Budapest, 1967. (5. évfolyam)

12. szám december - Békés István: Szegény ember gazdag városban III.

Békés István Szegény ember gazdag városban III. Karácsonyi razzia Jó hatvan éve annak, hogy a karácsony előtti napokban Roda Dezső budapesti főkapitány és Krecsányi Kálmán detektívfőnök sorozatos irgalmassági razziákra invitálták meg „főúri világunk néhány tekintélyes férfiát, akiknek jótékonyságra valló hajlandóságát ismerték". A karácsonyi razziáknak célja az volt, hogy „megrázzák a lelkeket", továbbá, hogy az illetékes tényezőkkel, „akiknek módjukban áll a szörnyű állapotokat megváltoztatni, a razziák hatása alatt olyan társadalmi áramlatot indíttassanak meg, amely hatalmas lépéssel viszi előre a megoldáshoz a fővárosi nyomorúság és bűnözés kérdését". Kegyes és naiv óhaj. A szociális olajcseppek bővebb csordítását célzó razziákon ugyan résztvett a Gyermekvédő Liga grófi elnöke, néhány „jótékony" mágnás és mágnásasszony, egy-két társadalmi kérdések iránt érdeklődő jogász, de a razziák jelentéktelen, magamutogató karitatív cécókon kívül, természetesen, maradandó eredménnyel nem jártak. Illetve — valami mégis fennmaradt a hat évtizeddel ezelőtti irgalmassági razziákból. Fennmaradt a razziákon résztvevő újságírók egyikének beszámolója, az irgalmassági razziák tapasztalatainak irgalmatlan dokumentuma, amit már csak azért is érdemes feleleveníteni, mert a tanúk maholnap kihalnak, az emlékek elhomályosodnak, s ha olykor meg nem szólaltatnánk e néma dokumentumokat, a mai fiúk-leányok, az új és a legújabb nemzedék fiataljai hovatovább bús mesének, éltes mesélők túlzásának hinnék majd a hajdani keserves karácsonyokat . . . Az elegáns hölgyek és urak az ádvent idején sem enyhülő nyomorúságról azon a budai tájon kaptak először képet, amely a Fehérvári út tőszomszédságában, a Villányi út és a Nap-hegy között terül el. A 66 holdas területen azidőben szántóföldek, kertészetek, ipartelepek nyújtózkodtak, s köztük öt hosszú, egyemeletes épület, malomkéményekkel. Az öt épület félbemaradt téglaégető kemence volt, egy téglagyár gründolására készülő francia vállalat bukásának romja. A franciáknak elfogyott a pénzük, az építkezés abbamaradt, s az öt épületet a 66 holddal együtt bizonyos Herz Ármin nevű tőkepénzes alighanem a szalámigyáros vásárolta meg 72 000 békebeli aranykoronáért. Az új tulajdonos nagyjából helyrepofoztatta a kemenceépületeket és „olcsó munkáslakásokat" létesített bennük. Az ot téglaégetőben összesen 360 kemencelyukat alakíttatott át lakássá. Egy-egy „lakás", pontosan: 3x4 méter alapterületű odú havibére 12—16 korona volt, ez középértékben havonta 5040, évente Karácsony este. H. Fritzmann rajza a Vasárnapi Újságból, 1871. 60 480 koronát tett ki. Az összezsúfolt, nagycsaládú főbérlők számát rengeteg albérlő, ágyrajáró szaporította. A kényes dámák rémülten kaptak illatos csipkekendőikhez, amikor egy-egy, a8 —10, sőt 15 személy kipárolgásától terhes, szűk lakásba beléptek, s a szennyes vackok, mocskos mellékhelyiségek bűze megcsapta orrukat. Egy komoly jogtudor felháborodott azon, hogy az egyik földszinti lakás-odúban pékműhelyt rendeztek be, a másikban szatócsüzlet volt, ahol a tulajdonos éjjel ruhástól heveredett le a zöldségeszsákokra. Az előkelő urak fejcsóválva szemlélték a satnya gyerekeket, akik vásott condráikban, zsákdarabba bugyolált lábbal, dideregve ődöngtek az épületek között, s értelmetlenül bámultak arra a meggondolatlan mágnásra, aki megkérdezte tőlük: No, gyerekek, mii gondoltok, mit hoz nektek a Jézuska ? A krónikás nem kérdezett semmit, de gyors számítást ejtett. Kiszámította, hogy a kemencelakók nem egész másfél esztendő alatt kamatos kamattal megfizették az új tulajdonosoknak a teljes ingatlan és minden befektetés árát. * A karácsonyi razzia következő napján a későbbi Új-Lipótváros, akkor Külső Lipótváros nyomortanyáira vezették vendégeiket Budapest rendjének őrei. A lakásuzsorában itt az egyik Zápolya utcai tízszeres háztulajdonos vezetett, akinek egyébként még a város más részein is volt egy csomó ingatlana. Két földszintes lakóházában 82 nyomortanya lakói szorongtak, egy-egy zugocskáért hetenként 9 koronát pengetett le a bérlő, s ezt a szörnyű uzsoraárat csak albérlőinek, ágyrajáróinak további kiuzsorázásával bírta megfizetni. A Dagály utcai Zarzeczky-telep 5 földszintes épületében a karácsonyi razziázók 72 családot találtak irtózatos körülmények között. A hatóság a hajdani istállókat emberi lakásra alkalmatlannak ítélte, s bérbe adását megtiltotta. Ennek ellenére, „titokban", csak betelepedtek a bérlők, sőt az élelmes háziúr még az eresz alját is bedeszkáztatta, s kiadta a legelesettebb nincsteleneknek. A vízvezeték még nem jutott el a telepre, az egyetlen kút befagyott, a felnőttek, aggok, gyermekek — olvasztott havat ittak. Aztán a Köztemető úti szükséglakások következtek. Hosszú deszkaépületek, pajták, bódék: hatvan egyszobás zugoly. A gazda itt a főváros, a bér olcsó: heti 2 korona. A la-Karácsonyi razzia. A Kis Üiság 1902. december 19-i számából