Budapest, 1967. (5. évfolyam)

9. szám szeptember - Kemény G. Gábor: A csehszlovák — magyar barátság nagykövete

Kemény G. Gábor A csehszlovák-magyar barátság nagykövete Anton Straka budapesti évei ..Ahogy annak idején Ady, József Attila is a magyar népnek szentelte költészetét. Feltárta életét, felvette nehéz problémáit. Eközben nem tűnt el arcáról a gyöngéd, tiszta mosoly, az ártatlan gyermeké, amilyen a valóságban volt. Akárcsak Ady a Magyar jakobinus dala című versében, úgy vetette fel József Attila a Dunánál című költeményében a Duna menti kis népek problémáit... Emlékszem milyen szívesen hallgatta és fordította Bezrucot, Wolkert, Horát, (Bezruc érdekes hangja közelebb állt hozzá)... Kellemes szép együttműködés volt ez József Attilával. Magam is el voltam ragadtatva, amikor Attila oly szívesen mondta el nekem verseit, kiváló volt a versmemóriája. A magyar nyelv, a költői formák, ötletek, költői megoldások mestere volt. Legjobb barátaim közé tartozott ..." így vall 1940-ben, a Brázda (Barázda) prágai irodalmi folyóiratban József Attiláról, a magyar irodalomhoz, költészethez fűződő kapcsolatáról Anton Straka. A két háború közötti korszak egyik legnagyobb középkeleteurópai kultúrdiplomatája és békepolitikusa. Irodalmunk egyik legjobb külföldi ismerője, a csehszlovák—magyar kultúrcsere új, modern igényének bejelentője. A prágai folyóiratban megjelent, igaz magyarbarátságtól és szocialista humánumtól fűtött cikk már élete alkonyán íródik. Közel az idő, alig néhány hónap, s 1941 márciusában a Gestapo feldúlja otthonát, elhurcolja az írót, a kultúrkapcsolatok ihletett tudósát, megsemmisíti egy termő élet gondosan ápolt irodalmi hagyatékát. A József Attiláról megjelent emlékezés ezért több és más jóleső baráti megnyilatkozásnál. Kordokumentum, mint Fábry Zoltán mondaná, és palackposta a fasiszta megszállás alatti Prágából. Utolsó tisztelgés József Attila és a szomszédnépek közötti kapcsolatok nagy ügye előtt, melyet elhurcolásáig híven, agya és szíve minden rezdülésével szolgált. EGY ÉLETÚT KÖDBEVESZŐ RÉSZE Jövőre, 1968-ban, lesz hetvenöt esztendeje, hogy Kassán, 1893. július 13-án megszületett. Apja cipész, anyja dohánygyári munkásnő. A gyermekkor nehéz éveiben, a környezet sivárságában sok a hasonlóság a két indulás, József Attila és Anton Straka pályakezdése között. Ha a magyar irodalmi és tudományos élet egyszer elhatározza, hogy emléket állít irodalmunk, nemzeti művelődésünk egyik legnagyobb és legáldozatkészebb barátjának, az Anton Straka életútját feldolgozó pályakép írója ugyancsak nehéz feladatot kap osztályrészül. Mert Anton Straka életútjának nagyobb feléről, az alig ötvenegy évet élt író és kultúrpolitikus első 32 esztendejéről még napjainkban is csak szórványos adataink vannak. Tudjuk, hogy paptanárként élt az államváltozásig, majd tábori pap, lapszerkesztő s végül minisztériumi tisztviselő lett. Hosszú út vezetett a prágai miniszterelnökség sajtóosztályáig, ahol a kulturális ügyek előadója volt s innen az 1925 végén bekövetkezett diplomáciai megbízatásig. Anton Straka, a budapesti csehszlovák követség új sajtóattaséja csaknem ismeretlenül, barátok és támogatók nélkül érke-Anton Straka fényképe 1936-ból. A képet Nádass József író, Straka