Budapest, 1967. (5. évfolyam)

11. szám november - Dr. Palotás Zoltán, Halmos Benedek, dr. Zoltán Zoltán írásai

Dr. Palotás Zoltán Mennyi fővárosunk tényleges népessége? Éjszaka: felül a 2 millión, nappal: 3—400 000-rel több Bertalan János tanulmánya a főváros lélek­számáról* bizonyára sokakat elgondolkoz­tatott. Engem hozzászólásra — némileg vi­tára is — késztet. Nem megállapításainak lényegét vitatnám; azzal egyet lehet érteni. Inkább kiegészíteném, kommentálnám ér­dekes (némely tekintetben megdöbbentő) adatait, következtetéseit olyan szempon­tokkal is, amelyeket eddig városi népessé­günk vizsgálatánál még alig alkalmaztak. Te­hát: mennyi is valójában Budapest népes­sége — vagy — lakossága? Első pillanatra talán furcsa kérdés. Hiszen a Statisztikai Zsebkönyv legújabb kiadásában benne van, hogy Budapest lélekszáma 1967. január 1-én 1 969 000 fő volt. Vajon nem elég-e ez az egyetlen — önmagában is oly sokatmon­dó — számadat fővárosunk népessége nagy­ságának, növekedésének érzékeltetésére? És mit jelent a címbeli „tényleges", népes­ség? Gyakorlati tapasztalatok igazolták, hogy a települések — főleg a nagyvárosok — né­pességének száma egymagában sokat mond ugyan, de a városgazdálkodás, városterve­zés számára mégsem mond eleget. A váro­sok lélekszáma nem olyan „egyszerű do­log", hogy azt a statisztika egyetlen, ha­gyományos népességszámával ki lehetne fe­jezni; ma már sokkal bonyolultabb, össze­tettebb annál. Más volt a népszámláláskor, természetesen más ma (utánszámítással is), más télen és más nyáron, más hétköznap és más munkaszüneti napokon és — nem utol­só sorban — más éjjel és más nappal. Mi a tényleges népesség? A települések tényleges népessége lénye­gében azt jelenti, hogy a valóságban nem marad a statisztika számánál, illetve nem fejlődik oly egyenletesen, amint azt a sta­tisztika — viszonylag hosszabb időközök­ben (évenként) — kimutatja, hanem peri­odikusan hullámzik, pontosabban hul­lámzó mozgással növekszik (számos falu esetében csökken). Más szóval: a település népessége nemcsak évenként nő, hanem azon belül időszakosan — sőt, naponként is — változik (24 óra alatt is: mintegy „lé­legzik"). Minél nagyobb egy település he­lyi, helyzeti energiája,** vagy minél inkább ilyenek vonzásában él, annál inkább válto­zik a település lélekszáma. A hullámzás­szerű változás kitérése (amplitúdója) egyik ismérve a települések jellegének, energiá­jának. Ha ilyen aspektusban nézzük a kérdést, nyilvánvaló, hogy a statisztika tradicionális, egyetlen idevágó adatával a modern nagy­város (vagy akár kisközség) népességét pon­tosan jellemezni — a városfejlesztés, kuta­tás szempontjából — ma már nem lehet. (A statisztikai „népesség-szám" egyébként — amint alább bemutatom — tulajdonkép­pen még átlagértéknek sem tekinthető.) „Jelenlevő népesség", „állandó lakosság" A népszámlálás eredményei kimutatásának elvi alapja az összeírt, jelenlevő népesség, tehát nem az egyes települések állandó la­kossága. A kettő között 1960-ban — or­szágos szinten — több, mint % millió fő volt a különbözet; csak a keresőkre vonat­kozóan pontosan 236. 497 fő. Ehhez járul az eltartottak száma (amit azonban nem tettek közzé). Tehát ennyit tett ki azoknak a száma, akiknek „az összeírás helye volt az állandó lakhelyük, de az összeírás idő­pontjában egy hónapnál nem régebbi idő óta üdülés, látogatás, kórházi ápolás (idő­korlátozás nélkül) stb. miatt távol voltak". Ezeket az „ideiglenes távollevőket" mind­két helyen — az összeírás helyén és a távol­lét helyén is —számbavették, de a keresők számában csak a távollét helyén mutatták ki. Csupán a keresőknél találjuk meg a meg­különböztetést — eléggé elrejtve. A „jelenlevő" és a „lakó" keresők száma közötti közel % millió főnyi különbözet — eltartottjaikkal feltehetőleg legalább 300 000 fő — igen jelentős, semmiképp sem elhanyagolható tétel, amelynek párhuzamos ki nem mutatása (illetőleg egyoldalú ki­mutatása) különösen