Budapest, 1967. (5. évfolyam)

12. szám december - Dr. Vámos Ferenc: A Postatakarék épülete

A főhomlokzat első koncepciója (1899). Lechner Ödön akvarelije. 1945-ber. eltűnt kon érvényesíteni". Le Corbusier Chandighar-i épületei. felmérhetetlen különbségek ellenére is. léptéket adhatnak e Lechner-mű megértéséhez. A nagypolgári család bő I született építész első pesti műveiben még a berlini akadémia dogmatikájával adta elő mondanivalóit. Későbbi önéletrajzából tudjuk, hogy ezek a berlini tanulmányok elnyomták képzeletét. Ezért történt, hogy feleségét fiatalon elvesztvén valósággal menekült Párizsba, Clement Parent-hoz aki egy személyben volt tudós épitész, történész és művész. Nem csoda, hogy Parent vezetésével valósággal újjászületett. Hauszmann Alajos, Lechner egykori akadémista társa Berlinben, a századforduló uralkodó osztályának kegyeltje, 1926-ban, halála előtt néhány hónappal mondta el e sorok írójának Lechnerről: ,,80etticher antik és reneszánsz előadásait hallgatta, a tervezési gyakorlatokat R. Lucae-nél, a szerkezettant C. Schwadlonál végezte, ßidermann tanárnál az akvarell kurzuson vett részt. Szorgalmasan járt el az előadásokra, de keveset produkált, kitartó, komoly munkára nem volt kapható. Otthon azonban mindig rajzolgatott és már ekkor csodáltuk az ornamentika iránti nagy érzékét és fantáziáját". A pátriárka korú barátnak ezt a megnyilatkozását Lechner 1874-i Párizsba való utazásával egészítsük ki, amikor pedig rövid idő alatt népszerű építésszé lett Pesten. A Hauszmann által említett ,,fantasztikus ornamentika-szeretetét" s párizsi útját olyan értelemben kapcsolhatjuk öszsze, hogy már fiatal korában is többre törekedett, mint amit Pest épületrendelőinek építészeti tájékozatlansága akkor lehetővé tett. Parent-nál tanulta meg későbbi pályájának súlyos igazságát: a „történelmi stílusok" sohasem voltak szentségek, elbírják egymásba-oltásukat, miután századokkal előbb is egymásba-ötvöződésükből alakult az új. Ezen az ösvényen próbálta „keresztezni" a francia reneszánsz világát is, paraszti formákkal. E „formakeresztezésnek" volt monumentális emléke az Iparművészeti Múzeum háza, a Párizsban, majd a Londonban tanultak egybefogásával, és modern szerkezetek és anyagok alkalmazásával. Művészetének második korszakát angliai tapasztalatai gazdagították. A Postatakarék homlokzatán az a nagy jelentőségű, hogy benne tíz év megelőző munkásságának minden tapasztalatát összesűrítette, az Operával szemközti hatalmas palotától a Földtani Intézet házáig, úgy azonban, hogy a Postatakarékon az előzőkön kívül a románika hatásainak is bőséges hely jutott. Ekkorában mondta: „én a magyar—román emlékek vonalába dolgoztam bele magamat és mindent ebben a vonalban látok". A Postatakarék homlokzati és alaprajzi struktúrája egymáshoz simul. Körülépített két udvara közül az egyik (a Rosenberg házaspár utcai főtengelyében) 10,25x10,25 m méretével az egykori intézet pénztártermét zárta körül, mint a közönséget kiszolgáló sejtet. Eredeti módon fedte be Lechner, hatszögű speciális üvegtéglákból „falazott" tükörboltozatként, amelynek terhét azonban a boltozatrészek összemetsződéseiben rejtett vasváz hordta. Sajnos, 1924-ben eltávolították, a nagy hidegben csepegő felületei miatt, amelynek okát nyilván helytelenül diagnosztizálták, hogy szokványszerkezetű üvegezett fedéllel helyettesítsék. Az üvegtégla boltozatú teret eredeti formájában fényképen közlöm. Ezen a négy oldalon látható pártázat sincsen már meg. Az eredeti szerkezet visszaállításának szükségességét eléggé megokolja Pevsner Nikolaus nyilatkozata az egykori pénztárterem s az egész épület európai jelentőségéről. A Nemzeti Bank illetékesei (utóbbi intézet használatában áll jelenleg az épület) legutóbb ennek a