Budapest, 1967. (5. évfolyam)

9. szám szeptember - Szabolcsi Gábor: Vidéki fiatalok Pesten V.

több ilyenkor elmegy másik műszakot vállalni, rendszerint vagonkirakást. Néhány hétig bírja, végül is kikészül, játékszer lesz a haverok kezében. Itt, ebben a klubban is ez volt a bekerült fiatalok útja. * A munkaalkalom megteremtése nem elég. Mi sajátos, különös oldaláról látjuk a társadalom életét, s néha úgy érezzük, hogy nem sokat törődnek a véleményünkkel. A nyomozó főhadnagy egy fiatal családfő aktáit rakja elém: — Közelről látom egy ember és egy család lezüllését. R. A. és felesége két évvel ezelőtt Rétságból költözött fel Budapestre. Lakást két gyermekükkel nem tudtak találni, a férfi munkásszálláson szerzett szállást, az asszony ágyrajáró lett, a két gyereket állami intézetbe adták. A házastársak között a viszony rövidesen megromlott, a férj italozni kezdett, az asszony nem tudott hatni az urára. A házasság névlegessé vált, az ital miatt veszekedés veszekedést követett, a férfi elhordta, eladta a felesége holmiját, végül az asszony kiadta a férje útját. Olykorolykor mégis találkoztak. Május elején a férfit előállították a rendőrségre. Orkánlopással volt gyanúsítva: „— 6-án 4—5 óra között hagytam el a szállót. Mikor eljöttem, a szobában nem volt senki, ahol lakom. Mindenki hazautazott, csupán egy Bartalis nevű 20 év körüli cigánygyerek nem utazott haza, de ő sem volt a szállón, mikor eljöttem. — Úgy volt, hogy vidékre utazom, kimentem a Délire, ahol összeakadtam munkatársaimmal. Egyiküknek a nevére sem emlékszem. A pályaudvari talponállóban kezdtünk iszogatni, kb. 1/2 10-ig tartózkodtam ott. A kocsmában megismerkedtem egy nővel, akinek a nevét szintén nem ismerem, és akivel kimentem a Vérmezőre, s akivel egy padra leültünk. Itt tartózkodtam kb. vasárnap reggel 3 óráig. Állításaimat igazolni senkivel nem tudom. Azután hazamentem a szállóra, ahová kb. 5 órakor érkeztem meg. Arra emlékszem, hogy világos volt. Amikor a szobába bementem, Bartalis már benn volt. Azután lefeküdtem és 11 óráig aludtam." — És az orkánokat mikor vitte el ? — Nem vittem el. — A felesége eladott egy orkánt, azt honnan vette ? — Az az enyém volt. — S amit maga adott el, az kié volt ? — Az úgy volt, hogy május 8-án moziba akartam menni a Népszínház utcában. A mozi előtt álldogáltam, várakoztam, odajött hozzám egy férfi — 28 év körüli, közepes termetű munkáskinézésű, és megkért engem, hogy adjam el az orkánját az ő részére. Eladtam az ottani Bizományiban 207 forintért, 20-at adott nekem azért, amiért eladtam. — Miért kellett magának eladnia? — Mert nem volt személyi igazolványa. — Mivel tudja ezt igazolni ? Ismeri azt az embert ? — Nem ismerem. Nem tudom semmivel igazolni. — Még mindig azt állítja, hogy nem vitt el a szállóból egyetlen orkánt sem ? — Nem vittem el. Mikor hazaértem, a Bartalis már otthon volt, s mikor fölébredtem, már. . . — No jó, ezt a mesét hagyjuk. Most azt mondja meg, hogy tavaly novemberben honnan vette az orkánt, amit eladott ? A szobában lakott velünk egy Feri nevű fiú. Behívták katonának. Megkért, hogy adjam el neki a kabátot." Különös, hogy R. A. körül mindég feltűnnek az idegen, nem ismert személyek. Mert ez a Feri sem létezik. 5 éve nem lakott Feri nevű abban a szobában, s nem vonult be senki katonának. — A nyomozásra ilyen esetekben már csak egy, a társadalom szeme előtt lezajlott folyamat lezárása vár. Mi hiába látjuk az okokat, ilyen esetben már büntetni kell, de ott a kérdés: szükségszerű-e, hogy emberek ide jussanak? Én évek óta sütgetem jelentéseimben a gyermek- és ifjúságvédelmi csoportok felélesztését — ezek a bizottságok lényegében megbuktak -, s olyan programot a KISZ-től, amivel eljutnak ehhez az elhanyagolt réteghez. Mi a politikai munka? A Ganz-MÁVAG motorgyárában a KISZ csúcsvezetőséggel beszélgetünk. A hét alapszervezet — mindegyiknek 7 tagú vezetősége van — munkáját irányítják ezek a fiatalok küencen, de most többen ülünk a gondozadan, elhanyagolt termecskében, ami a KISZ-gyűlések, politikai iskolák otthona. 