Budapest, 1967. (5. évfolyam)

11. szám november - Dr. Brenner János: A párizsi régió

Párizs városa és agglomerációja elválaszthatatlanul egymásba folyik a mindennap ezernyi megnyilvánulásában. Megjelenésében azonban az agglomeráció nem homogén képződmény. Párizs és az elővárosok között jelentős jellegbeni és minőségi különbségek vannak, amelyeket lakosságuk társadalmi tagozódása is aláhúz. De magában Párizsban is nagy különbségek mutatkoznak az egyes negyedek között. Az elővárosok zöme csupán lakótelepülés, ezeken jól lemérhető az alvóvárosok „drámája", mely általános élettelenségben és jellegtelenségben nyilvánul meg, néhány privilegizált vagy történelmi előváros kivételével. Ezekből a településekből naponta 700 ezer munkavállaló ingázik Párizsba. A párizsi agglomeráción kívül a régióban jelentős mezőgazdasági övezet terül el. Ez a vidék Franciaország legjobban művelt területe, teleszórva festői falvakkal és kisvárosokkal, majorokkal és kastélyokkal. A mezőgazdaság gépesítése miatt a lakosság egyre inkább az ipar felé húzódik, viszont újabban az üdülés jelentőségének rohamos növekedése új lehetőségeket nyit meg a régió egyes vidékei előtt. A párizsi régió egészében a mezőgazdaság csupán 100 ezer embert, míg az ipar és a szolgáltatás 2—2 millió embert foglalkoztat. A legjelentősebb probléma: a népesség határtalan továbbduzzadásának ésszerű keretek közé szorítása, illetve a növekvő népesség számára a megfelelő településstruktúra kialakítása. A kérdés a párizsi régión belül nem oldható meg; Franciaország egész településhálózatában, ipari struktúrájában is mélyreható változásoknak kell ehhez bekövetkezniük. Ezért a párizsi régió fejlesztését és rendezését két alaptéma köré csoportosítják: a meglevő állomány felújítása és korszerűsítése (út, épület, közmű, közlekedés stb.); másrészt új városias gócok létrehozása, melyekben a lakóhely, a munkahely, a szolgáltatás korszerűen megoldott és melyek tehermentesítik a túlzsúfolt párizsi városmagot. A meglevő állomány felújításával kapcsolatos elgondolások is érdekesek, de különösen jelentős a fejlesztés koncepciója. Eszerint 2000 körül a párizsi régiónak 14 mülió lakosa lesz; ennek minden következményével őszintén számol Párizs rendezésének és fejlesztésének terve. A fejlődés fő irányvonalát az alábbi összefüggésekkel jellemzik: 1965—2000 között a népesség 1,65-szörösére, a vásárlóerő 3,5-szörösére, az egyéni gépjárművek két-háromszorosára, az ipari foglalkoztatottak száma egy harmaddal, a szolgáltatásban foglalkoztatottak száma kétszeresére fog növekedni a jelenlegi értékekhez képest, míg a lakásigény megduplázódik, szobaszámra vetítve pedig megháromszorozódik. Ezeknek az igényeknek a kielégítésére hatalmas területekre van szükség, ezért az iparterületeknél a jelenlegi duplájával, a szolgáltatási területeknél a jelenlegi háromszorosával, a lakóterületeknél a jelenlegi négyszeresével kell számolni. Enagyszabású fejlesztési terv a franciaországi településstruktúrát is egyensúlyba hozná. Az új koncepció számol a feladatok és dimenziók alapvető léptékváltásával és ebben a vonatkozásban az európai nagyvárosok egyik nagyszabású, a problémákkal őszintén szembenéző, példaszerű városfejlesztési elgondolása. Az új általános rendezési és fejlesztési terv következetesen szembefordul az utóbbi 20 év hiányos várostervezésével, melynek negatívumai már ma is nyilvánvalók: a párizsi városmag képtelen 8—10 millió lakos központi igényeit kielégíteni; a városkörnyéken fokozódik az építési anarchia; a zöldterületek rohamosan fogynak; a városrekonstrukció vontatottan halad; a lakásépítés nem tudja a növekvő igényeket kielégíteni; a közlekedés egyre megoldhatatlanabb. Mindezek a problémák az eddigi módszerekkel nem küszöbölhetők ki, vagy csak olyan horribilis áldozatokkal, melyeket még ez a gazdag ország sem tudna vállalni. Ezért az új rendezési és fejlesztési tervben a megoldást a struktúra változtatásában keresik, oly módon, hogy az igényeket az optimális lehetőségek szerint kielégíthessék. A párizsi régió terve legfontosabb feladatként új városi központok létesítését jelöli meg, melyek részben egészen újonnan létesülnének, részben pedig a jelenlegi külső központok fejlesztésével valósulnának meg. Az új központok körül alakulnak majd ki