Budapest, 1967. (5. évfolyam)

10. szám október - Zolnay László: Képek Budapest sportjának két évezredéből

Zolnay László Fővárosunk sportjának története egyetlen hoszszú stafétafutáshoz hasonló. A testnevelés, a sport lángjait — vagy ezernyolcszáz évvel ezelőtt — valahol az aquincumi amfiteátrumok körül gyújtották meg. Azóta változó, egymást cserélő nemzedékek és nemzetiségek száguldanak ezzel a sport fáklyával . . . valahová a Népstadion felé. Budapestnek s ókori város-elődének, az ókori Aquincumnak ebből a közel két évezredes sporttörténetéből ragadunk ki ezúttal két fejezetet. Miképpen sportoltak ókori elődeink, Aquincum lakói? Mi volt őseinknek, Buda és Pest középkori embereinek, ifjúságának sportja? Aquincumi amfiteátrumok Az ép lelket hordozó ép test elvét Pannónia legionistái és ifjai épp úgy vallották, mint itáliai anyaországuknak latinjai. A tisztaságot a sporttal azonos értékűnek vették. Kettős test-kultuszuk dolgáról Aquincum amfiteátrumai és fürdői tegyenek — szembesített — vallomást. A mindennapi tisztálkodás mellett a sportot is szolgálták ezek a latin fürdők. Az aquincumi balneatoriumok alapfalai a római fürdők örök modernségét hirdetik. A vetkőzőhelyiségekből - hogy az út porától megtisztuljon a vándor — hideg és langyos előfürdőkön át jutott a caldariumba, ahol izzasztó, forró fürdővíz, majd meg hideg zuhany várt rá. A helyiséget dögönyözők, izzasztók környezték. Aquincum polgárvárosi közfürdőjében szabályos úszómedence is volt, úszás, natatio végett. Úszni általában minden férfit megtanítottak. (Aquincum egyik veterán katonájának emlékét még a római történetírás is megőrizte: e légionista egy ízben teljes fegyverzetében úszta át a hideg Isztert, a Dunát.) Az aquincum-papföldi közfürdő mellett állt egyik hatalmas épületről megállapították: palaestra volt, vagyis tornacsarnok. Az egyik aquincumi polgárház fürdőtermének mozaikpadlója a római atléták birkózó jelenetét — Héraklész és Antheüsz küzdelmét — örökíti meg. Ezen az ábrázolaton a birkózók keze ügyében ott találjuk az olajoskorsót, meg a strigliseknek mondott kaparó késeket, a győztest illető pálmaággal együtt. A kancsóból a birkózók testüket olajozták. Az olajra homokot szórtak, hogy jobb fogást kapjanak egymáson. Ezt mérkőzés végén striglisekkel kaparták le bőrükről. Ilyen kaparókést egyébként nemcsak ez a mozaik őrzött meg, képen; bronz kaparókés Aquincum régészeti leletei közt is akadt. Öklözőket ábrázol az a pompás III. századi mozaikkép is, amelyet a közelmúltban fedezett és tárt fel Dr. Wellner István, a III. Meggyfa utcai iskolaépület közelében. A naturalista hűséggel kifejezett sportábrázoláson a kiütött fél már földre rogyott s fejéből vér patakzik. Róma elsősorban preventív védelem okából hódította meg Pannoniát, időszámításunk kezdetének idején. A provinciáknak ez a katonai jellege azután egészen az V. században bekövetkezett hun hódítás idejéig megmaradt. A latinság világában a sportok döntően hozzátartoztak a katonai diszciplínához: a sport — úgy mondhatnánk — a légionista számára kötelező tantárgy volt. Az úszás, birkózás, vívás, gerelyvetés a légionista kiképzéshez tartozott. A katonák zenei ütemre léptek. A kiképzőtiszt ütemesen csattogtatja ostorát, a menetelő gyalogosok ritmikusan csörrentik öszsze kardjaikat, pajzsaikat. Lovasságuk — amely azonban még nem ismeri a keleti lovasnépek kengyelét, s így a pihentető könnyű ügetés műfaját sem — a terep- és iskolalovaglást egyaránt űzi. Lovasjátékaikon csapatostul vonulnak, csapatostul futamodnak meg. Ugyancsak kollektive tisztelegnek s bemutatóikat műlovaglással zárják. Hogy sportjaik mennyire hozzátartoznak a katona s a polgár életéhez, mi sem mutatja jobban, mint az aquincumi polgárváros, illetve az aquincumi katonaváros amfiteátruma. Legnagyobb középületeik — amelyeknek mérete a helytartói palota s a legnagyobb templomok méretét is meghaladja — sportcsarnokok! A polgárváros kisebb — Szentendrei úti — amfiteátruma 86,5x75,5 méter alapterületű. A katonaváros — Nagyszombat utcai — amfiteátruma azonban 131x107 méteres alaprajzával már a Birodalomnak az Alpoktól északra eső legnagyobb cirkusza volt. A régész úgy becsüli: a polgárváros amfiteátrumában háromezer néző ülhetett. A katonavárosiban — amely 2/3-dal volt nagyobb s lelátói is jóval magasabbak voltak — mintegy tízezer. Gladiátorküzdelmek, állatviadalok A polgárvárosi amfiteátrumban a feltárásakor ott talált állatcsontok — mégpedig farkasok, vadkanok, bikák (talán ős-tulkok) csontjai — azt jelzik: ezekben az arénákban a — retiariusnak nevezett — gladiátorok párharcain és csoportos harcjátékain kívül elsősorban állatküzdelmek zajlottak le. Farkassal, vadkannal, bikával való viadalok voltak ezek. Az állatviadalok miatt a nézőteret s az arénát - mintegy három méter magas — kőfal választotta el. A polgárvárosi cirkusz mellett talált Diana és Silvanus Silvestris oltárkő is sokatmondó: az állatviadalok védő isteneinek szentelt emléket Marcus Aurelius Pompius sacerdos, az aquincumi amfiteátrális játékok egyik papi vezetője emeltette. Vagyis a testedzés, amely e katonaprovinciának életéhez szervesen hozzátartozott, a maga szakrális formáit is megtalálta. Sportolóikat és sportjaikat — csakúgy, mint néha a későbbi századok itt élői is — valósággal istenítették! Aquincumban a régészet feltárta az amfiteátrumhoz közeleső egyik gladiátorlaktanya maradványait is. Itt laktak azok a pompás bajvívók, akik nappal az arénákban a nézők, éjszakánként pedig álmatlan Aeliák, Júliák, Piák — azóta régesrég elporladt — szívecskéit dobogtatták. Pompéjiben a thrák Celarust, a híres gladiátort így örökítik meg: „lánykák sóhajtozásainak bálványa", — a háló-vető Crescenst: „leányálmok csodadoktora" . . . Nem álltak kisebb becsben — a szép s kevésbé szép nem előtt — Aquincum retiariusai Birkózók (Acquincumi mozaik) Gladiátor alakja (Acquincumi karc) Képek Budapest sportjának két évezredéből