Budapest, 1967. (5. évfolyam)

10. szám október - Dr. Bálint István: Nagyváros és alkohol

Dr. Bálint István Nagyváros és alkohol A nagyváros sok mindent nyújt lakosainak: munkalehetőséget, lakást, közlekedést, kultúrát, civilizációt és sokféle szórakozást is, amitől az élet szép és kellemes lehet: színház, mozi, hangverseny, sportesemények. Ide tartozik a kulturált vendéglátás is. De kínál még valamit, szinte nagyüzemi módon — az alkoholt. Szeszes italokat igen sokan fogyasztanak. Sokan szeretik a hazai borok jó ízeit, a sör kesernyés zamatát, a konyak kedvcsináló hatását, élnek a lehetőségekkel, melyeket a nagyváros nyújt lakosainak és vendégeinek az éjszakai mulatókban, kulturált vendéglőkben, szállodák drink-bárjaiban, presszókban, talponállókban, de a közértekben és a csemegeboltokban is, ahol a kirakatokban különféle hazai és külföldi italok csábítják a vásárlókat. Hazai viszonyainknak megfelelően elsősorban „borivó nemzet" vagyunk. Az utóbbi években jelentősen megnövekedett a sörfogyasztás és egyes tömény szeszféleségek forgalma is. Ha számadatok tükrében kívánjuk megnézni, mennyit költöttek a fővárosban az elmúlt években a helybeliek és az ide látogatók italra, láthatjuk, hogy igen jelentős öszszegről van szó. A vendéglátóipari egységekben 1965-ben 1 963 395 000 Ft-ot költöttek, azaz közel két milliárdot. 1966-ban ez az összeg 2 116 087 000 Ft-ra emelkedett, túllépte tehát a kétmilliárdot és kerek 153 millióval volt több, mint az előző évi összeg. A fővárosi vendéglátóipari egységek száma 1965-ben 2 879 volt, 1966-ban 2 910; 131-el emelkedett tehát azoknak a helyeknek a száma, ahol a főváros lakosai és vendégei a pénzüket italra és ételre költhették. A kétmilliárd italra költött forint elég soknak tetszik, de ez még nem minden. A Közért és a Csemege vállalatok italraktárai, pultjai további lehetőségeket nyújtottak a vásárlóknak. A Közért üzletekben 7965-ben borra 223 488 000 Ft-ot, sörre 171 876 000 Ft-ot, egyéb szeszes italra 126 187 000 Ft-ot, 1966-banborra 215 967000 Ft-ot,sörre 173 132000 Ft-ot, egyéb szeszes italra 151 219 000 Ft-ot költöttek. A csemegeboltok italforgalma a vizsgált években a következőképpen alakult: 7965-ben bor: 47 443 800 Ft, sör: 16 472 400 Ft, egyéb szeszes ital: 37 444 600 Ft; 7966-ban bor: 54 302 500 Ft, sör: 15 418 100 Ft, egyéb szeszesital 36 750 700 Ft. Adjuk össze a három adatcsoport értékeit: 7965-ben 2486306800 Ft, 7966-ban 2 762 876 300 Ft fogyott el a fővárosban szeszes italra. A pénzért vásárolt szeszes italhoz hozzá kell számítani azt a mennyiséget is, mely nem az üzlethálózaton és a vendéglátóipari egységeken keresztül került a fogyasztókhoz: a demizsonokban, butykosokban, üvegekben őrzött saját termésű borokat és saját főzésű pálinkákat. Ez a mennyiség nem mérhető fel, de jelentős fogyasztási pluszt reprezentál. A vendéglátóipar tervteljesítése a főváros és az állam bevétele szempontjából jelentős jövedelemforrás. Az alkoholfogyasztást regisztráló számok 1965-ről 1966-ra történő emelkedése arra is utal, hogy a reáljövedelem emelkedett, a lakosság megengedheti magának, hogy szeszes italra, erre a nem közvetlenül életfontosságú fogyasztási cikkre ily jelentős összeget költsön. Ezek az értékek tehát jólétre utalnak — de nem minden esetben Nyilvánvaló, hogy a szeszes italok fogyasztása nem arányosan oszlik meg a főváros lakosai között. Számosan semmit sem isznak, sokan csak nagyon keveset, a legtöbben módjával, viszont jó néhányan a kelleténél többet. Nézzünk meg ismét néhány számot: a Fővárosi Detoxikáló (kijózanító) állomásra 7965-ben 5 852 személyt (4 618 férfi, 1 234 nő), 7966-ban 4 430 személyt (3 560 férfi, 870 nő) szállítottak be. A számok örvendetesen csökkenő tendenciát mutatnak és az adatok elemzéséből kitűnik az is, hogy valójában kevesebb személyről van szó, mert százon felüli azoknak a száma, akiket egy évben többször szállítottak be (volt olyan is, akit 19-szer). A kijózanító állomásra szállítottak összetételével kapcsolatban rá kell mutatni arra, hogy meglehetősen jelentős, kerek 25%, a nők arányszáma. A Fővárosi Tanács 1958-ban hozta létre a Fővárosi Alkoholista Gondozó Intézetet, mely ez idő szerint 13 alkoholelvonó szakrendelés keretében folytatja működését. Ezeken a gondozóállomásokon és a Főváros Idegbeteggondozó Intézetében több mint húszezer alkoholista beteg állott gondozás alatt a vizsgált években (a nők aránya 1966-ban 12%, 1965-ben 10% körül volt). 