Budapest, 1967. (5. évfolyam)

11. szám november - Dr. Palotás Zoltán, Halmos Benedek, dr. Zoltán Zoltán írásai

Dr. Zoltán Zoltán A főváros háztájija: Pest megye Budapesten él hazánk minden ötödik embere. Ez az adat egymagában is sejteti, hogy a főváros ellátása, élelmiszer- és nyersanyag igényeinek kielégítése az egész országra kisugárzik. Elég csak egy rövid sétát tenni a Tolbuhin körúti nagycsarnokban ahhoz, hogy megállapítsuk: a Viharsaroktól Zaláig, Szabolcstól Győr-Sopronig hazánk egész területe kiveszi részét a főváros ellátásából. Ez az integrációs hatás sokszorosan érvényesül a főváros közvetlen környékén: Pest megyében. A naponta bejáró piacozók ma már nem csak Soroksárról, Vecsésről, Kistarcsáról, Solymárról vagy Budaörsről, hanem Kiskunlacházáról, Dabasról, Tápióságról és a Galga mentéről járnak be. De többről is szó van. A főváros igényei az egész megye társadalmi és gazdasági szerkezetét átalakítják, s ez a folyamat egyre erősebben érezhető. Pest megyéből naponta 170 ezer ember jár be budapesti munkahelyre. A főváros üzemei, nagykereskedelmi vállalatai már régen túllépték Nagy-Budapest 1949-ben megvont határait. Ma már Vác, Gödöllő, Nagymaros, Maglód, Szigethalom, Budaörs üzemeinek többsége vagy mint budapesti vállalatok gyáregysége, vagy mint azokkal szorosan kooperáló üzem dolgozik. Fővárosi vállalatok raktárai, anyagtelepei nyújtóznak Dunakeszi, Kerepes, Vecsés, Dunaharaszti, Budaörs irányába. A budai hegyvidék és a Duna-kanyar szinte kizárólag a budapestiek hétvégi kirándulóéi pihenőhelye. Egyre szaporodnak a kis családi vikendházak, ahová pihenni, kikapcsolódni, kertészkedni járnak a nagyváros zajától megfáradt emberek. Pest megye fejlődése és ennek iránya hovatovább szinte teljesen összeforr Budapestével. Ahogy egy ház építését nem lehet elválasztani az azt körülvevő telektől, kerttől, úgy a főváros fejlesztésével is szoros összhangba kell hozni Pest megyéét. Ebből a szempontból nagyon dicséretre méltó törekvés a főváros és a megye fejlesztési terveinek egybehangolása. Különösen nagy jelentősége van ennek az új gazdasági mechanizmus körülményei között. Pest megyét úgy tartjuk számon, mint az ország legurbánusabb megyéjét. Településeinek 75 százalékában ugyanis a lakosság döntően ipari jellegű foglalkozást űz. Ennek ellenére a városi népesség aránya csak 12,2 százalék. Ebben a vonatkozásban a megyék sorrendjében a három utolsó hely között van. (Komárom megye vezet 45,8 százalékos városi népességaránnyal.) A megyében — különösen Budapest környékén — feltűnően sok olyan óriásközség van, amely nagy, 10 ezer főn felüli népességszáma miatt joggal tarthat igényt a várossá nyilvánításra. Az egész országban 101 ilyen erősen városiasodott nagyközség illetve mezőváros van, és ebből 13 jut Pest megyére. Mindez szükségessé tenné a megye nagyközségei urbanizációjának meggyorsítását illetve befejezését, hiszen a főváros közelségére, a bejáró dolgozók nagy számára való tekintettel a lakosság kommunális, szociális, kulturális és kereskedelmi ellátással kapcsolatos igényei már régen városi színvonalúak. Az urbanizáció költségeinek fedezésére az új mechanizmus körülményei között bevezetésre kerül az iparvállalatok kommunális adófizetési kötelezettsége. Ez azonban Pest megyében nem éreztetheti a hatását megfelelően, mert a bejáró dolgozók bérköltsége után nem a megye, hanem a főváros részesül a kommunális adó befizetésből. Méltányosnak és szükségszerűnek látszik tehát, hogy a főváros és a megye bizonyos fejlesztési feladatokban együttműködjék. Egy városfejlesztési felmérés szerint 1980-ra a fővárosban már nem állnak rendelkezésre üres területek nagy lakótelepek építésére. így már korábban felvetődött úgynevezett bolygó vagy alvó városok létesítésének gondolata a főváros határain kfvül, például Csobánkán és másutt is. Meggondolandó azonban, hogy célszerű-e ilyen új városok építése, amikor a