barátja és munkatársa bocsátotta a „Budapest" rendelkezésére zett a húszas évek derekának anyagi és és szellemi válsággal küzdő Pestjére. Amikor alig tíz esztendővel később, 1936 tavaszán visszahívják, az ország egész haladó közvéleménye tiszteli és szívébe zárta. A PESTI KORSZAK A húszas évek második felétől a harmincas évek elejéig eltelt öt-hat év a csehszlovák—magyar irodalmi érintkezések vonalán a legsivárabb időszakot, a kölcsönös érdeklődés és a közvetlen kapcsolatok csaknem teljes beszűkülését jelentette. Egykét vérszegény regényfordítás, elszórtan jelentkező lírai műfordítás és recenzió. Ennyi az időszak szellemi mérlege. Bizalmatlanság és kölcsönös elzárkózás üli meg a szomszédos irodalmak szellemi berkeit. A pozsonyi és bécsi magyar emigráns sajtó, a Tűz, a Jövő, a Bécsi Magyar Újság ígéretes kezdeményezéseinek, szomszédnépi irodalmi érdeklődésének jótékony hatása szinte észrevétlenül elenyészett. Hasztalan kezdeményez a húszas évek végén új akciót a prágai könyvbarátok kiadóvállalata, a Druzstevni práce (Szövetkezeti Munka), az alacsony szintű műfordítások és a kétoldali barátságtalan fogadtatás nem javítanak a helyzeten. Ebben a légkörben, a magyar—csehszlovák kultúrkapcsolatok korabeli mélypontján hangzik el a cseh és a szlovák irodalmi és politikai élet két anynyira távoleső őrhelyén, a nagy szlovák népi író, Milo Urban (Reggel, 1931. aug. 15.) és a cseh munkásmozgalom egykorú reprezentánsa és későbbi mártírja, Julius Fucik felhívása — a Sarló 1931. évi kongresszusán — a kapcsolatok újjárendezése ügyében. Kétségtelen, hogy Anton Straka figyelmét az ilyen és hasonló szellemű, a kulturális közeledés programját napirendre tűző, de ez idő tájt még eléggé kisszámú megnyilatkozás nem kerülte el. Munkája eredményességét, s főként a feltételek kialakítását azonban egyelőre több körülmény késleltette, akadályozta. Strakának a csehszlovák—magyar irodalmi kapcsolatok korszerű megszervezése érdekében híveket és pártfogókat kellett szereznie, irodalmárokat kellett alkotó közelbe hoznia és kölcsönösen megismertetni egymással. A harmincas évek kezdetéig terjedő években ezt az előkészítő, ,,alapozó'"1

munkát végezte el. Kiállításokat és irodalmi rendezvényeket, író-találkozóka. szervezett. A magyar és nem magyar írók baráti találkozóit ő teszi szalonképessé a harmincas évek Pestjén, az emlékezetes „péntek estéken", ezeken a jobboldal által annyit támadott irodalmi teadélutánokon. A kultúrtermékek kölcsönös cseréjét ő rendszeresíti. Fáradhatatlan közvetítő szerepéről Németh László is tanúskodik egy későbbi tanulmányában, ahol leírja, hogyan szállította hozzá Straka saját kezűleg az általa kért cseh irodalmi műveket. Straka, a kultúrközvetítő, hallatlan érzékkel tapintotta ki, mi érdekelheti a főváros irodalmi és művészeti kérdések iránt fogékony köreit. Ha kell, sikeres koncertet szervez, megismerteti Pesttel a prágai gyermekkórust, máskor a fővárosi csehszlovák kolónia kulturális rendezvényei keretében megszólaltatja Pesten szlovákul Hviezdoslav mesteri tolmácsolásában az Ember Tragédiája Kepler-jelenetét, hogy utána a szomszédos irodalmak legújabb magyar műfordításaival lepje meg a közönséget. Különös szellemi könnyedsége, friss és megkapó 34