Budapest, 1967. (5. évfolyam)

8. szám augusztus - Sós Aladár: Emlékeim a Galilei Körről

200 körül tartott a résztvevők száma. Az ifjúság körében az egyetem minden fakultásán megnőtt az érdeklődés a szabadgondolkodók iránt. Ekkor már nem Fényes, hanem Székely Aladár elnökölt összejövete­leinken. Egy szép napon megjelent Polányi Károly jogász és szocialista diák, öccse annak a Polányi Adolfnak, aki Poor Ödönnel együtt már 1901-ben felhívást szegezett ki az egyetemi fatáblára, hogy „Aki szocialista diák akar lenni, az jelentkezzék nálunk". Adolf technikus volt, és mint mérnök, néhány évre Japánba ment kenyeret keresni. Az öccs, Károly, igen művelt, több nyelven beszélő, feltűnően jó megjelenésű és beszélni tudó ifjú felkereste a medikus vezetőket, és az­iránt érdeklődött; „Mit akartok azzal a sok lelkes kollégával" ? Azt a gondolatot vetette föl, hogy egy még sokkal nagyobb, a diákság minden haladó gondolkodású tagját egyesítő főiskolai kört kellene alapítani. Kilátásba helyezte a Társadalomtudományi Társaság és a Szabadkőművesek támogatását. Kende Zsigmond elmondotta nekem, hogy eleinte hidegen fogad­ták az ifjút. Féltek, hogy a nem közébük valónak látszó Polányi Károlyt elsősorban a saját karrierje érdekli, és az alapítandó kört pódiumnak akarja felhasználni. De „Karli" nem tágított. Kifejtette, hogy az egyetemen belül és kívül szükség van szélesebb látókörű, tájékozottabb, haladó felfogású diákságra és az abból kinövő értelmiségre. Ezt csak a maguk körül csoportosított tömegszervezet biztosíthatja. Kende Zsigmondot győzte meg elsőként. Azután társai is hozzá csatlakoztak: Rohonyi Hugó, Surányi Ede, Scheff Dabis László. A medikusokon kívül Rubin László és Turnovszky Sándor jogászok, Vértes Sándor, Loránd Jenő, Kor ach Mór és e sorok írója műegyetemi hallgatók, Pólya György bölcsész és mások voltak az alapító tagok. Hivatalosan 1908 novemberében alakult meg a Galilei Kör, a Tár­sadalomtudományi Társaság székházában (IV. Károly körút 14. II.). Később sem a vendéglátó társaság, sem a vendég-kör nem fértek meg a termekben. Hiszen a Galüei Kör tagjainak száma a második év végére 1080-ra emelkedett. Ebben csak a nyilvántartottak foglaltat­tak, a sok rokonszenvező csatlakozót nem számítva. A VI. kerületi Anker köz II. emeletén tágasabb férőhelyet béreltek. Itt a Kör már nem volt vendég, hanem albérlője a Társadalomtudományi Társaságnak. A nevet Pikier Gyula tanár ajánlotta. (Galilei volt az, akit az inkvizíció fogságra és hallgatásra ítélt, de kitartott meggyőződése mellett: „Mégis mozog a föld".) A Kör a kutatást és a helytállást kívánta Galilei nevé­vel kifejezni. A Galilei Kör nem lehetett független egyesület, mert erre nem kapott engedélyt a hatóságoktól. De a Szabadgondolkodók Magyar­országi Egyesületének volt hivatalos működési engedélye, és így a Galilei Kör, mint a szabadgondolkodók fiókegyesülete alakult meg és az is maradt végig — noha az anya-egyesület mindinkább zsugorodott és a leány-kör egyre nőtt, méretben és jelentőségben egyaránt. A Galilei Kör Budapest közéletének fontos tényezője lett. AKör, megalakulása után kiáltvánnyal fordult az egyetemi hall­gatókhoz. Ebben felpanaszolta, hogy milyen elavult a ma­gyar iskolákban és az egyetemeken a tananyag. Nem tanít­ják