Budapest, 1967. (5. évfolyam)

9. szám szeptember - Pakots György — Vincze Oszkár: A gázfőzéstől a földgázig

A gázfőzéstől a földgázig A pesti gáz története Olajmécsesek égtek a pesti, a budai és az óbudai utcákon a múlt század elején, de csak gyéren, mert a tisztes purgereknek, akik a három város magisztrátusát irányították, az volt a véleményük az utcák megvilágításáról, hogy „semmi szükség nincs utcai lámpákra, hiszen esti kilenc órakor úgyis minden rendes ember már odahaza van, aki pedig ez idő után is az utcán kódorog, azért kár megterhelni a polgárságot a nagy világítási költségekkel." Akadtak ugyan, akik a külföldet majmolva és hogy házukra irányítsák a járókelők figyelmét, gázlámpát szereltek üzletük bejárata fölé, ez azonban olyan drága gázfőző-készülék megvásárlását tette szükségessé, hogy az ilyen különcségeket csak kevesen engedhették meg maguknak. Kappel Frigyes, a bankár Bálvány utcai (ma Október 6 utca") házán volt gázlámpa, valamint Goldberger kékfestő Űjvásár téren (a mai Engels téren) lévő nagykereskedésében égtek halfarokhoz hasonló alakú gázlángok. Mikor 1837-ben megnyílt a Nemzeti Színház, rivaldáját is gázzal világították meg. „Ennek a gáznak egy kicsit áporodott, savanyúkáposzta szaga volt, de eltűrtük azt nemzeti büszkeségből" — emlékezett meg erről később Jókai. A gázt a színházban „főzték", amikor azonban megépült a Lóvásártéren — a mai Köztársaság téren — az első gázgyár, megtiltották a gázfőzést, s egy ideig óriási bőrtömlőket töltöttek meg az első pesti gázgyárban, a tömlőket két munkás vitte a színházhoz s ott tartalmukat átöntötték a Theátrum gáztartályába. Pest város tanácsa 1846-ban szerződést kötött egy breslaui társasággal az utcák gázzal történő világítására, de jött 1848, és az első pesti gázgyár csak 1856-ban épülhetett meg. Külföldi tőkések kaptak koncessziót, részvényes volt a bécsi Rotschild is. A szerződés eiőírta, hogy részben éjfélig, részben napfelkeltéig kell világítani az utcákat, s a gázlángoknak vagy denevérszárnyhoz, vagy halfarokhoz kell hasonlítaniok. Egy év múlva a szerződést átruházták az Osztrák Légszesz Társaságra. Rossz szerződést kötöttek a város egykori urai. A közönséget kiszolgáltatták a társaságnak, amely jó drágá

n w

állít

otta a gázt. Ezer köbláb — 28 és 1/3 köbméter - gáz ára három és fél forintba kerüJt, azaz a gáz köbmétere csaknem tizenkét és fél krajcárba, ami akkor nagyon sok pénz volt. 838 utcai gázlámpa fénye gyúlt ki 1856 karácsony éjszakáján. A Kerepesi úton - a mai Rákóczi úton — a Rókus és a Keleti Indóház között csak 22 lámpa égett. A gáztársaság főleg a belső város utcáiban fektetett csöveket, emiatt azután az utcákon 1864-ig inkább csak olajlámpák világítottak, s akkor kerültek helyükre a -- petróleumlámpák. A feljegyzésekből kiderül az az alig hihető tény, hogy az utolsó utcai petróleumlámpák csak 1930-ban tűntek el. Nagy ára ellenére a gáz gyorsan divatba iött. A Légszesz Társaság szerződést kötött Budával és Óbudával is. Budán 1862-ben indult meg a gázvilágítás: a Lánchídon át vezették a gázcsöveket a Józsefvárosi gyárból. 1866-ban saját gyárat kap Buda, maid Pesten is új gázgyárakat építenek. A Politikai Újdonságok 1861. július 17-i számában álmélkodva olvassák a pestiek a szenzációs hírt: „hitelt érdemlően halljuk, hogy Németországban a gázt főzésre is akarják alkalmazni. Emellett a konyha oly tiszta lehetne, hogy lakásra is használható volna." Amikor 1893-ban és 1894-ben két villanygyár épül, leszállítják a gáz árát. Még mindig a Légszesz Társaság monopolizálja a gázeladást. A zömében külföldi részvényesek óriási hasznot vágnak zsebre. Ugyanakkor a mun-Gázlámpa és üzleti cégér a múltszázadi belvárosban kásokat rosszul fizették és 1905 májusában emiatt kitört a gázgyári munkások sztrájkja. Életre-halálra szóló harc indult. A részvényesek 68 százalékos tiszta hasznukért küzdöttek, a munkások kollektív szerződést, emberi munkaviszonyokat, emelt bért követeltek. Naponta 12 órán át dolgoztak a gázgyáriak. még ebédszünetet sem kaptak. Hiába avatkozott bele a rendőrség a sztrájkba, védelmet ígérve a sztrájktörőknek, ilyen nem akadt, és a munkások megmozdulása teljes sikerrel járt: emelték a béreket és kollektív szerződést is kötöttek. A főváros lakossága tűrhetetlennek tartotta a gáztársaság árait, és követelte a gázgyáraknak városi kezelésbe vételét, a „megváltást". Amikor Bárczy István 1906-ban Budapest polgármestere lett, keresztülvitte, hogy a főváros közgyűlése érvényesítse megváltási jogát. 1910. december 16-ra virradó éjjel azután a főváros képviselői átvették a gázműveket a Légszesz Társaságtól. Öt kis gázgyár termelt akkor gázt, igen nagy áron. Elhatározták: ezek helyett Aquincum szomszédságában, a Homokos dűlőben modern, új gázgyárat építenek. Megindult Óbudán az építkezés, közben azonban felvetődött az a gondolat, hogy Erdélyből, Kolozs megyéből földgázt vezessenek Budapestre. A kissármási földgázkutakból ugyanis naponta 900 ezer köbméter metángáz ömlött, s a főváros képviselője el is utazott Kolozsvárra, hogy nyélbeüsse a tervet, a megyegyűlés azonban tiltakozott, s megtagadta a földgázt az ország fővárosától. Folytatták tehát az óbuda;

gázgyár építését, s 1913 júliusában megkezdték a kemencék felfűtését. Amikor megindult Óbudáról a gázszolgáltatás, sorra lebontották a régi gázgyárakat. Az óbudai gázgyár története bőve'kedik izgalmas eseményekben. Az első világháború alatt nehezen tudtak gázszénhe? jutni, csök-Az első pesti gázgyár épülete a Lóvásár térről (ma Köztársaság tér). Fotó: Simonffy Miklós, Budapesti Történeti Múzeum