Budapest, 1967. (5. évfolyam)

11. szám november - Czagány István:Budavára középkori társadalma II.

A gazdasági felemelkedésnek és az uralkodó osztály-váltásnak e nagyjelentőségű korszaka idején lényegbevágóan átalakult Buda városszervezete is. A helységet csak 1347-ig kormányozták bíró helyett kinevezett királyi rectorok. A XIV. század második felétől kezdve a „patrícius uralom" Budán egyre inkább „német uralom" formájában jelentkezik. A szegényebb magyar polgárság kézműves vezetői és a németek között súrlódások keletkeztek. Mint már említettük, 1390-ben a magyar polgárság követelte, hogy templomuk legyen független a németek plébániájától. A békebírók ilyen irányú döntése után azonban a németek IX. Bonifác pápához fellebbeztek, akinek küldötte, Donald főapát nem tudott ítéletet hozni 1392-ben ebben az ügyben. A rendezetlen kérdés kapcsán a robbanásra kész energiák 1402-ben érkeztek el a telítettséghez. A budavári társadalmat belülről feszítő ellentétek a szegényebb polgárság és kézműves vezetőik nyílt, politikai felkeléséhez vezettek. Az ellenzék vezetői — a német patriciátussal elégedetlen polgárok — a városi hatalmat kézben tartó réteg ellen lázították a népet. Valószínűleg 1402-ben, Szent György napján — bíróválasztás idején — nagy fegyveres tömegek vonultak fel. A tömegnyomás megfosztotta hatalmától a régi, németbarát tanácsot és új embereket helyezett a bírói székbe. A mozgalom vezetői kézművesek voltak. Frigyes fia András mészáros, Lőrinc szűcs és Kis (Parvus) Rigolinus polgár. A hatalomra került budai ellenzék mindenekelőtt kibővítette a városi tanácsot; tizenkettő helyett harminchat tagúvá. A középkori kézműves mozgalmak a patríciusok szűk rétegének vagyoni hatalmával mindig a tömeges tanácsot állították szembe a XV. században. Az új középpolgári kézműves tanácsnak komoly tekintélye lehetett. 1402. június 25-én ugyanis egy visegrádi polgár és egy váci mészáros között folyó pert a váci tanács Budára küldött döntés végett. Az ügyben már az új budavári tanács hozott ítéletet; november 9-én és 1403. január 1 i-én Frigyes fia András szerepel az okleveleken, mint bíró. Egy 1403. június 28-án kelt másik oklevél Hertlinust — az ellenzék uralomra jutása előtti, volt városi bírót — mint „régi bíró"-t említi. December 9-én azután ő meg az esküdtek „és a város tanácsának régi tanácsosai" Zsigmond császár elé járultak és statáriális hangú királyi parancsot eszközöltek ki a jövőbeni bíróválasztásokon netán fegyverrel fellépők ellen. Ezzel a patríciusok ismét a kezükbe kerítették átmenetileg elvesztett hatalmukat. Zsigmond császár 1403. december 9-i oklevele véglegesen rendezte a bíró- és tanácstagválasztást. 1404. április 4-én már az egyik dúsgazdag német patrícius, Rauczan Péter lett Buda város bírája. Azév április i-én és szeptember 7-én is ő szerepelt bíróként az oklevelekben. Ezért jelent meg többször is Budán a kolozsvári német Mün Miklós bíró, valamint Bülkischer Jakab az 1404. és 1405. esztendőben, amikoris összesen tizenhárom oklevelet eszközöltek ki a királytól. így használták ki az 1404. évi, első városi dekrétum teremtette helyzetet a maguk számára; és a nagykereskedő, vagyonos polgárság érdekeit szolgálták ezzel Kolozsvárott is. A történtek megtorlásaként 1404. április 15-én Zsigmond császár egyik oklevelében meghagyta, hogy