pl. Darvint, Marxot, Haeckel-t és Renan-t. Rámutatott a politikai viszonyokra, a modern társadalmi szervezkedésre, osztály­harcra, földkérdésre; mindezekről nem hallanak semmit a középisko­lákban, de az egyetemeken sem. A Galilei Kör otthont akar szerezni az egyetemeken és főiskolákon a szabad tudománynak és a szabad gon­dolatnak. Komoly önképzésre akar sarkallni, művelt értelmiséget kíván nevelni Magyarország társadalmi felszabadulása érdekében. A Kör a kiáltványban foglaltakhoz híven működött. Előadásokat és szemináriumokat szervezett természettudományos és társadalomtu­dományi ismeretek terjesztésére. Az előadók a Társadalomtudományi Társaság és a Kör tagjaiból kerültek ki, olykor a meghívott külföldi hírneves tudósokból. így Wilhelm Ostwald Nobel-díjas német tudós az energetikáról tartott előadást, Robert Michels, a baseli és turini egye­temek tanára, a szociológiáról és a diákságról, Werner Sombart berlini főiskolai tanár több előadásban a tudomány és vallás viszonyáról, ko­runk tömegkultúrájáról, az arisztokrácia és demokrácia szerepéről a gazdasági életben. Kernstock Károly a kutató művészetről, Fülöp Zsig­mond a természettudományos világnézetről és a származástan problé­máiról, Dettre László a fertőző betegségekről, Ferenczi Sándor a pszichoanalízisről, Dienes Valéria Bergsonról, Pikler J. Gyula Henry George tanairól, Varga Jenő a történelmi materializmusról, Berend Miklós a csecsemőhalandóságról, Lukács György és Benedek Marcell a modern drámáról, Balázs Béla a költészetről adtak elő. A szemináriumok közül érdekesek voltak a „machisták" megbeszé­lései. Ernst Mach, a prágai német, később a bécsi egyetem világhírű fizika és az érzékletek pszicho-fizikája tanárának könyve: „Az érzék­letek analízise", akkoriban a világ tudományos köreiben mindenütt élénk feltűnést keltett. Mach minden adottságot. elemekre bontott, színekre, hangokra, tapintásokra, szagokra, időkre és terekre,amelyek­ből mind a külvilág, mind az emberi én-tudat összetevődik. Művével mindenütt sokan foglalkoztak. Az egyetértők magasztalták, mások tá­madták. Oroszországban is sok híve volt. Lenin viszont „Materializ­mus és empiriokriticizmus" című könyvében szembeszállt vele. Abban az időben azonban a szocialista diákok még Lenin érveit nem ismerhették, és Mach nézeteit igyekeztek összeegyeztetni a történelmi materializmussal. Tanait rokonszenvessé tette az is, hogy Mach erő­sen vitatta az „egyéniség" értékét, amelynek túlbecsülését a romanti­kától örököltük. Pólya György kéziratban maradt, elragadtatott tanul­mányt írt akkoriban „Ernst Mach vagy a fehér kéz, amely kiragadott mindent a metafizikából" címmel. A marxista szemináriumok vezetői Fazekas Sándor, Kósa Miklós és Rudas László voltak. Megalapozni és kibővíteni igyekeztek Marx és Engels tanainak ismeretét. Akkor még az erről szóló könyveket erede­tiben alig forgatták nálunk. Magyarul még nem jelentek meg, és elég nehéz olvasmányok voltak. Az érdeklődők Kautsky és Sombart köz­kézen forgó magyarra fordított könyveiből, és Kovács Gábornak a Tu­dományos Zsebkönyvtárban megjelent „A szocializmus" című füze­téből merítették tudásukat. A szemináriumokon Marx és Engels ere­deti munkái, sőt, a „Kapital" is kézbe került, olvasgatták és magya­rázták. De egyszersmind a tudományos