Budapest, 1967. (5. évfolyam)

1. szám január - A címlapon: A Lánchíd Czeizing Lajos felvétele

kályha a lakáson belül is elavult fűtési mód, lassan kezd elavulttá válni a központi fűtés is, és helyükbe a földgáz felhasználásával a távfűtés lép. Ez megint hálózat-kiépítési igénnyel jár és olyan műszaki berendezések előállításával, amelyekre minden lakásban, ahol ilyen módon fűtünk, szükség lesz. így válik a fűtés a nehézipar kizárólagos gondja helyett a gépipar, az építőipar, a városfejlesztés, a tervezők és a közművekkel foglalkozók közös gondjává. Többször szó volt már arról, hogy a főváros egységes egészet alkot, de ez az egységes egész széttagolt, fejlettség szempontjából is különböző jellegű részekre oszlik, egyes területeinek történeti jelentősége van, mások pedig valamelyik termelési ág jellegzetes vonásait viselik. Hogyan lehet ebből egységes egészet teremteni? Egyrészt azzal, hogy a város egésze számára sok közös intézmény létesül (színházak, mozik, közlekedési csomópontok, utak, parkok stb.), másrészt úgy, hogy minden közigazgatási egység fejlődését minden tervidőszakon belül biztosítjuk. Nem helyes, ha bárki is úgy méri fel ezt a fejlődést, hogy az egyik vagy másik területnek juttatott összegek nagyságát összehasonlítja. A hasonlítást mindig a kiinduló ponthoz mérten kell eszközölni, és ebből kell megállapítani, hogy történt-e előrehaladás. Az előrehaladás viszont nem következik be spontán, annak terve kell hogy legyen, és ennek a tervnek az a mondanivalója, hogy a kevésbé ellátott külső területek fejlődését az egész város fejlődésén belül meg kell gyorsítani; de olyan program nem tűzhető ki magunk elé, hogy ezeknek a külső területeknek az egésze belátható időn belül egy világváros színvonalára emelkedjék. Budapest külső területei valamikor önálló városként, vagy az esetek többségében önálló községként léteztek. Felszereltségük ezekhez az adottságokhoz igazodott. E területeken az életkörülmények még ma is nagyban a régiekhez hasonlítanak, változás az utak kiépítettségében, a sok új családi ház formájában, közművek megjelenésében és az első új lakótelepek révén keletkezett. A harmadik és az ezt követő ötéves tervek idején ezekben a külső kerületekben korszerű városközpontokat kívánunk felépíteni, olyan egységeket, amelyekben elhelyezést kapnak a kerület ellátását, közművelődését biztosító intézmények, amelyek köré korszerű lakótelep épül fel. E kerületek több részében az alapvető közművek fő vezetékeinek megépítése lesz a feladatunk. így megváltozik ezeknek a kerületeknek az arculata is, városközpontjuk révén felnőnek a világváros színvonalához, viszont nagyvonalakban megtartják eredeti arculatukat, vagyis kertes családi házak népesítik be az utcák sorát. Aváros belterületén tovább kell folytatnunk a városrészek rekonstrukcióját. Ezalatt ma már nemcsak a meglevő házak felújítását értjük, hanem azt, hogy egyre inkább rá kell térnünk a korszerűtlen házsorok lebontására, s helyükre modern, egészséges lakóházakat kell építenünk. A III. ötéves terv idején erre még nem tudunk módot találni, hiszen ahhoz, hogy nagymértékű bontásra kerüljön sor, az szükséges, hogy a mainál lényegesen több új lakás épüljön Budapesten. De készülünk a rekonstrukciókkal összefüggő szanálásokra. Szándékunkban áll meggyorsítani a Józsefváros újjáépítését, elkezdeni és befejezni a III. kerület rekonstrukcióját, és már a III. ötéves terv során hozzáfogunk az újlipótvárosi házak felépítéséhez. Nagy gondot okoz a városban a régi és az új épületek kapcsolata. Mi hívei vagyunk annak, hogy történelmi emlékeinket messzemenő anyagi ráfordítással a jelen és a jövő számára megőrizzük. E ráfordítások eredményeként azokat az épületeket, amelyek alkalmasak arra, hogy a ma embere bennük lakjék, ilyen célra kell átalakítani; másokban közintézményt, kiállítótermeket stb. kell majd létrehoznunk. Ügyelnünk kell arra, hogy nagy anyagi ráfordítással csak a valóban értékes és a múltról hozzánk szóló épületeket tartsuk fenn. Lesznek a jövőben esetek, amikor ha kell, fájó szívvel ugyan, de le fogunk bontani művészi értékű épületeket is, abban az esetben, ha ezek a mai élet kiteljesedését akadályozzák, például lassítják a közlekedést, lehetetlenné teszik az új építkezést. Ebben a kérdésben sok még az ellenfelünk, akiktől azt kérjük, hogy szeressék a múltat, tiszteljék annak minden hagyományát, de alkossanak és dolgozzanak a ma élő emberért. Tervekben, nyilatkozatokban ismételten találkozunk a lakótelep kifejezéssel. Azt hiszem, nem helyes ez. Nekünk nem lakótelepeket, hanem budapesti lakóházakat kell építenünk. Célszerű és olcsó, hogy egy tömbben minél több lakást tudjunk felépíteni, emiatt keletkeznek az ún. lakótelepek, de ez csak addig