Budapest, 1967. (5. évfolyam)

9. szám szeptember - Baraczka István: Bemutatjuk a Fővárosi Levéltárat

Két vers — két kép JÁNOSY ISTVÁN Aquincumi elégia Szitál az őszlomb. Körmömben nő a nemlét. Mit újat élek, az is csak mintha emlék ... S a gyerekkor úgy szirmol föl repesve, mint színes körtékkel szálló körhinta este, s a lovak, oroszlánok, szarvasok jönnek értem, közülük való vagyok: fává kell lennem, körhintára szögezve. Öregszem tán? Szederjes az este. Pedig már nem űznek lidérc-, spirálködlángok, nem futnak felém ördögszekér-katángok. A tudattalan sem dörömböz, matat, nem üldöz Rókarém a víz alatt, nem látom átnyesett nyakkal kedvesem, alszik nyiltszájú, baba-csöndesen. Majd belehaltam e Kinizsi-tánc-kermeszben, míg a pythagoreusok békéjét megszereztem; most e béke (foghíjjas hindu arcban) mosolyog felém. De megfáradtam! Tükörbe nézek. Hol az a vagabund, ki lányok cikk-cakk-gerincén romantikát tanult? Fejem oroszlánivá püffed, és csontja ma is nő, mintha csak kevés volna nyakamnak az a gamba-gomba! Lábam meg pipaszárrá fogy. Magamba mordulok vissza gyertyaszentelőre. Rég hogy szerettem, ma nem vonz a lőre. Hol a kamasz-hév? Utóbb meggondolom, te sem vagy már fiatal, angyalom! Kissé Renoir-i már a termeted. Sebaj! Igy még gyerekesebb! Mint nőnek szemed alatt a szarkalábak, düledező, ős pannon házban látlak. (Földgömb-diófák alatt katibogár a ház csak . ..) Vörös, sárga, lila, ezüst lomb a ruhád, levelekből rótta össze valami szomorúság. Csák Miklós felvétele (A „Budapest" fotópályázat anyagából) Csorba malomkerék-asztalon, fakupákban nem bor, mézoldat van, naspolya a tálban, — ezt áldozzuk félszeg isteneinknek: Pomona, Silvanus, tarts meg együtt minket! Egyszerre haljunk meg kegyes villámcsapástól! Sose ocsudjunk e diófás varázsból! Az vigasztal: egymásnak így is tetszünk, naiv Pomona, kancsal Silvr.nus, együtt öregszünk! A városban mindenféle van! Nagy kirakat-ablakok, mögöttük hosszú selyem, piros süveg a majmon! Mennyi lárma! villamos csörömpöl, gépkocsi morog, éjjel, éjjel mint távoli zenét hallom. A városban toronyóra, száz villanyóra este ragyog mint a holdvilág! A sarkon rendőr, a lépcsőn szunnyadó anyóka, s a ligetben mennyi virág! A városban könnyű, könnyű boldognak látszani, pedig tilos a gyepre lépni, tilost jelez a lámpa szeme. Tilos, tilos, tilos: ki jön velem játszani? Sapkám hova lett? és én még megvagyok-e? WEÖRES SÁNDOR Falusi gyerek a városról Dorna István felvétele (A „Budapest" fotópályázat anyagából) mesél