Budapest, 1967. (5. évfolyam)

1. szám január - Abody Béla: Zaci

Budapesten a tudomány mai állása szerint éppen egy tucat zálogház van. Pontosabban: egy Központi Zálogház a Kinizsi utca 12. számú háztömbben, és tizenegy úgynevezett zálogfiók. Mint ismeretes, évenként sokmilliós forgalmat bonyolítanak le olyformán, hogy zálogtárgy ellenében készpénzkölcsönt folyósítanak „legfeljebb a becsérték 50 (ötven)%-a erejéig." Itt tehát egy kb. hét évszázados — állítólag Velencéből származó — kölcsönzési formáról van szó. Ez gyorsabb, mint az OTP, és szerény kamatlába miatt olcsóbb, mint a , ,maszek-uzsora". Romantika és viszolygás övezi. Előbbi érthető: amikor sűrűbben látogattuk, több hajunk és fogunk volt még. Utóbbi reakció is: kevés ember szereti, ha elfogy a pénze. Ehhez járul a kiszolgáltatottság érzése: mindig rossz pozíció, ha én ajánlok fel valamit, s nem tőlem kérnek. Erkölcsi megítélése éppoly értelmetlen, mint egy fogkefe morális besorolása. Az ide járóknak közös társadalmi, szellemi, etikai tulajdonságuk nincs. Láttam itt már Kossuthdíjas színművészt és prózaírót, vándorcigányt, volt őrgrófot és szakmunkást. A pénz sokmindenre kellhet váratlanul vagy titokban. Igen drága ajándékra és vacsorára, kórházi borravalóra és sürgős kártyaadósságra, egyiptomi IBUSZ-útra és koporsóra. (A lista nem fiktív: a tények kelletik magukat.) Tudásom és elmélyült személyes kutatásaim szerint a világ minden országában van zálogház, mert a korlátlan anyagi javakkal rendelkezők száma mindenütt elenyésző, s az emberi igények — ebben van valami biztató is — mindenütt meghaladják a lehetőségeket. Nemzetközi kapcsolataink szépen fejlődnek: két kollégám is van, aki a turistaélet fellendülése következtében szorosabb üzleti viszonyba került nyugat-európai zálogházakkal. (A közvetlen okokról majd legközelebb, szűkebb körben; most csak annyit, hogy bizonyos országok nem tiltják a nyüvános szerencsejátékot.) Térjünk azonban vissza Budapestre. A terep Találóan állapítja meg Németh László, hogy a gályapadot is laboratóriumnak kell tekinteni. Kevésbé emelkedetten így fogalmaznám át: az ember figyeljen oda az életére. Zálogházba járni nem kötelező, nem sikk, nem rang. Nem is szükségszerű; elképzelhető olyan pénzgazdálkodás (vagy inkább Abody Béla ZACI Szociográfia, városrendészet, tömegpszichológia, miegymás anyagi állapot), amellyel széles ívben elkerülhető. De ha nem így alakul az élet, azt sem árt megjegyezni, hogy nem skandalum, nem szégyen, nem ügy, nem bűn, nem társadalomellenes tüntetés. Tehát: tessék odafigyelni, ha már egyszer így alakult. A tetteit állandóan szégyenlő ember nem rokonszenves. Mindenből ki lehet sajtolni valami anyagot; minden mikro-rendszer a valóság magasabb törvényszerűségeiről vall. Szóval: azt ne tessék hinni, hogy minden zaci egyforma. Egyformák a funkciójuk szerint. De még ez sem egészen igaz; volt egy kísérleti zálogház a Thököly úton, különleges nyitvatartási időkkel; nem tudom, büszkélkednünk kell-e vele, hogy előbb jött létre, mint egy budapesti kísérleti színház. (Előbbi kísérlet megszűnt, utóbbi meg sem született.) Ám a részletek! A részletek lényegesek! Van zálogház, amelyet derűs presszónak néznél (legszebb a Bem rakparti), és van zord, büdös, börtönszerű. Van, ahol szeretnek, és van, ahol ellenség vagy. A Központiban kitűnő a feketekávé és mindig friss a kaszinótojás, viszont az egész túlságosan nagyipari, üzemszerű. Egyes helyeken elnézik az idegnyugtató dohányzást, máshol tapintatosan figyelmeztetnek, megint máshol rádüvöltenek. S a becsüsök! Van hatvanas, professzorszerű, oly sugárzó szemmel és homlokdomborulatokkal, hogy titkos hitem szerint egyedül az ő teoretikus munkássága vehetné fel a versenyt Lukács György nagyrealizmuskoncepciójával. (S a párbaj csak sok üzletfele miatt késik.) Van svéd sporttudós és futóedző-forma — őt dr. Langerhansnak becézik a bennfentesek —, és van San Remo-i rövidárus-szerű. Van gyönyörű szőke lány, akinek — ha engedélyeznék a poligámiát — azonnal és ismeretlenül megkérném a kezét, és van kokainmámoros pillantású érett aszszony; rá fenti feltételek mellett sem vállalkoznék. Vannak szakemberek és poéták, fagyos budai urak és viharos handlék, „a szakma nagyjai" és buzgó kezdők. Munkájuk összetett: értékelnek (ami önálló ítéletalkotás), számolnak, és rakosgatják a holmit; műértők, akik olykor műélvezők és pedáns államhivatalnokok. Persze, az ügyfelek sem egyformák. Kivéve abban az egy dologban, hogy mindenki a legtöbbet akarja portékájáért. A tartás Bonyolult filozófiai kérdés: az objektív ítélkezés lehetőségei és korlátai, az elfogulatlan elfogultsága, a meghatározottság hűvösfejű elemzőjének számtalan meghatározottsága. Mindez zálogházi viszonylatban úgy fest, hogy a becsüs objektív normák alapján ítéli meg diadalmas magnetofonodat vagy lankadt fuszeklidat. Ám az ítélet nem nélkülözi az ítélkező szubjektumát, az eligazító füzetkék, stencilezett árjegyzékek interpretátorának, korunk konkrét valóságára alkalmazójának lelkét. Minden jobb zálogházi ínyenc tudja már, hogy X zálogházban roppant becsülete van a villanyvasalónak, Y-éknál úgyszólván csak a lepedőt kedvelik, s a Z cég a Kappel írógépnek rendez fejedelemnek kijáró fogadtatást. Vajon miért? Az emberi lélek oly bonyolult, hát még a becsüsé! Pubeszcens vágyképek támadtak fel, a formalátások eltérő volta munkál a sejtek műhelyében? Netán az anyag tapintása vált ki kiből-kiből — már-már bűnösen erotikus — ingereket? Isten a megmondhatója, de ő konkrét kérdésekben újabban ritkán nyilatkozik. Marad a talány és Füst Müán intelme: az emberi lélek negyvenezer féle. Csakhogy századunk felvüágosult gyermeke lépten-nyomon kezébe igyekszik venni sorsát. Befolyásolni próbálja a misztikus hatalmakat, a racionális folyamat irracionális varázslat övezte közvetítőjét, a becsüst. Erőszakkal itt nem sokra mész. Végre is ki vagy szolgáltatva. Jobban, mint a bíróságon, ahol több fórum tárgyalja sorsodat, s még a törvényességi óvás szubkontrája is _ hátra van. Még orvosodnak sem vagy prédája; kérheted a konzultációt. Itt minden egy pillanatba tömörül. Indukció és dedukció egy kurta másodperc egysége. Az ítélő és az ítélet azonosulása, érvényessége azonnali, egyszeri, villámcsapásszerű. Marad a szerepjátszás. Lehetsz márki. A márki azt játssza, hogy 42