a főváros népességé­ben okoz nagy, rejtett eltérést. De legtöbb városunk és igen sok községünk valódi lé­lekszámát is eltorzítja: az ipari városok statisztikai népességszáma a valóságos, ál­landó lakosságuknál kisebb; a mezőváro­soké és nagyon sok községünké pedig na­gyobb. Olyan különbségek adódnak, hogy pl. Miskolc és Dunaújváros esetében a „la­kóhelyükön dolgozó" aktív keresők sta­tisztikai száma — a helyesbítéssel — kb. 11—11%-kal, Ajkáé közel 27%-kal nő meg. Ekkora „tűréssel" nyilván munkaerőt sem lehet reálisan tervezni. Az 1960. évi népszámláláskor adódott ezen alapvető különbözetek — a továbbvezetett népességszámban — mindmáig fennállanak. A helyesbítés tehát elkerülhetetlen. Az 1960-as újévi — hagyományos időpontú — népszámlálás „jelen- illetve távollevő" ka­tegóriája is bizonyítja, mekkora kitérések jelentkeztek már 8 évvel ezelőtt, egy téli ünnepen. De lehettek még ennél is na­gyobb „kilengések" az átlagnak vehető ,,la­kó"-népesség számával szemben, pl. nyáron (vakáció, turista- illetve üdülőszezon).*** Hogy a lakosság tényleges száma a statisz­tika népesség-adatától mennyire eltér, Budapest példáján mutatjuk be. (De ha­sonló — alig sejtett — eltérések mutatha­tók ki számos egyéb településünknél is.) Budapest népességét pontosan az utolsó népszámlálás alkalmával (1960. január 1., 0 órának megfelelő állapot) írták össze, ille­tőleg a leírt elvi alapon mutatták ki. Azóta a változást évenként továbbvezetik. A fővárosban az „ideiglenesen jelenlevő" (más településekben lakó) keresők száma 1960-ban 17 024 volt; az „ideiglenesen tá­vollévő" (de Budapesten lakó) keresőké vi­szont 71 802. E két szám különbözete 54 778. Hatalmas, elgondolkoztató szám ez: annyi mint Pécs dolgozóinak száma! Zömmel (de legalábbis nagyrészt) minden bizonnyal vidékről „frissen" felkerült, még eléggé gyökértelen, pesti lakosok, akik az ünnepekre „hazautaztak"; kisebb részük kiránduló, üdülő, látogató. De bárkikből is tevődjék össze ez a 72 000 kereső, ezek budapesti lakosok voltak, itt laktak és dol­goztak; világos, hogy Budapest lélekszámá­ban kell hogy szerepeljenek, és nem falujuk adataiban, ahol szinte csak véletlenül, újév ünnepén tartózkodtak, az összeírás éppen „ott kapta őket", de közvetlenül azelőtt és azután Budapesten laktak, ténylegesen te­hát annak lakosságához tartoznak. Megfor­dítva: a 17 000 Budapesten összeírt, de máshol lakó — a népszámláláskor véletle­nül Budapesten tartózkodott — kereső a valóságban nem tartozik Budapesthez, ha­nem ahhoz a településhez, ahol lakik. A két szám különbözete 55 000 fő — csak a kere­sőkre vonatkozóan! Eltartottjaikkal felte­hetőleg mintegy 70 000 fő. Ha feltesszük, hogy e kategória száma 1960 óta nem válto­zott (a valószínű az, hogy nőtt), akkor kere­ken ennyivel kell megnövelni a főváros statisztikai népességszámát. Ez azt jelenti, hogy Budapest ez év eleji lakossága — éj­szaka — már mintegy 40 000 fővel megha­ladta a 2 milliót! Az első tanulság tehát, hogy a statisztikai „népesség" és az állandó „lakosság" kü­lönbségeit ki kell mutatni. Kívánatos, hogy a KSH tegye közzé mind a jelenlevő, mind pedig a lakó népesség (nemcsak a keresők) * ,,Közel a 2 millióhoz", megjelent a Budapest f. év 5. számában ** Ha a város fekvését értékeljük ha előnyeit vizs­gáljuk , energiákról beszélünk. A topográfiai fekvés előnyei a helyi energiák, a forgalmi fekvésé a heíyzeíi energiák. A hátrányokat az energiák hiányával szoktuk megjelölni. (Mendöl Tibor után. aki szerint a fogalmak Cholnoky Jenőtől származnak) *** A népszámlálások nemzetközi gyakorlatára jellemző adat, hogy 1950 körül az ENSZ által ebből a szempontból vizsgált 52 ország közül a népszámlálási adatfelvétel alapja 25 országban az állandó (lakó), 17-ben a jelenlevő népesség és 10-ben mindkettő volt. Bene Lajos A népesség állapota. {Bevezetés a demográfiába. Szerk. Szabady Égőn) Budapest, 1964. 24. oldal. 26

Next

/
Thumbnails
Contents