Budapest, 1967. (5. évfolyam)

9. szám szeptember - Szabó László, dr. Huszár István, Guba Béla írásai

Gyakori német nyelvű emlékkönywers Littrow és feleségének bejegyzése ABudapesti Várostörténeti Múzeum több XIX. századi emlékalbumot őriz. Ezek között a legérdekesebb Nyitrainé Stettner Teréz emlékkönyve. Ebben 1803-tól kezdődően vannak bejegyzések, illetve rajzok és festmények. Nyitrai Teréz festőművésznő volt s Pest-Buda akkori művész és értelmiségi társaságában forgolódott, s a bejegyzések is ennek a társadalmi rétegnek a tagjaitól származnak. Vessünk néhány pillantást a XIX. századi emlékkönyvek útmutatásával az akkori városi életre. Ehhez természetesen nem elegendő egyetlen emlékalbum. Megvizsgáltam tehát még néhányat, melyek egyszerűbb rétegek tagjainak, kisiparosoknak, kereskedőknek, kishivatalnokoknak a kezenyomát örökítették meg. Az utolsó bejegyzés ideje 1857. Nagyon érdekes kép tárul elénk, ha a beírások nyelvét vizsgáljuk. Nyitrai Teréz könyvébe 1803— 1818 között írtak. Német nyelvű bejegyzés van 38, francia 14, angol 4, orosz 1, olasz 1 és meglepetésre magyar nyelvű is csak egy. Wiszthaler Anna emlékkönyve az 1822—1836 közötti évekből származik, ebben a nyelvmegoszlás a következő: német 44, magyar 10, francia 6, latin 2, horvát 2, olasz 2. Sáfrány Aranka emlékkönyvébe 1853—1855 között Írogattak, s itt a nyelvmegoszlás: magyar 12, német 11. Végül Semsek Anna 1846—1857 között íródott emlékkönyvének ilyen a nyelvmegoszlása: német 23, magyar 17. Figyelmen kívül hagyva a monogramos és csak keresztneves aláírásokat, a négy emlékkönyvben szereplő családnevek megoszlása a következő: magyar eredetű név 20, német hangzású 15, szláv csengésű 5. A beírások nyelvét vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a XIX. század elejére a latin nyelv már az emlékkönyvi használatból is eltűnt, a két jelzett latin beírás klasszikus idézet. A horvát, olasz és orosz beírás véletlen jellegű, azonos anyanyelvűektől származik. Francia bejegyzések zömmel Nyitrai Teréz emlékkönyvében találhatók, tehát csak a legelőkelőbbek és a legműveltebbek igyekeztek a francia nyelv használatával különbnek látszani a többinél. Ugyanez vonatkozik a kevés angol szövegre is. A természetes írás nyelve a magyar és a német. A reformkor előtti időkben még a német nyelv uralkodik, vezető szerepét azonban fokozatosan elveszíti. Egyre erőteljesebben hódít tért a magyar nyelv, s az 1850-es években a szabadságharc bukása ellenére is lassan túlsúlyba kerül. Az emlékkönyvi beírások 3 csoportra oszthatók: idézet ismert költőktől, vagy gondolkodóktól, a kor szokásos, többször ismétlődő emlékkönyv versikéi s végül eredeti gondolatot tartalmazó írás. Ezenkívül található a könyvekben több rajz és festmény is. Művészi értékű festmények a Nyitrai Teréz könyvében vannak, nevezetesen Petrich András ismert táj és arcképfestő (1765—1842) kisebb munkái. (Petrich egyik legjelentősebb műve, Pest-Buda látképe, a Kiscelli Múzeumban látható.) Nyitrainé apja, Stettner Gábor (1743—1815), szintén művész volt, neves virágfestő, aki a maga korában egy valóban csodálatra méltó 500 db-ból álló virággyűjteményt festett. Ez a gyűjtemény 1824-ben Londonba került s ott nyoma veszett. Stettner Teréz emlékkönyvében található néhány aprólékosan kidolgozott virágfestmény, sajnos aláírás nélkül. Nem bizonyítható, de feltehető, hogy ezek az apa, tehát Stettner Gábor munkái. Talán érzékelhetjük az eltűnt virágfestményeket, ha az emlékkönyvből egyet bemutatunk. Pest-budai emlékkönyvek Petrich vizfestménye Virágfestmény, feltételezhetően Stettnertől Petrich újévi üdvözlete, vizfestmény Az eredeti gondolatokat tartalmazó beírások között a legérdekesebb Littrow József János cseh származású híres osztrák csillagász bejegyzése. Littrow 1816—1818 között a gellérthegyi csillagvizsgálóban dolgozott Pasqich, a nagynevű csillagász mellett, s ezt megelőzően a cári Oroszország kazanyi egyetemén tanított matematikát és csillagászatot. Ott is nősült meg. Üde színfoltja az emlékkönyvnek feleségének, Karolina Littrownak a bejegyzése cirill betűkkel. Magyarra fordítva így hangzik: „Légy boldog és ne felejts el minket." Littrow sorai pedig ezt tartalmazzák magyar fordításban: ,,Egy egész könyvre való barátot akar Ön összegyűjteni. Milyen boldog lehet! Én mór akkor is szerencsés lennék, ha csak egy barátom volna." Nézzünk egy-néhányat a XIX. század első felének divatos emlékkönyv verseiből. A leggyakrabban előforduló német versike: Liebe gibt Freude Freundschaft gibt Ruh Wähle Sie beide Und glücklich bist Du. A század eleji költészet borongós hangulatának emlékkönyvi lecsapódása ez az érzelgős magyar vers: Midőn a boldogság tőlem elenyészett Kettőt hagyott érte nálam a természet Egyik a reménység, a másik az ólom. Talán e kettőben nyugtom feltalálom. Halálunk után is jó szívvel emlékezzenek ránk vissza az emberek, éljünk ennek megfelelően — figyelmeztet a talán leggyakoribb német négy sor: Da du geboren warst, weintest du Und die Umstehenden lächelten. Lebe so, wenn du einst stirbst. Die Umstehenden weinen, und du lächeln kannst. Az emlékkönyvekben is követeli helyét a magyar szó: Nőtlen országnak méltán mondhatni hazánkat, Mert szívben lélekben hölgyei nem magyarok. Szent legyen és felejthetetlen a hon és honi szózat előtted s leghőbb vágyaid töltse be érte az ég. A honi szózat valóban diadalmaskodott, s a századvégi emlékkönyvekben már csak elvétve találunk idegen bejegyzést. Azok is inkább már klaszszikusnak számító idézetek, akár német, francia, vagy angol nyelven íródtak. Tóth Imre 31