Budapest, 1967. (5. évfolyam)

9. szám szeptember - Szabó László, dr. Huszár István, Guba Béla írásai

i rokkáim. Négy darab már van belőlük, de ha meglátok egy ötödiket és megtetszik, azt is megveszem. Nagyszerű érzés elgyönyörködni a régi dolgokban. Látom rajtuk mestereik kezenyomát, precizitását, és elgondolkoztat, hogyan tudtak egyszerű eszközeikkel ilyen bonyolult tárgyakat készíteni — mint például ezt az alföldi templomból származó örökmécsest? Olyan ez, mint a szerelem. Megtetszik, megszeretem, aztán már mindegy, hogy mi történik utána, gyötrődés, boldogság, vagy egyszerűen csak unalom. Az a lényeg, hogy szeretem őket. Minden darabnak külön története van. Némelyik bonyolult, másik egyszerű. A boltozat alatti falba beépített márványcímer egykor a váci püspöki palota homlokzatát díszítette. Bontáskor a törmelékek közé került. A ház gazdája felfedezte és Budapestig cipelte. A vonaton állnia kellett, a villamosra nem engedték fel, a Nyugati pályaudvartól Budáig gyalog cipelte. Megérte. Annyi hangulatot áraszt magából, hogy feledteti a fáradalmakat. A kandalló felett hatalmas olajfestmény. Rembrandt tanítvány, Christopher Paudiss festette. Magyarországon csak két Paudiss kép található. Az egyik a Szépművészeti Múzeumban, a másik Budán, egy kandalló felett . . . Vásárolt olyan képet is, amelyről fogalma sem volt. hogy ki festette. Egyszerűen megtetszett, eladó volt és megvette. Hosszas nyomozás után derült ki, hogy a nagy olasz renaissance festő, Luigi Guiani műve. Az eredeti oltárkép Bolognában van, a grafikája a windsori Királyi Gyűjteményben. Ami itt látható, az a modeletto, vagyis a festő vázlata, amelyen a különböző színhatásokat kipróbálta. Esténként ha eloltja a villanyt, vagy a mécsest, furcsa hangulat lengi körül a lakást. Nagyot roppan a Dante szék, mintha háromszáz évvel ezelőtti gazdája ülne bele, halkan perceg a jezsuita szekrény. Egy ausztriai jezsuita kolostor tulajdona volt kétszáz évvel előbb. Valószínű, hogy már akkor is így percegett. A kívülről beszűrődő fények megcsillantják a réz faliszekrény mulatozó figuráit. Talán Breughel ihlette meg százötven évvel ezelőtti flamand készítőjét. ,,Sunt lacrimae rerum". — A dolgoknak könynyeik vannak. Az asztallá formált hegyifenyő siratja szabadságát, a muránói üvegserleg a selymes tengeri homokot, melyből készítették. Jó lehet így élni, hogy nemcsak mi szeretjük otthonunkat, hanem az is bennünket. Csillognak az ezüst gyertyatartók, meleg, barna fényeket hintenek szét a régi festmények és hívogatóan tárják ki magukat a százéves karosszékek. Lugossy István felvételei Szenvedély? Szórakozás? Talán mindkettő együtt, de igazában nem is lehetne különválasztani őket. Az öröm, a hétköznapok és az otthon szeretete ez, amely megadja azt a pluszt, ami sok mai ember életéből olyan nagyon hiányzik. Uduth Miklós Hol bujdokol a Halászbástya Hétvezér lépcsőjének hetedik vezére? Talán Vámos Lászlónak, a jeles fotóművésznek tűnt fel először az, hogy a Halászbástya „Hétvezér lépcsőjét" nem hét, hanem csak hat vezér vigyázza. Tas, Huba, Tuhutum s három társa áll őrt csupán — a kor stílusában. (Persze nem a honfoglaló ősök IX. századi, hanem a Halászbástya építése korának, a XIX. századnak — erősen eklektikus — stílusában.) A fotóművész nem volt rest utána nézni annak: hová lett a hetedik vezér? Talán azért szakadt el hat vezér-társától, mert az építőművészi szimmetrizmus nem tűrte azt, hogy a lépcső két oldalán három vezérrel négy nézzen farkasszemet? Vagy más okon hiányzik . ..? Vámosnak sikerült is felfedeznie a hetedik vezért; magánosan őrzi ő a Halászbástya északi tornyát. Ám Vámos lencséje úgy mutatja: olykor e hetedik vezér sem egészen elhagyatott. z. /.