociális gondozásra pedig több mint 1 milliárd 200 millió forintot költött. Az 1967. évi budapesti költségvetés teljes összege 5 milliárd 336 millió forint, ennek csaknem a felét az oktatás és az egészségügy kapja. A metró építésére körülbelül 400 millió, a lakások felújítására 1 milliárd forint jut. 20