a lakásépítés súlypontjai, melyek a későbbiekben új városokat vagy városrészeket képeznének: a lakóhely, a munkahely, a szolgáltatás és a közlekedés együttes rendszeréből állnának. Csak így érhető el Párizs tényleges tehermentesítése. A párizsi várostervezés szerint az új településeknek vagy településrészeknek legalább 0,5—1 millió lakosúaknak kell lenniök ahhoz, hogy ténylegesen átvállalhassanak bizonyos központi funkciókat, és ne tegyenek szükségessé egyre költségesebb és bizonytalanabb értékű megoldásokat a város magjában. A javasolt új súlypontokat Párizszsal és egymással a legteljesítőképesebb közlekedési rendszer kötné össze. Az új települési gócok egy olyan térbeni struktúrát képeznek, melynek fő fejlesztési iránya nagyjában párhuzamos a Szajnával. Ezzel a párizsi régió fejlődése az eddigi koncentrikus irányzatról átváltana egy szalagszerű rendszerre. A század végére az urbanizált régió a mai városias terület kétszeresére terjed ki, vagyis a lakosság élete még inkább a közlekedés függvényévé válik. Ezért a munkahelyeknek, a központoknak, de különösen az üdülőterületeknek megközelítésére új lehetőségeket kell nyújtani. A fő fejlesztési tengelyek mentén, valamint a telepítési gócok és a párizsi köz-R U D NAI GÁBOR ZUGLÓ E nem-is-tudom-hány kataszter flaszter a szülőföldem. Csak a jövőt örököltem, a múlt csupán történelem, s ha néha fáj is, megvigasztal e füstös táj is, hogy fellendüljön énekem. Nem fújok heje-huja dalt, itt kissé halványabb a folklór: vizet iszom, s ha fojt a sok klór, narancsitalt. pont között földalatti gyorsvasutak és autópályák teremtenek majd kapcsolatot. A regionális expressz-metró első vonala már épül. A nemzetközi gyakorlattól eltérően az új telepítési gócokat nem határolják le a meglevő településtől, sőt, inkább előmozdítják az öszszeépítést. Ez a felfogás tagadja az alvó- vagy bolygóvárosok indokoltságát és jól érzékelteti a párizsiak urbánus szemléletét, mely szembefordul bármilyen tudatos vagy ösztönös dezurbanizmussal vagy kisváros-reminiszcenciákkal. Alegkönnyebben a lakáskérdésen mérhetők fel a párizsi régió tervének megvalósítási problémái. A lakásigényt a jelenlegi helyzet mennyiségi és minőségielégtelenségéből, továbbá a várható népességszámból vezetik le. A párizsi régióban mintegy 60 ezer lakás alkalmatlan emberi tartózkodásra. Ezekből 10 éves program keretében évente 6 ezret kellene felszámolni. Hozzávetőleg 200 ezer lakásra lenne szükség a jelenlegi zsúfoltság megszüntetésére, amit 15 éves program keretében kívánnak megoldani — tehát évente 15 ezer lakást kellene létesíteni. 160 ezer elavult, de a lakáshiány miatt még le nem bontott lakás pótlása is szükséges a 15 éves program keretében; ez évi 10 ezer lakás építését igényli. Ezenkívül a lakások normális ütemű kicserélése miatt további 20 ezer lakást kellene évente építeni. Pusztán a jelenlegi lakásállomány minőségi és mennyiségi elégtelensége miatt tehát évi átlagban 50 ezer új lakás építésére lenne szükség. Ehhez hozzávéve a természetes szaporodás és a bevándorlás miatt növekvő lakásigényt: további mintegy 50 ezer lakást kellene évente építeni a párizsi régióban. Összesen: évi 100 ezer új lakást! A tényleges lakásépítés csak 1959-ben közelítette meg az igényelt mennyiséget. A lakáshelyzet azóta is alig javult, ami végeredményben a párizsi városépítés problematikusságának egyik tünete: a telekgazdálkodás, a lakbérpolitika, az építési költségek, az adórendszer, a finanszírozás módja átfogó reformra szorul ahhoz, hogy a fejlesztési terv célkitűzései megvalósíthatók legyenek. A következő évtizedek döntik majd el a végrehajtás során, hogy a párizsi régió fejlesztési koncepciója reális-e. Az azonban már ma is megállapítható, hogy e koncepció nagyvonalú és következetes; gondolatmenetének tisztasága a francia ráció egyik szép megnyilvánulása, a francia urbanisztika magas színvonalának újabb bizonyítéka. Az altatódal sem ,,Cserebogár, sárga cserebogár", csak a gitár, — í mert az erkély tárt pitvar, hallik minden perpatvar, s ha a szomszéd hadovál. A lóverseny tér felől, — a tél elől —, nem volt ősz, hogy elmulassza, minden mezei poloska szobámba csődül, s minden csődör faráról erre száll a légy, — mégis, ha szúnyog csíp, ha döng a légy is, szűkebb hazám e kies vidék. 43