Budapest, 1967. (5. évfolyam)

12. szám december - J. Katus: Az élet Amszterdamban

Amszterdam — világkikötő. Parányinak tűnő kis vontatók hatalmas tengerjárókat vontatnak be a város központjába re. Ez az esküvő egyébként is mozgásba hozta egész Hollandiát. A második világháború óta a hollandusok — íőként az amszterdamiak — nagyon nem szeretik a németeket. Az esküvőellenes hangulatot még fokozták az előzmények: Beatrix húga, Irene olyan fiatalemberhez ment férchez, aki Francótól várja, hogy fölülteti a spanyol trónra. Franco neve pedig Hollandiában nem jó ajánlólevél. És a protestáns hollandusok igen fölháborodtak már azon is, hogy Irene hercegnő katolizált, ugyanis a reformáció harca a holland történelemben egybeesik a nemzeti függetlenségért folytatott harccal a spanyolok ellen. A királypárti hollandusok körében Margriet hercegnő nemrégiben kötött házassága egyet és mást jóvátett. Ő ugyanis egy fiatal holland jogász neje lett, aki nem nemesi származású és egyszerűen Van Vollenhoven-nek hívják. A Van Vollenhoven patrícius család Schiedam városából való. Schiedam neve olyan hangzású a pálinkakedvelők fülében, mint Mekka a mohamedánokéban. Az ország híres szeszfőzdéi ott működnek.Wim Kan, Hollandia kitűnő konferansziéja Szilveszter estéjén így kommentálta a rádióban a három Oranje-lán> házasságát: Választásukban egyesül mindaz, ami hazánkat évszázadokon keresztül fenyegette: Spanyolország, Németország és Schiedam. A vita a holland monarchia sorsáról még nem csendesült el teljesen. Gyakran esik szó a köztársaságról. Hogy az Oranje-háznak van-e létjogosultsága vagy nincs, azt a jövő fogja eldönteni. Kétségtelen, hogy a bonyolult holland politikai konstellációban a korona viselőjének, mint az állam fejének fontos szerepe van. Viszont ezt a szerepet a köztársasági elnök is betöltheti és amint azt az anyagias hollandok megjegyzik: egy köztársasági elnök nem is kerül annyiba, mintegy királynő. Mások arra hivatkoznak, hogyazOranje-ház a háború alatt a nemzeti egység és az ellenállás szimbóluma volt. Wilhelmina királynő viselkedése a háború alatt sokak elismerését vívta ki. Ezek között volt Churchill is, aki őt az egyedüli férfinak nevezte a holland kormányban. Ez persze nem hízelgő a holland miniszterekre. Bár Amszterdam az ország fővárosa, s láthatunk benne királyi palotát is, a kormányzás szempontjából alig van jelentősége. Az ország adminisztratív centruma ugyanis Hága, ahol a kormány székel, a királynő pedig családjával Soestdijk-ben lakik. 34 Amszterdam furcsa és vonzó város. Mi lehet vonzó benne? Az utcái nem nagyon tiszták, még a grachtok vize is szennyes. Nem is olyan régen egy koffert halásztak ki az egyik grachtból, egy japán férfi földarabolt holttestével. Néha matracok, karosszékek, s más hasonló tárgyak úszkálnak a vízben. Nagyon is csábító a lehetőség, hogy akinek valamilyen berendezési tárgya fölöslegessé vált, egyszerűen kidobja az ablakon. A szűk utcákban, a magas házak között megreked a por és a kipufogó gáz. Csúcsfprgalmi időszakban levegő után hápog a járókelő. És mégis, mindezek ellenére Amszterdam szerelmese lesz az, aki jobban megismeri. Ha jön a tavasz, a grachtok fölé boruló fákat egyszerre finom zöld fátyol borítja, A nyitott ablakon beszűrődő zajt elnyomja az utcai verklik zeiéje. És ha valaki ilyenkor kimerészkedik a Damrak-a, vagy az amszterdami Váci utcára, a Leidsestraat-ra, rádöbben arra, amit már régen gyanít: Amszterdam a szép nők városa. Élmény betérni egy eldugott kis kocsmába egy pohár sörre, kupica pálinkára és elbeszélgetni a környék embereivel. Simon Carmiggelt. Hollandia egyik leghíresebb írója, ebből él. Járja a várost, iszogatja a „jenevert", és mindennap ír egy fél hasábot az egyik napilapba. Ő minden bizonnyal Amszterdam egyik legismertebb és legnépszerűbb alakja. Egy másik figyelemre méltó személyiség neve Pisztoly Pali (Pistolen Paultje). Fegyverrel kereskedik, és bár a rendőrség szemmel tartja, eddig még megúszta szárazon. Nemrég tért haza egy másik amszterdami híres ember Amerikából: Jan Cremer. Könyvet írt „Én, Jan Cremer" címen, amelyben a holland nyelv minden nyomdafestéket nem tűrő szava szerepel. Az év elején megjelent a folytatás is: az „Én, Jan Cremer 2.", ugyancsak hatalmas sikert aratott. Cremernek nagyon tetszett a röviddel ezelőtt meghalt Jane Mansfield hollywoodi sztár, mivel az író szerint annak is magyar volt az anyja, mint neki. A holland főváros hírességei közé sorolható az az ember is, akit látni aligha lehet, mert maga az Isten. Legalábbis azt híreszteli. Volt valaha becsületes foglalkozása: mint halárus kereste kenyerét. Lou, mert így hívták, egyszercsak rájött, hogy ideje már inkognitóját levetni, és kihirdetni, hogy ő az „Úr". A vallásos hollandusok között elég sok a szélsőségekre hajló, így aztán „halas Lou" hamarosan villára tett szert és ott „angyalaival" tűrhető körülmények között él. Hívei a Központi Pályaudvar előtt árusítják újságját amelyben üdvösséget ígér mindazoknak, akik hajlandók őt Istennek elismerni. A Központi Pályaudvar közelében egyébként van néhány nevezetesség, amelyről ugyancsak érdemes beszélni. Elsősorban a Schreierstoren, a Sírók Tornya. A kis épületből intett búcsút sok asszony a távolba tűnő vitorlák után. New York alapítói is innen indultak el annak idején. Ezért büszkék ma is azok az amerikaiak, akik holland nevet viselnek. (Roosevelt, Rockefeller, Vanderbild stb.) A holland név a gazdag amerikai családokban olyasféle, mint a kutyabőr. Balra a Schreierstoren-től van a kínai negyed, Zarándoklás a festmény elé, amelyet az amszterdamiak „Náchtwacht"-nak hívnak („Éjjeli őrség"), s amely alá alkotója ezt írta: Rembrandt