jelenlegi bejáró községeket is — például Érdet, Budaörsöt, Budakeszit, Pilisvörösvárt, Dunakeszit, Gyömrőt, Nagykátát, Vecsést, Monort, Albertirsát és Dunaharasztit — lényegében „alvó városok"-nak tekinthetjük. Célszerűbb volna tehát ezen nagyközségek urbanizációjának meggyorsításával megoldani ezt a problémát, annál is inkább, mert ezek a 10—15—20 ezer lakosú községek vég nélkül mégsem maradhatnak ebben a státuszban. Figyelemre méltó körülmény még az is, hogy a fővárosba évenként betelepülő mintegy harmincezer ember felének előbbi lakóhelye: Pest megye. Ugyanis főként az Alföldről feláramló népesség először itt tart egy-két éves „pihenőt", míg egzisztenciáját meg tudja teremteni a fővárosban, és egész családját felköltöztetheti. Budapest túlnépesedésének problémáját tehát az Alföld iparosítása mellett nem kis részben Pest megye fejlesztésének meggyorsításán keresztül kell megközelíteni. Egy fejlett és az urbanizáció előnyeivel rendelkező megye nagymértékben megszűrné, csökkentené a fővárosba irányuló felvándorlást. A megye, jelenlegi adottságai között, csak az átszállóhely szerepét tudja betölteni. Most ugyanis a lakosság állandó kicserélődésével nézünk szembe. Akiknek a megye nem nyújt elég munka- és életlehetőséget, azok beköltöznek Budapestre, és átadják a helyüket azoknak, akiknek az itteni viszonyok átmenetileg többet jelentenek, mint előző lakóhelyük adottságai. Pest megye és a főváros célkitűzéseinek, fejlesztésének összehangolása azonban nem csak tanácsi szintű feladat, hanem jelentős mértékben vállalati is. A megye egyes községeiből érdekes módon néhány meghatározott budapesti vállalat felé orientálódik a munkaerő. Egyes élelmes községi kulturházigazgatók például a dolgozók munkahelyén adják el az otthoni színházjegyeket. Mindebből az következik, hogy a társadalmi kapcsolatot az élet más területein is erősíthetnék az illetékes vállalatok az egyes községekkel. Pest megyében például az 1964 65-ös tanévben 33 középiskola működött, 9106 tanulóval. Ebből a gimnáziumi tanulók száma 6854, de a szakközépiskolások száma csak 856 tanuló volt. Mindez elég komoly nehézséget jelent az érettségizett fiatalok — különösen a lányok — elhelyezkedésénél. A megyében kevés az úgynevezett „bázisüzemek" száma, amelyekre a termelési gyakorlatot alapozni lehet. Ugyanez akadályozza az iparitanuló képzés kívánt mértékű növelését is. így a megye fiataljainak nagy többsége segédmunkásként helyezkedik el a fővárosi üzemekben, és később is csak kis részük szerezheti meg a szakképesítést. Ez a jövőre nézve nem kevés társadalmi, szociális problémát rejt magában. Célszerű volna tehát, ha az érdekelt budapesti vállalatok a bejáró községekbe kihelyezett iparitanuló intézetek létesítésével segítenék elő a fiatalok helyben való szakképzését. A vonatkozó kormányhatározatok előírják, hogy Budapest közvetlen közelében — 30 km-es körzeten belül — lehetőleg mellőzni kell új ipari üzemek építését. Ez az egyébként helyes határozat a foglalkoztatottság biztosításának újszerű megoldásait is szükségessé teszi, különösen a többgyermekes anyák részére. Ha az országban valahol indokolt a bedolgozó rendszer fejlesztése, úgy azt hiszem, e területen volna a legcélszerűbb. A fővárost övező 30 km-es sávban kellene tehát létrehozni a budapesti nagyipar kiegészítő bázisát, egy „bedolgozó gyűrű"' kiépítése formájában. A fővárosi üzemekkel szoros kooperációt igénylő ipar vidékre telepítése szempontjából a megye déli része — Cegléd, Nagykőrös, Abony, Nagykáta — látszik a legideálisabbnak. A megye kereskedelmi ellátása is egészen speciális megoldásokat igényel. A bolt-ellátottság tekintetében ugyanis Pest megye az utolsó helyen áll: ezer lakosra jutó boltalapterülete 1965-ben 161 négyzetméter volt — Komárom 247, Tolna 236, Nógrád 231 stb. négyzetméterével szemben. Ilyen tempóveszteséget a hagyományos módon — elszórt kis üzletekkel — rövid időn belül