Budapest, 1967. (5. évfolyam)

1. szám január - Abody Béla: Zaci

nem nagyon érdekli az ügy; ánja is ő, bánja is ő. Ha beveszik a holmit, hát istenem, ha nem, nem. Kapcsolatukkal a zaci nyer. Mondhatni : társadalmi arriválás a zacinak ez a — rövidnek ígérkező — viszony. Jó módszer, kivált ha a becsüs harmincöt esztendősnél fiatalabb és hölgy, meg nem értett, a gesztusra — egyáltalában: az élet szépségeire — fogékony, igényes, összetett lélek. Öreg férfibecsüsöknél — sajna — hasznavehetetíen. A nimolista megalázkodásával zsarol, ő nemcsak a holmit adja, hanem a legtöbbet, amit ember adhat: méltóságát, önbecsülését, állampolgári öntudatát, ő maga szólja le az „árut": „Tudom jól, hogy vacak, de ha egyszer ez van. Rongy? Mi az, hogy rongy? Szuper-rongy, rongyisszimusz! De hát én is rongy ember vagyok, holmim lényegemet fejezi ki. Nem igazságot; irgalmat kérek méltatlan fejemre!" Idősebb hölgyek nehezen tudnak ellenállni, „jobb napokat látott" agg férfibecsüsnél is bedobható. A golyhó. Délibábos rónák gyermeke, karakán fickó, mokány kölök, őserő. Űgy csinál, mintha nem tudná, hol jár: valójában a zálogházban-e, netán a Nemzeti Múzeumban, az Országos Traumatológiai Intézetben avagy az Állami Egyházügyi Hivatalban? ízes tájnyelven beszél, kissé szorong a „bűnös város" cselvetései miatt, kiprovokálja a gyámolítót, a zálogházi idegenvezetést. Sorstársaknál, „bácskai gyerekeknél", galamblelkű szőke szűzlány-becsüsöknél, piteillatú postáskisasszony-alkatoknál számíthat holmija jobb besorolására. A jópofa. Kisztihanddal köszön, viccet mesél, portékájához anekdotát fűz. Ismeretes fiatalabb, operettszínházi, és idősebb, ,^negyei" kisuras, bercibácsis kiadása is. Kivesző maszk, mert túl nagy befektetést igényel, sok gürc néha semmiért. A végzetes ember. Láthatóan tragédia miatt került ide. (Vigyázat; egy zaciban csak egyszer süthető el.) Nem tévesztendő össze a nimolistával, mert könnyét visszafojtja; éppen csak jelzi, hogy van mit visszafojtani. Nem kér: jár neki a kárpótlás a végzettől. Kisebb értékeket lehet így beadni próbaidős alkalmazottaknál. Majd elfelejtettem; azt is meg lehet csinálni, hogy fogja magát az ember és minden további nélkül bevisz valamit, semmi cirkusz, teketória, megkapja a pénzt és kész. Előnyei: gyors, egyszerű, még az ígéri a legtöbbet. Viszont nem olyan szórakoztató. A kínálat Faggatom a becsüst: — No és mit vesznek be? — Mi aztán mindent. — Mégis. — Autótól mosott-vasalt alsóneműig. — Próbálkoznak mással is ? — Családi fénykép, feszület, gyerekjáték, húskonzerv, letűnt nagyság össz művei gyűjteményes kiadásban, punktroller, szemüveg, sérvkötő. — Csalás? — Ritkán. Itt nehéz. — Adott már be ? — Harminc éve. Még mint civil. — Szereti a szakmáját? — Érdekesek az emberek. — A legnagyobb forgalom ? — Fizetésnapok előtt, hóvége. — Óra szerint? — Kora reggel. Munkaidő előtt, duhajság, kártyaparti után. — Megveti a felet ? — Az is ember. — Nem gyűlölik önt? — Tőlük kérdezze. — Valami jótanács az emberiségnek ? — Addig nyújtózzál, ameddig a takaród ér. — Ez esetben állás nélkül maradna. — Úgysem fogadják meg. Na igen. Stb. S itt most már a nálam különb írók témáihoz érkeztünk. Óvakodom a határsértéstől. Éppen csak jelzésnek, kedvcsinálónak. Zálogházi sorbanállások során szövődő regényes szerelmek. (És mindjárt milyen praktikus is a dolog; szinte előbb ismerik meg a felek a strafírungot, mint egymást.) Néhai jeles teoretikusunk, aki egyszerre öt-hat kölcsönírógépet pihentetett itt: ő maga rendszerint kézírásos esztétikai, irodalomtörténeti és morál-filozófiai tractatusait küldözgette a szerkesztőségekbe. Szakításra vezető beadott jegygyűrű. Két megszorult híres ember, akik megdöbbenve találkoztak itt, s a szégyenkezés miatt dolguk végezeden távoztak. Vesztegetési kísérletek és mímelt öngyilkosság a vécében. Kis ügyekből nagy cirkuszok, diszkrétre hangszerelt nagy ügyek. Budapesti dolgok. Különös nézőpont, Pálffy György felvétele (A „Budapest" fotópályázat i. félévi anyagából) Hegedűs István rajzai