Budapest, 1967. (5. évfolyam)

12. szám december - J. Katus: Az élet Amszterdamban

J. KATUS ÍRÁSA ATA KANDÓ FOTÓI Az élet Amszterdamban Nem igaz, hogy Hollandiában mindenki íacipőben jár, hogy a hollandok szőkék és a margarintól kövérek, sem pedig az, hogy az ember lépten-nyomon szélmalmokat lát és tulipánágyakat kerülget. Ez a tulipános-szélmalmos-facipős kép pontosan olyan hamis, mint a magyarok „image"-je errefelé: paprikás, fokosos, pödrött bajszú fenegyerekek. Hogy ilyen elképzelések még a mai televíziós világban is lehetségesek, bizonyára az idegenforgalmi irodák is felelnek érte. Mert Hollandiát az említett ..segédeszközök" alkalmazásával próbálják „eladni". .Hollandia fővárosában, az öreg Amszterdamban angol, francia, és német nyelven hívogatják a járókelőket Keukenhofba, a tulipánvidék központjába. A városiak és falusiak között mindenhol van különbséf. De az amszterdamiak nemcsak a vidékiektől, hanem a többi holland város lakóitól is különböznek. Sajátos nyelvjárásuk van, jó humorérzékük, van véleményük, és ha kell, meg is védik azt. Mindenekfölött érdeklődök, majdnem hogy kíváncsiak. Ha valami látnivaló van az utcán, rögtön nagy csoportosulás keletkezik. És az amszterdami utcán gyakran akad látnivaló, ha más nem: egy baleset. Erre bőven van eshetőség, hiszen az utcák, főként a központban, szűkek. Amszterdam, mint ismeretes, a csatornák városa. Nekik köszönheti az „Észak Velencéje" nevet. Pedig ezen kívül Velence és Amszterdam között nem sok a hasonlóság. Legföljebb még az, hogy mindkét város a tengernek köszöni létét. Valóban szép látvány az amszterdami „gracht". Partján keskeny patríciusházak állnak, egymáshoz simulva, harangra vagy lépcsőre emlékeztető homlokzatukkal. Rajtuk itt-ott évszámok, amelyek a házak sokévszázados életkoráról tanúskodnak. Ha valaki az amszterdami óvárossal akar megismerkedni, akkor a legjobb, ha egy vízibuszban indul sétára. Több cég hajói között választhat. Télen is (a vízijárműveket fűtik), amíg csak a grachtok be nem fagynak. A főszezonban diákok az idegenvezetők, akik három-négy nyelven hívják föl az utas figyelmét a nevezetességekre. Majdnem minden idegenvezető megenged magának egy tréfás megjegyzést, ha a vízibusz a polgármester háza előtt halad el: „nincs otthon a polgármester, nem áll a biciklije a ház előtt". A vendégek nevetnek, pedig sok igazság van abban, hogy az ember a forgalmi nehézségek miatt gyorsabban jut kerékpáron oda, ahova akar, mint autón. Elképesztő, hogy csúcsforgalmi időszakban mekkora tömeg közlekedik kerékpáron és csodálatos, hogy épp a kerékpárral viszonylag kevés a baleset. Dehát a hollandusok már gyerekkoruk óta kerékpároznak. Az első komolyabb születésnapi ajándék nem is lehet más, mint egy „fiets". így nem is tűnik olyan különösnek, ha Amszterdam első polgára esetleg kerékpárján megy a hivatalába. Tény, hogy az amszterdami egyetem egyik ismert professzora sportbiciklin közlekedik, egy másik jeles tudós kimustrált biciklijén két nyereg van: az egyiken ö ül, a másikon a kislánya. Gyakran lát az ember anyókaszámba menő hölgyeket biciklizni. Ez annál inkább föltűnő, mert az idősebbek között vannak még, akik népviseletben járnak. A bicikli begördült a politika arénájába is. Nem is akármilyen bicikliről van itt szó, hanem a híres,,witte fiets"-ről, a fehér bicikliről. Az amszterdami „provók" szerint ugyanis a város központjából ki kell tiltani az autókat. Ezáltal Amszterdam ismét szép lenne és levegője megtisztulna. A városi tanács — követelik — bocsásson díjtalanul kerékpárokat a közlekedés rendelkezésére. Akinek valahová el kell jutnia, az fölül egy ilyen szerszámra, és használja; ameddig szüksége van rá. Aztán ott hagyja, ahol éppen van. Ezeket a bicikliket, hogy könynyen fölismerhetők legyenek, fehérre kellene festeni. A fehér biciklik mellett szó esik a „fehér nők"ről is. A „fehér nők"-nek az lenne a szerepük, hogy a szt-lők mulasztását helyrehozzák, és a fiatalokat — akik e célból hozzájuk fordulnak — fölvilágosítsák. Egyik ismert propagálója ennek a gondolatnak Irene Donner asszony, egy holland sakkmester csinos felesége, maga is provó. Eddig egyik javaslatot sem valósították meg. Ha már a provókról esett szó, nézzük meg, kik ezek az amszterdamiak, akiket már az egész világ megismert. Maga a szó a „provokáció" vagy a .provokálni" szóból származik, és ez ténykedésüknek központi fogalmát tükrözi. Ők ugyanis provokálni akarnak. Nincsenek megelégedve sem a társadalom mai rendjével, formájával, sem pedig annak céljaival. S miután a fönnálló rend fő hatalmi eszköze a rendőrség, a provók állandóan bosszantják a rendőrséget. Ténykedésük, persze, nemcsak a rendőrség ellen irányul. A társadalmi normák kétségbevonásával, vagy nevetségessé tételével arra próbálják rávenni a polgárokat, hogy gondolkozzanak. Ez persze az igazi provókra vonatkozik. Mert meg kell különböztetni a haladó szándékú elemeket üresfejű utánzóiktól. A külföldi meg a belföldi sajtó nem számol ezzel a ténnyel kellő módon, és így előfordul, hogy közönséges utcai garázdálkodók fényképei jelennek meg „amszterdami provók" fölirattal. A provók nem tömörültek szervezetbe és ideológiájuk is csak azután kristályosodott ki, miután egy 23 éves bölcsészhallgató — Roel van Duyn — 1965-ben az anarchista „Provo" című lapot megjelenttette. Egy évvel korábban voltak már „happaning"-ek Amszterdamban. Ezek a „történések" a rendőrség idegeit kikezdték, s jelezték az amszterdami provóság keletkezésének folyamatát. A kezdeti csoport később — minden szervezkedési forma nélkül — öszszeolvadt a Van Duyn-féle csoporttal. Beatrix hercegnő és Claus von Amberg, nemesi származású német diplomata házasságkötése a provók számára nagyszerű alkalom volt a tüntetések-A holland fővárosban sokféle ember él békés, baráti együttélésben. A képen egy néger fiúcska látható egy fehér bőrű, holland lánnyal a gracht egyik hajóján