Budapest, 1967. (5. évfolyam)

9. szám szeptember - Szabolcsi Gábor: Vidéki fiatalok Pesten V.

Szabolcsi Gábor Vidéki fiatalok Pesten V. A belső népességvándorlást kísérő erkölcsi válság tüneteit, s különösen az elvándorolt fiatalok nagy tömegeioen a politikai és kulturális közömbösség jegyeit nem lehet csupán objektív okokkal magyarázni. A szükségszerű folyamaton belüli jelenségek okai sokfélék, akkor is, ha következményük hasonló. Dr. Rudas Ede, a Fővárosi Főügyészség ifjúságvédelmi csoportjának vezetője sokéves tapasztalatról számol be: Egy elkésett változás-sorozatnak vagyunk a tanúi. Ez az urbanizációs folyamat másutt már végbement, s nem egy országban rosszabb módon, több tragédiával. Az ifjúság tömegeinek bűnözés-hulláma e változás időszakában a nyugati népek egyik legnehezebb problémája volt, s ha a társadalmi összefogás nálunk hiányos is, ha a mozgalom és üzem családot pótló együttműködése inkább csak vágyálom, mint valóság, mégis a mi helyzetünk jobb, mint azoké a nemzeteké, ahol az urbanizáció hamarább és a kapitalista társadalmi formációban ment végbe. Ez a probléma ott szinte kizárólag a bűnüldöző szervek gondja volt, s olyan egyházi egyesületeké, amelyek sem az ifjúság egészét nem fogták át, sem a kapitalista viszonyok között végbemenő urbanizáció legnehezebb kísérőjelenségének : a tömegnyomornak hatásán nem tudtak változtatni. A mi ifjúságunk elkerülte ezt a szörnyűséget, ami a legnehezebben elviselhető és leginkább bűnbe-taszító. Nálunk a vándorló ifjúság bűnözésének okai szubjektív okok. Elsősorban magában az egyénben rejlő tulajdonságok. Iskolarendszerünk fejlettsége következtében a fiatalok nagy része tanul, tanár, mérnök, orvos, közgazdász, tanító lesz, vagy szakmunkát tanul s úgy helyezkedik el. A vándorbotot többségükben az iskolát nem végzett, szakmát nem tanult s a falusi munkától idegenkedő fiatalok fogják a kezükbe. Nem tetszik a kapanyél, a szülő, a falu ellenőrzése, nem tetszik a tanulás, sem a szívósságot követelő paraszti munka. Feljönnek hát Budapestre szerencsét próbálni. Hallatlanul gyorsan asszimilálódnak, főleg a nők, néhány nap alatt a legtökéletesebb városi divatbabák. Ehhez persze pénz kell, munkájuk nincs még, hát úgy szerzik, ahogy tudják. A család nem tudja őket otthon tartani? — A család? A családnak ma már falun sincs olyan összetartó ereje, mint még egy-két évtizede volt. A változó élet az egész társadalmat átalakítja, így megváltoztatja a család szerepét. Azt lehetne mondani, hogy két évtizede falun a gyermek fölnövekedésében a család volt szinte az egyetlen hatóerő. Jó vagy rossz hatásával, de az egyetlen érintetlen egység volt, benne valamelyik szülő föltétlen akarata hatott, mindenki annak vetette alá magát. Ma az ilyen család már nem általános. A vándorlás sok családfőt arra kényszerít, hogy városba járjon dolgozni, másutt a gyerek jön a városba, vannak esetek, amikor az egész család felköltözik egy szobába a falusi házból, s összezsúfolva, megromlott légkörben élnek. A szoros családi kötelék így is, úgy is fellazul. A fiatal körül, mikor leginkább szüksége van a megfontolt vezetésre, az ellenőrzés nélküli szabad élet vonzása erősödik, nincs olyan érzelmi, emberi vonzás, ami megfékezze a maradék kötöttségtői is szabadulni akaró vágyat. — Fel szeretném hívni a figyelmet a szülők felelősségére is. Annak, hogy a fiatalok nem kis része kiábrándultan, eszmények nélkül nézi az életet, igen sok esetben a szülők magatartása az oka. Nem a válásokra gondolok elsősorban, amit ilyenkor emlegetni szoktak, s nem is a válások ténye roppantja meg a gyerek lelkét, hanem a kísérőjelenségei. A házassági veszekedések során a házasfelek nem ismernek határt. A fegyelmezetlenségnek, a rosszindulatú, ostoba vádaskodásnak, a gyűlölettel teli, tehát már teljesen értelmetlen féltékenységnek, amit nem a szeretet, a féltés diktál, hanem a sértettség és a bosszúállás, ezeknek az alantas indulatoknak a kitörései között riadtan, magukba zárkózva, a menekülés vágya és a bizonytalanságtól való félelem közt vergődnek a gyerekek. Ha aztán elszánják magukat s elmennek hazulról, azt a rosszindulatot, kegyetlenséget