András mészáros „társaival együtt" kapja meg méltó büntetését. Sőt, később — de még 1413 előtt — a Budai Jogkönyv közigazgatással, tanácsválasztással és polgárjoggal kapcsolatos cikkelyei is a kézműves ellenzéki mozgalom megtorlásának, valamint az újabb mozgalom megakadályozásának jegyében születtek. A bíróválasztásról szóló új rendelkezések eltorzították IV. László király 1276. évi és IV. Béla király 1244. évi privilégiumait. A többi között ugyanis német származáshoz kötik a bíróvá választhatóság feltételét. Tehát az 1402—1403. évi kísérlettől eltekintve, Budán a középpolgári ellenzék nem tudta tartósan meghódítani a városi hatalmat úgy, mint a XIV—XV. századi nyugateurópai városok céhei. Ez a felkelés nem ingatta meg alapjaiban a patrícius uralmat, legfeljebb bizonyos korlátok közé szorította. Az ismét hatalomra kerülő patríciusok tettek ugyan minimális engedményt, de ez nem csillapította le a tovább feszülő társadalmi ellentéteket. A tizenkét tagú tanácsba ezután már két magyart is lehetett választani, sőt, a huszonnégy tagú külső tanács egyharmada is magyar lehetett. Az ezzel elégedetlen kézművesség és középpolgárság elemi gyűlölete azonban a következő általános, országos válság idején, 1438-ban, ismét a felszínre tört. Az éppen Budán tartózkodó Marchiai Jakab — az 1425 előtt itt is megjelent első huszita hitszónok követői ellen kiküldött pápai inkvizítor — is tehetetlen volt a meggyilkolt Ötvös János magyar bíró holtteste láttán felbőszült tömeggel szemben. Ennek a második forradalmi megmozdulásnak lett a következménye, hogy 1441 után tizenkéttagú, állandó budai tanács létesült. * A Budavára társadalomtörténetére vonatkozó anyagból hozzávetőleges pontossággal ismerjük a város XV. századeleji polgári szervezetét. Megkíséreljük tehát felrajzolni a korabeli társadalom felépítését, keresztmetszetét is. Kétségtelen, hogy a társadalmi rend hierarchiájában a legalsó osztály a polgárjogokból kitagadott nincstelenekből, a bélpoklosokból, koldusokból, vízhordókból és napszámosokból állt. A némiképp már megbecsült osztályt a fürdősök, zenészek és szabad személyek alkották, akikkel körülbelül egy színvonalon foglaltak helyet a halászok, révesek, vincellérek. A következő, már vagyonnal is rendelkező osztály a jogokkal bíró polgárság volt; polgár csak vagyonos ember lehetett. Ide tartoztak az iparosok és kereskedők, nevezetesen az apothecarius-gyógyszerészek, más kiskereskedők, az orvosok, ötvösök, festők, kocsigyártók, kövezők, kőfaragók, esztergályosok, asztalosok, kőművesek, ácsok, pékek, molnárok, nyergesek, kádárok, szabók. Ennek az osztálynak a felső rétegét alkották a nagykereskedők, papok és céhmesterek. Nem a vagyoni cenzus, hanem a budai tanács végrehajtó szervéhez való tartozásuk, vagyis hivatalos tekintélyük miatt felettük álltak a városi végrehajtó tisztviselők és a céhek megbízottai, akiket a tanács segédcsapatának nevezhetnénk. Ezek a fizetett szeméthordók, szőlőörök és sírásók, a városi hóhér, a kapuőrök, kikiáltók, tűzoltók, börtönőrök, valamint a céhek választottai, a felső rétegben pedig a poroszlók, az elárusító közvetítők, az adószedők, a városi követ, az eskümondó, végül a vásárbírók voltak. Irányítójuk a budai városi joghatóság volt, élén az egy évnyi Johann Sibinacher: Buda ostroma 1598-ban vagy 1602-ben jtsi-^*. 10