fogható fel lakótelepnek, amíg körülötte beépítetlen övezetek vannak. Minden új épület a fővárosban épül fel, annak szerves részeként, és helytelen lenne, ha az építkezések során úgy hoznánk létre az ún. lakótelepeket, mintha azok teljesen önálló közigazgatási egységként működnének, azzal az igénnyel, hogy az itt létrehozott szolgáltató stb. létesítmények csak az itt lakókat szolgálják ki. Az Üllői úton, Lágymányoson, Kelenföldön, Angyalföldön eddig felépített és a jövőben Újpesten, Óbudán, Rákospalotán, Pesterzsébeten felépítendő új lakások tízezrei mellé építettünk és építünk üzleteket, iskolákat, egészségügyi intézményeket, kulturális helyiségeket azzal a céllal, hogy ezek szolgálják az új lakások körül élő, sokszor nem egészséges körülmények között lakó embereket is. És fordítva. Az is előfordulhat, hogy egy lakótelepen nem építünk fel mindent, ami norma szerint indokolt lenne, mert a régi és a közelében levő városnegyedek e tekintetben az új lakók minden igényét ki tudják elégíteni. A lényeg az, hogy nem önálló lakótelepeket, hanem egységes fővárost akarunk építeni. Az építkezésnél meg kell említeni azt is, hogy az új objektumok terveinek elkészíttetése során ügyelünk a városesztétikai szempontra. Ezért a különböző technológiák egymás mellett is jelentkeznek az építkezéseken, váltakoznak egymással az alacsony és magas házak, kertek és pihenőhelyek is épülnek. Az e munkában résztvevők tartsák mindig szem előtt, hogy Budapest Európa egyik legszebb városa és az új épületekkel még szebbé kell tennünk. Amikor a várost fejlesztjük, akkor az ezt szolgáló mindennemű kezdeményezést támogatnunk kell. Ezért támogatjuk azokat a vállalatokat és üzemeket, amelyek különböző konstrukciókkal, anyagi eszközökkel, munkával, szerelvénnyel, vagy kivitelezői kapacitással részt kívánnak venni a lakásépítési program végrehajtásában. Itt összehangolt, fegyelmezett munkára van szükség. Ehhez, azt hiszem, nem kell több gondolatot fűznöm. Támogatjuk azonban a magánlakás-építési törekvéseket is, és ennek körében a társasházépítési akciót. 1970-ig 180 millió forint öszszeggel kívánjuk ezt meggyorsítani. Itt az a lényeg, hogy a meglevő városfejlesztési tervhez kapcsolódóan az emberek tömegeinek lakásgondját ne átmeneti időre, hanem véglegesen oldjuk meg, és ugyanakkor maga a város is nőjön és szépüljön. Sokan kifogásolják, hogy luxusépítkezések is folynak Budapesten. Azt hiszem, hogy a kifejezés egy kicsit túlzott. Nem minősülhet ennek sem a Duna-parti szálloda, sem a Margitszigeti szálloda, sem a Budapest szálló, nem luxusépítmény a Budapest divatszalon, nem az a két gyalogos aluljáró és nem azok az egyedi tervek alapján elkészült lakóházak sem. Mindegyiknek van feladata a város életében, mindegyik betölti ezt a feladatot, mindegyiknek az az elsőrendű célja, hogy a budapestieket szolgálja, e mellett természetesen kedvezően hassanak arra az idegenforgalomra is, amelyre elsősorban nem anyagi okok miatt, hanem azért van szükségünk, hogy munkánk, életünk alapján minél több barátot és szövetségest szerezzünk a világban. Azoknak, akik a város építésével foglalkoznak, gyakran kell vitatkozniuk és védeniük a maguk álláspontját, gyakran kell megismerkedniük más véleményekkel és javaslatokkal, de tudom, hogy mindannyian szívesen teszik ezt, mert a városról van szó és szívesen teszik ezt, mert a munkájuk egésze azt a célt szolgálja, hogy Budapest szebbé váljék. A velük vitatkozóktól azt kérjük, higgyék el, hogy ezek a városépítők nemcsak szeretik a várost, de értik is a munkájukat, és ezért megértést és tiszteletet érdemelnek éppúgy, mint minden dolgozó ember. Erre azért hívom fel a figyelmet, mert a vitában gyakran észleljük azt, hogy egy készülő terv alkotóját sokan úgy tekintik, mint rossz szándékú laikust, aki minden áron el akarja rontani a városképet, drága, vagy rosszul sikerült alkotásokkal akarja bosszantani a fővárosi lakókat. Az igazság az, hogy a tervező és a vitázó ugyanazon az alapon áll, mindkettőt a város szeretete vezeti. Ha ők ketten ebben megegyeznek, akkor meg fognak egyezni abban is, hogy mi, hol, hová és mikor épüljön. Harmonikus, elvtársi együttműködés a városért — lehetne a jelszavunk és Catóéhoz hasonlóan a „ceterum censeó"-nk. Ne legyünk mindaddig nyugodtak, míg nem tapasztalható mindenütt és minden szerv részéről a jó szándék a mi közösségünk szolgálatára. A főváros kétezer éves múltja és általunk ma megalapozandó jövője bennünket tesz felelőssé azért, hogy utódaink milyen körülmények között élnek majd. Utódainkért, gyermekeinkért kell a város patinás hírnevét az új kényelmes életet biztosító városba beleoltanunk. Ez legyen a mindannyiunk számára remélhetően sikeres új esztendő célja és eredménye. 4