ellenvéleménnyel is megis­merkedtek; Böhm Bawerk, az osztrák pénzügyminiszter és egyetemi tanár határhaszon elméletét és Marx kritikáját is áttanulmányozták. A határhaszon elmélet szubjektív értékteória, minden értékelést az egyének személyes értékítéleteire vezet vissza, amelyek a piacon talál­koznak, és ott egymásra hatásukból alakul ki az áruk ára. Marx objek­tív értékelméletét a szocialista diákok sehogy sem tudták ezzel a fel­fogással kibékíteni. A két elmélet között nincs áthidalás, itt választani kellett — és ők Marxot választották. A biológiai szemináriumot Fülöp Zsigmond és Kende Zsigmond ve­zették. Főleg a származástan akkori állásával foglalkoztak. Megvitat­ták Wilhelm Ostwald-nak, a fizikai kémia hírneves professzorának elő­adását is az energetikáról. így nevezte ő a maga „természetfilozófiáját". Felfogása szerint a tulajdonságokat hordozó, a jelenségek állandó vál­tozásában megmaradó adottságnak az anyag helyett az energiát volna alkalmasabb szubsztanciának gondolnunk. Hiszen az energia meg­maradásának elve éppen olyan alaptörvénye a természettudományok­nak, mint az anyag megmaradása. Ismerünk olyan jelenségeket, ame­lyeknek az anyagát vagy mérhető tömegét nem tudjuk megállapítani — pl. a fényét és elektromosságét —, viszont energiát kivétel nélkül minden ismert természeti jelenségben találunk. Erről sokat lehetett vitatkozni. Voltak, akik Ostwald javaslatát elfogadták, voltak, akik az anyagot és az energiát is szubsztanciának ismerték el, és voltak követ­kezetes materialisták is. Pólya György matematikai szemináriumán a matematikai gondolko­dásmódba igyekezett bevezetni az érdeklődőket. Polányi Mihály a fizi­kai kémiába, a termodinamika ismereteibe avatta be hallgatóit. Tanulni és tanítani — ez volt a Kör jelszava. A tanítómunkát az egyetemi ifjúság körében kezdte meg. A különböző fakul­tások hallgatói értekezleteiken egymásnak tartottak előadá­sokat. Felvilágosították egymást arról, hogy mit és hogyan tanulnak és tanítanak a maguk területén. A középiskola felsőbb osztá­lyú tanulói és a frissen érettségizettek számára nyári tanfolyamokat tartottak a modern tudomány és filozófia legfontosabb eredményeiről, a természet és társadalom igaz ismereteiről. A résztvevő lányok és fiúk között élénk visszhangot találtak ezek a tanok. A Galilei Kör munkás­oktatással is foglalkozott. Három fokozatban tanítottak. Az elemiben írásra, olvasásra, fogalmazásra és számolásra tanították az iskolát alig járt munkásokat. Magasabb szinten természettudományi ismereteket terjesztettek, mégpedig külön az építőmunkásoknak — kőművesek­nek, ácsoknak, tetőfedőknek, bádogosoknak stb. — az épületek szer­kezetéről. A vasasoknak és szerelőknek a vasak és fémek, az asztalosok­nak a fa technológiájáról adtak elő. A villanyszerelőknek az elektro­mosság tudományosabb megértésében segítettek. Harmadfokon pe­dig történelemre, szociológiára és közgazdaságtanra tanítottak. Okta­tó munkájuk közelebb vitte a munkásokat és a diákokat egymáshoz, vi­lágnézetben és politikai felfogásukban. A Kör tagjai az ipari munkásság helyzetén kívül felfigyeltek a mező­gazdasági munkásokéra is; általában az agrárkérdésre: át kell térni a külterjesről a belterjes gazdálkodásra, földet kell osztani; a világi és

Next

/
Thumbnails
Contents