18—20 fiatal beszélget-vitatkozik; az alapszervezetek vezetőségéből is feljöttek néhányan. Az ifjúsági mozgalomnak itt az átíagosnál nagyobb a népszerűsége, a motorgyár fiataljainak 42—52 százaléka KISZ-tag. Pedig itt is sok a vidéki. Az i-es alapszervezetben például 80%, az 5-ösben 50%. Az első kérdés nem kavar vitát. Higgadt, okos, elemző válaszok hangzanak el arról: mi az oka a vidéki fiatalok Budapestre vándorlásának. Mindenkinek van személyes élménye is, amit elmond, kiderül, hogy az itt ülők nagy többsége is vidékről fölkerült fiatal. Fölcsap aztán a vita, mikor arról van szó: hogyan tudná az ifjúsági mozgalom azokat a fiatalokat bevonni hatókörébe, akik ma kívül vannak a KISZ-en. Van, aki pesszimista: „Nincs értelme a túl nagy erőfeszítésnek, aki vidékről jár be, annak kis háza, kertje van, vagy ha neki nincs, a szüleinek van. Az, ha bevégzi a munkáját, rohan haza házat javítani, állatot nevelni, kertet gondozni." Más ellentmond: — Közösségi érzés van az emberekben, csak nem használjuk ki. — Az a baj, hogy a mai fiatalok nem ismerik a múltat, s ezért nem becsülik a jelent. — Hagyd el! Folyton ezt hallom: nem ismeritek a múltat, meg „bezzeg a mi időnkben". Lent a fiatalok meg azt mondják: „A múlt? Az már lejárt. Nem veszünk kenyeret belőle." — Mert rossz a politikai munkánk — válaszol az előbbi. Most már mindenki egyszerre beszél. A motorgyári szervezet titkára az „elnök", nagy nehezen rendet, csendet teremt s föltesszük a kérdést: Mi a politikai munka? Mi tartozik a politikai munka fogalmába? A termelési mozgalmak mellett mit tesz a KISZ, hogy hozzáférkőzzön a politikai munkától elhúzódó, kulturális igényességig még el nem jutott fiatalokhoz, tud-e számukra is programot adni? — Ez az a kérdés, amire nem lehet számokkal, statisztikákkal, reprezentatív mutatójú adatokkal felelni. Mit teszünk ? Moziba visszük a fiatalokat, az 5-ös alapszervezet 48 fiatalt szervezett a Kárpáthy Zoltán és az Egy magyar nábob előadására. Az alapszervezetnek 34 tagja van. Havonta visszük kirándulásra a fiatalokat — Aggteleken, s a Mátrában voltunk legutóbb —, ezeken a kirándulásokon nem KISZ-tagok is részt vesznek. A télen minden vasárnap délelőtt elmentünk a Sportuszodába. Eleinte hárman-négyen voltunk, később ötvenre is fölszaporodott a velünk tartó fiatalok száma. Egészségvédelmi okokból is szerveztük ezt a vasárnap délelőtti foglalatosságot, de politikai haszna is volt: megismertük egymást, barátságok szövődtek. A vitázok egyike közbeszól: — Mondd el a társadalmi munkát is, amit vállaltunk. Galvanizálót csinálunk, 1500 óra munkával, 15-en rendszeresen dolgoznak az elkészítésén. A galvanizáló értéke 15 000 Ft. Én úgy gondolom, ez az igazi politikai munka. Az 1, tazás, a sportuszoda, meg a klub szép dolog, de az csak szórakozás. A politikai munka más. Az együttes kissé megdöbben. Nem értik a fölszólaló szempontjait, aki konokul és elszántan ismétli: tanulni, tanulni, dolgozni csak ez a politikai munka, ezt kell forszírozni, nem a klubéletet, a szórakozást. — Te mindenkit a magad mércéjével mérsz. A te számodra ez a politikai munka, s jó, hogy itt tartasz. De mit csinálsz azokkal, akiket nem lehet rávenni az olvasásra, akiknek semmi igénye sincs, s még megmosdani sem tudnak rendesen. Azokról te lemondasz ? S hogy mersz róluk lemondani? Azok nem emberek? Dehogynem. De hogy igazán azzá legyenek, azért te is, én is, mindnyájan felelősek vagyunk, s ami hozzásegít ahhoz, hogy ezeken a fiatalokon lendítsünk, az mind politikai munka! Utazz! Suhan velünk az autóbusz Békéscsabára. A Pamuttextil-művek KISZ-szervezeteinek kirándulóit viszi két napos kirándulásra. A nagyvállalat csabai gyárának fiataljai hívták meg a budapestieket. A kirándulásra elutaznak a versmondó kör tagjai is: fellépnek. Útközben szó esik arról: milyen lehetőségek mellett tud egy KISZ-szervezet tagjai számára kirándulást szervezni. — Könnyű maguknak! Mikor én ilyen fiatal voltam, senki se törődött azzal, hogy megismerjük az országot. Aki utazni akart, fölült a kerékpárra s végigkerekezett az országutakon. Hált, ahol utolérte az este, evett, amivel megkínálták, vagy amit éppen kotyvasztott magának a literes lábasban az országút mellett rakott tűzön. Sokat segít a maguk gondjain az ifjúsági utazási iroda. — Majdnem azt mondtam: jobb volt magának, mint nekünk. Kevesebből utazott, ott állt meg, ahol akart, ha valamit észrevett, de elment mellette, később észbekapott, visszament, megnézte. — Ez ugyan igaz, de az is, hogy ilyen biciklizésre nem sokan vállalkoztak, maga meg egyszerre félszáz embert visz kirándulni. — Igen, de nem az utazási irodával! — Miért? 13