és közönyt viszik magukkal, amit otthon a szülőktől tanultak. — A másik ok, ami a családok életét tönkre teszi: az alkoholizmus. Rendszerint együtt jár az előbbi problémával, így aztán nincs a szülőnek semmi emberi tekintélye, a gyereke gyűlöli, megveti, hiszen aki természetes mintaképe volna, az rabiátus, goromba, kétségbeesett anyagi helyzetbe viszi a családját s közben helytállásról, erkölcsről papol. A szülők élete miatt az egész felnőtt társadalom elveszti a tekintélyét a gyerek előtt. Nem nehéz elképzelni annak a sorsát, aki ilyen útravalóval indul el. A gyerek kiszorul a családból, a számára szükséges közösségből, nemcsak fizikailag, hiszen Pestre jött dolgozni, hanem lelkileg is. — A nevelés, a ráhatás, a közösség-élmény fölkeltése a fiataloknak ebben a rétegében sokkal nehezebb, mint azok között, akik eljöttek ugyan hazulról, de sérülések, torzulások nélkül jöttek el. A legnehezebb: a beilleszkedés — Vidéki fiatalok? Csak addig, míg megérkezik velük a vonat Budapest valamelyik pályaudvarára. Mihelyt rálépnek a pesti kövezetre, a legpestibb pesti lesz a legtöbbjéből. A lehető leggyorsabban el akariák felejteni a falut, ahonnan jöttek, a szokásokat, az erkölcsöt — városiak akarnak lenni. Talán furcsa, de a vállig érő hajúak nagy többsége néhány hónapja Pesten lakó vidéki, a Vidám Park, a pályaudvarok környékének galeri-tagjai túlnyomórészt vidékiek. Az egyik kerületi rendőrkapitányság hivatali szobájában ülünk. Furcsa paradoxont ad két tapasztalat összevetése: az üzemek KISZ-szervezetének vezetőségében, az öntevékeny művészeti csoportokban, a sportkörökben tevékenykedő fiatalok többsége vidéki. Találkoztam olyan esettel, ahol 18:2 volt az arány a vidékiek javára, ugyanakkor az ifjúsági bűnesetek elkövetői is 3 : 1 arányban vidékiek. Mi ennek az ellentmondásnak az oka ? — Ez talán nem is ellentmondás, vagy csak olyan, amilyennel az élet tele van. A vidékiek nem azonos helyzetből jönnek föl, nem azonos céllal, s nem azonos jellemmel. Van, aki jó családból jön fel, egészséges erkölcsi érzékkel, de el kellett jönnie, mert az anyagi helyzet arra kényszeríti, hogy munkát vállaljon; van, aki jó családból szökik, szerencsétlen, kalandvágyó — egyéni tulajdonságai folytán. Mindketten másként fognak itt élni, az egyik, ha nehezen is, beilleszkedik a számára ismeretlen, új társadalmi és életviszonyok közé, megőrzi egyensúlyát, ember marad. A másiknak is sikerül valahova beilleszkedni, de hova? — Úgy gondolom, mi nem sokat törődünk ezzel a problémával, pedig izgalmas nevelői feladat, s sikeres is lehet, ha jól csináljuk. Mert vannak, akiknek sikerül olyan ifjúsági klubokat létrehozni, ahol a fiatalok levetkezhetik a magukkal hozott kisebbrendűségi érzéseket, de ezt a nevelést, amit itt kapnak, megsínyli a társadalom. Legutóbb az Asbóth utcában fedeztünk fel egy ilyen ifjúsági klubot. Egy öreg nyugdíjas tartotta fönn. Kétszobás lakásába bárki, bármikor bejöhetett, zenét hallgathatott, táncolhatott, leheveredhetett, csinálhatott, amit éppen akart, senki rá nem szólt, csak éppen vinnie kellett valamit az öregnek az ott-tartózkodásért, a „klubtagságért". Pénzt, vagy valami eladhatót, amit az öreg értékesíteni tudott. Hallott valamit a „Józsi bácsi" a felnőttek legújabb szórakozásáról, a happyning-xöV, szervezett egyet a fiataloknak, de úgy, hogy anyagilag maga is jól járjon. Finom kis klubot hozott össze. Nyolcvan százalékban vidéki fiúk, lányok jártak hozzá s nem is kevesen. Hozzá kell tenni, hogy a kezdőket, az újonnan érkezőket anyagi segélyben részesítette, „hogy el tudjanak indulni" — mint mondta. — A beilleszkedés nehézsége együtt jár ezzel a másik nehéz problémával, az öncsapdával — mi úgy hívjuk. A felérkező fiatalnak néhány nap alatt elfogy az a pénze, amit magával hozott. Ha megbízható ismerőse, rokonsága, akire támaszkodhasson, nincs, kénytelen haveri kölcsönt szerezni. De sokat, hogy a divatos ruhát is megvehesse. A munkahelyen szerzett jövedelemből a kölcsönt csak törleszteni tudja, hiszen élni kell, lakbért fizetni, szórakozni is valamit; ide éppen azok csábítják, akik a kölcsönt adták. A leg-12