központi sejtnek nyolc darab oszlopát dobatták ki . . . A Postatakarék homlokzat-alakításának súlypontja a hatalmas oromfal és zx ezt közrefogó két torony. Rejtetten tulajdonképpen a kecskeméti városház főhomlokzatának alaptémájával egyezik. A kereken 19 m alapméretű s a padlás felett 11,15 m magasságba nyúló roppant oromfalat és kettős torony-,.kíséretét" azonban jellegzetesen csak elhomályosított emlékként idézte: a fedélzeten mint fedélsisakokat. de az épület homlokzati sarkain oldalrizalitokhoz tartozóan, úgy hogy utóbbiakhoz képest a fedélsisakok eltolódtak, rajtuk — az épület feladatát pazar gondolattal hirdetően — Hermész kigyófejes botjával (a fedélsisakok feltéteinek ilyen kapcsolatát Fettich Nándor ismerte fel). Hermészre utalnak minduntalan, a belső kiképzés s a homlokzat híres pártafűzérének szárny-párjai is. Igen jelentő: az oromfal megformázása. Eredetileg hozzá még az oromfali funkciót megokoló, a mainál erőteljesebb középrizalit tartozott s a hozzá az utcai homlokzatra merőlegesen, a kecskeméti városházhoz rokon módon csatlakozó nagy tömegű nyeregfedél. A második, majd a harmadik, végleges változatnál szinte sík homlokzatba ágyazott plasztikus homlokzat-alakításnál kötött ki Lechner. Ennél a középrizalit előugrása már mindössze csak 37,5 cm lett. Lázár Béla imént említett 1926. május 11-i hozzám intézett levelében (Orsz. Széchényi Könyvtár kézirattárában) írta a kecskeméti víztorony meg nem valósult tervéről: „róla Lechner sokat beszélt úgy, hogy e műtől fejlődési eredményeket remélt, főleg a plasztikai alakítás szempontjából, amelyet Rómában kifogásoltak, utóbb ő is koncedálta és kereste a megoldást .. ."(az 1911 -i római világkiállítás zsűrijéről van szó). Ma már nehéz arról ítélnünk, hogy mi volt Lázárnak e 12 évvel Lechner halála után írt levelében az, ami valóban Lechnert idézte, Lázár saját elképzeléseinek hozzátétele nélkül. Nem bizonyos, hogy a római zsűri l'art pour l'art „kifogásolta" volna a homlokzat „síkszerűségét", 10 évvel felavatása után. Az azonban bizonyos, hogy az épület síkszerűségét a fejlődés igazolta. Ma éppen a homlokzaton ható plasztikus „ösztönök" ellenére fantasztikus síkszerűségét érezzük és tartjuk a mű különös és izgató sajátságának; egyik oldalon a síkszerűséget, a másikon pedig — szinte ellenpontként — az épület dráma fedélidomát s a hozzá fonódó remekmívű pártafűzért, a homlokzati felületek síkszerűsége s a fedél szék párkánytalanságának feloldására: együtthatnak ezek a homlokzati felületek dús, színes mozaikberakásainak perzsaszőnyegszerű színharmóniájavai. A tervpályázatról, sem idejéről egyelőre alig tudunk valamit. Valószínűen 1899-ben volt. Nincs egyelőre más mód. mint a rendelkezésre álló tervek kivallatása. Közülük is leginkább a homlokzatok fejlődése követhető nyomon, mert három változatát is ismerjük. A homlokzatok közül Lechner megtárgyalandó akvarelljének fényképe még a tervpályázat része volt. Fájdalom, ez is eltűnt 1944—45-ben. 1925-ben bekeretezetten a Postatakarékpénztár vezérigazgatói irodájában láthattam és fényképeztem. így, bár az eredeti elpusztult, vagy illetéktelen kezekbe került, fényképe érthetővé teszi, hogy a műnek ez az első homlokzati megfogalmazása sikert arathatott. Kissé úgy hat ugyanis, mint egy nyugati város valamelyik intézményének székháza. Mi lett azonban belőle, mire valósággá válhatott' 1900 után Lechner általában kényszerítve volt arra — hosszú keserves tapasztalatok árán ismerhette ki a magyarországi zsűrik természetrajzát —, hogy pályaterveit meggyőződése ellenére rajzolja meg, a későbbi változtatásokra gondolván. A magyar művészettörténet közelmúltban elhunyt do-19 A végleges főhomlokzat. A szerző felvétele (1928). ! A két kép üveglemeze a Kiscelli Múzeumban van)