1958-tól 1962-ig csak önként jelentkező betegek állottak kezelés alatt. Az Elnöki Tanács 1962. évi 18. sz. törvényerejű rendelete bevezette a kényszerelvonó kezelést. Azóta az önként jelentkezettek mellett az egészségügyi igazgatási szervek vagy a bíróságok által kötelezettek is részesültek kezelésben. Az Elnöki Tanács 1966. évi 27. sz. törvényerejű rendelete lehetővé tette a kényszerelvonó kezelések egy részének zárt intézetben történő végzését, elsősorban olyanok esetében, akiknél ambuláns kezeléssel már nem lehetett elérni megfelelő eredményt. A kórházi idegelmeosztályokon ápolt betegek körülbelül 20%-a alkoholista. Ez volna hát az érem két oldala, a fogyasztási adatok és az alkoholista betegek számadatainak tükrében. Az utóbbi számok azonban szintén nem tárják fel a való helyzetet a maga teljes egészében. Jelentős számú kezelésre szoruló alkoholista var. még, aki sem önként nem jelentkezett kezelésre, sem pedig nem indult meg vele kapcsolatban a kényszerelvonó kezelésre utasító eljárás. Az alkoholista nemcsak önmagának okoz kárt, hanem családjának, munkahelyének, az egész társadalomnak is. Egy-egy alkoholista három-négy családtagjának életét teszi tönkre. Igen jelentős azoknak a bűncselekményeknek a száma is, melyeket alkohol hatásra követnek el. A közúti és üzemi baleseteknél is igen nagy szerepet játszik az alkoholos befolyásoltság. Mindezek a tényezők szükségessé teszik, hogy megvizsgáljuk: eleget teszünk-e a mértéktelen alkoholfogyasztás, az alkoholizálás, a részegeskedés megelőzésére és megszüntetésére? S vajon nem volna-e lehetőség arra, hogy többet tegyünk, mint amennyit eddig tettünk? A kormányzat létrehozta az Alkoholizmus Elleni Országos Bizottságot. Irányításával sok minden történt az elmúlt években az alkoholizmus leküzdése érdekében. Vannak jól átgondolt adminisztratív intézkedések, és van jelentős társadalmi tevékenység. Az eredménnyel mégsem lehetünk elégedettek. Jelentős segítséget nyújtana az alkoholizmus leküzdéséhez a már meglevő törvényes rendelkezések következetes betartása. így például igen sokat jelentene, ha a vendéglátóipar valamennyi dolgozója minden esetben betartaná a két tiltó rendelkezést: ittas embereket és 18 éven aluliakat szeszes itallal nem szabad kiszolgálni! Ha az ittas embert tovább itatják — és hány ilyen eset van! —, teljesen elveszíti a talajt a lába alól és sokkal könnyebben követ el erőszakos cselekedeteket, bűncselekményeket. A fiatalkorúak italozásának elősegítése pedig olyan nagy vétek, melyet nem lehet kellően büntetni. Sokat segítene az is, ha a főváros területén egységesen lehetne szabályozni az italboltok nyitási idejét oly módon, hogy reggel 6 óra előtt ne nyithasson ki egyetlen italbolt sem. A kora reggel nyitó italboltok közönsége üzemi dolgozókból adódik, akik azt a bizonyos egy-két féldecit öntik magukba munkakezdés előtt. Az idevonatkozó hazai és külföldi statisztikák és a kísérleti vizsgálatok egybehangzóan bizonyítják, hogy az alkoholos befolyásoltság állapotában levő dolgozó — és ennek az állapotnak az eléréséhez elég a reggeli egy-két féldeci is — körülbelül egyharmadnyival nagyobb mértékben van kitéve a baleseti veszélyeztetettségnek, mint az alkoholt nem fogyasztó ember. Az ivási szokások átalakítását szolgálná a gyümölcslevek minőségének javítása és árának leszállítása. Szükséges volna az is, hogy a vendéglátóipari felszolgálók a gyümölcslevek fogyasztását épp oly természetesnek találják, mint a szeszes ital fogyasztását; s hogy a vcndéglátóipari üzemeket megfelelően lássák el gyümölcslevekkel. 5