Budapest, 1967. (5. évfolyam)

7. szám július - Zoltiay László: Betegek, orvosok, kórházak aközépkori Budán

felöl is feljegyzi, hogy ugyané betegségben szenvedett. A budai vérbajosok kegyetlen sorsáról megrendítő adatokat találunk Jagelló Zsigmond herceg budai számadásaiban is. így 1500 márciusában a herceg egyik sétalovaglása során az egyik úton csoportosan vánszorgó luetikusokkal találkozott; egy aranyat osztott szét köztük. Ugyanebben az évben, november 28-án — tehát már tél idején — „azoknak az erőtlen vérbajosoknak, akik a mezőn feküdtek s könyörgésükkel a herceghez fordultak", újra egy aranyat adott. S mit jelent ez az utóbbi emlék ? Azt, hogy 1500-ban Buda városa, de még annak ispotályai sem fogadták be ezeket a szerencsétleneket ! Az emlékekből kitűnik, hogy — annyi más közt — maga Bakócz érsek is ebben a bajban szenvedett. Neki és más főrangú betegeknek sarlatán kuruzslók igen változatos gyógymódokat — így még az intenzív szerelmi életet is — javasoltak. Nem csoda hát, hogy e betegség, amelynek valódi gyógyszerével csak századunk ajándékozta meg a világot, egyre szélesebb körben pusztított. Orvosok De hol is tartottak orvostudomány dolgában ezek a századok ? Az első boncolást — s e tudomány korai, nagy fegyverténye ez — 1302-ben Mondino de Luzzi végezte el Bolognában. Az egyházi tilalmak ellenére az anatómiát a bolognai orvosegyetemre tódulok közt már a magyarok is megismerték. Ám a fiziológia alapvető tényei is rejtettek voltak! Azt, hogy a vér kering, csak a XVII. században, 1627-ben ismerte fel a brit William Harvey. Az első császármetszést a XVI. század elején végezte el Jakob Nufar thurgaui orvos. A mikroorganizmusok világába csak a XVII. században hatolt be Leowenhuyk mikroszkópja; a baktériumok, vírusok elleni hadjáratok pedig századunkig várattak magukra. Mindezek ellenére az orvostudomány egyes ágai mégis magas fokon álltak. Elsősorban vonatkozik ez a sebészetre. A mai gyógyszerkönyv még számos olyan gyógynövényt használ, amelyet már a középkor is ismert. A „kolostori orvostudomány" korában a kolostorokban rendszeresen termelték azokat a növényeket, amelyeknek főzetei, ha nem is segítettek, de legalább nem ártottak. Tőlünk eredt a „Magyar királyné vize", amelyet Nyugaton illatos csodaszerként becsültek; honi származású gyógyszer volt a „Béla király lázcsillapítója" — Pulvis febrifugus Belae — is. A hazai szerzetesrendek közül a II. Géza király által 1150 körül Buda-Felhévízre telepített kereszteslovagok, a budai XIII. századi ferencesek, domonkosrendiek egyaránt orvoskodtak. A Corvinakönyvtár egyik orvosi enciklopédiáját — a XV. században — a budai pálosok is használták. A belgyógyászat és a sebészet útját már 1163-ban szétválasztotta a toursi zsinat. A budai zsinat 1279-ben szigorúan megtiltotta az orvoskodó papoknak a sebészi beavatkozásokat, mindazt, ami vágással, égetéssel járó sebkezelés. Ettől fogva a sebészet a nagytapasztalati tudású kirurgusokra, magyarul borbélyokra hárult. A XIII. század derekára és a XIV. század elejére azonban már Budán is megjelentek a világi orvosok, sőt, már a város is intézményesítette az orvoslást. Lássunk néhányat a budai középkor név szerint is ismert orvosai közül! Említettük Kun László 1273. évi betegségét. Betegágyánál Garcianus mester — Moys nádor háziorvosa —, Theodericus ferences doktor, János mester — Gutkeled nembeli Joákhim tárnokmester háziorvosa — s bizonyos Bertalan orvos-mester sereglett össze. Hozzájuk csatlakozott Gellért, aki már kezdetleges — színre, szagra való — vizeletvizsgálatot, az ún. uroszkópiát is alkalmazta. Gellért mester, aki alighanem az 1158-ban alapított bolognai orvoskaron végzett, IV. Béla holta (1270) után lett V. Istvánnak, majd Kun Lászlónak háziorvosa. A három királyi nemzedéket gyógyító orvost 1275-ben a királyi oklevél „artis medicine professor, fidelis physicus noster" — vagyis: az orvosi művészet tanára, hűséges belgyógyászunk — címmel illeti. Gellért horvátországi birtokai mellett Budán is földadományban részesülhetett; János nevű fia a XIII. század végén a Gellérthegy táján szőlőbirtokos. A XIII. századvégi — immár polgári — orvosok közül ismeretes Péter mester, „medicus et confector medicinarum", aki eszerint nemcsak orvos volt, hanem gyógyszereket is készített. Tudománya, úgy látszik, jócskán hozott a konyhára is! 1303-ban a város határában fekvő Kövesdmál nevű szőlőjét mentesítik az adófizetés alól. Ekkor már Buda polgára volt. Végakaratát 1315-ben mondta tollba. Igazi orvosvégrendelet ez! Hagyatkozásában visszavonta korábbi — a margitszigeti apácák javára tett — rendelkezését. Javainak felét feleségére, Gertrúd asszonyra, másik felét a város betegeire hagyta. Űgy gondoljuk, Péter mester volt Buda első városi orvosa. Károly Róbert, Nagy Lajos, majd Zsigmond korából a királyi háziorvosok hosszú névsorát ismerjük. A Nagy Lajos kori magyarországi zsidóüldözések idején emigrálhatott a nápolyi királyság területére, Herakleába, Magyarországi Mózes zsidó orvos. Ugyanekkor Nagy Lajos az olasz Conversino da Ravenna-t tette meg udvari orvosává. Az olasz doktor egyben felolvasója is volt urának. Budán halt meg; szép könyvtárát Nagy Lajos királyra hagyta. Tudománytörténeti szempontból sokatmondó Nagy Lajos másik orvosának, Jacopo d'Arque padovai professzornak itteni működése. Ez a páduai orvos már erőteljes képviselője volt az előremutató galenusi realista irányzatnak; maga is írt Galenus-kommentárokat. Nagy Lajos sokat betegeskedett. Holtáig sínylette azt a szakállas nyilat, amellyel a lábát Aversa ostromakor sebesítették meg. Később egy gyógyíthatatlan, lepraszerű betegségbe esett. E baját a francia király által háziorvosul ajánlott doktora, a Montpellier egyetemén végzett Radliczai János kezelgette. A Zsigmond alapította — igen rövid életű — óbudai egyetem orvoskarán a XV. század első évtizedében Klostein Simon és Nagyszombati Mátyás professzorok az anatómiát már a boncolás ismeretében tanították. A király háziorvosai sorából István doktort, Buda polgárát név szerint ismerjük. Orvos alakja a bécsi „udvari kártyán" (1470 körül) Nagy tisztesség jele, hogy Zsigmond 1436-ban címeres levéllel tüntette ki udvari borbélyát és fogorvosát, a zágrábi eredetű Dabi Mihályt. A „beszélő címerek" kora ez: Dabi uram és ivadékai három monstruózus méretű, hármas gyökerű fogat — alighanem Zsigmond valamely odvas zápfogának festői mását — kapták nemesi címerükbe. A címer sisakját is egy — finom kézzel, a foghúzás eszközével trófeaként az ég felé feltartott — zápfog ékesíti. A kor gyógyászati eljárásaira jellemző az alábbi eset. 1404-ben, amikor Zsigmond szövetségesével, Albert osztrák herceggel a csehországi Znaim vára alatt táborozott, mindkét fejedelem elkapta a táborban dühöngő vérhast. A király egyik orvosa (nevét, szerencséjére, nem jegyezték fel) a két fejedelmet lábuknál fogva lakótermük mennyezetére kötötte, oly módon, hogy csak válluk s fejük nyugodott párnákon. Huszonnégy órán át lógtak így, „hogy a rossz nedvik szájukon át kicsorogjanak s elhagyják testüket". Albert nemsokára belepusztult a betegségbe, — vagy a kezelésbe. Zsigmond szívósabb volt. Mindkettőt kiheverte. Buda egészségügye, kórházai Az udvari orvoslás mellett — mint az 1410 körül leírt Budai Jogkönyv mutatja — a főváros is tartott orvost, sebészkedő borbélyt s gyógyszertárakat. A magisztrátus élesen őrködött a város egészsége felett: gondosan ügyelt a házak, utcák tisztaságára s a város ivóvizére. A „Mistgraf" felügyeletével naponta elhordatta a szemetet, gondoskodott a szennyvizek elvezetéséről. Figyelme arra is kiterjedt, nehogy az akkor még a városfalon belül fekvő temetők sírásói véletlenül el nem bomlott tetemekre ássanak rá. (A Mátyás-templom körüli XIII—XV. századi temetőben — amelynek korát IV. Béla és Zsigmond pénzleletei határozták meg — 1963-ban öt-hatsoros temetkezés maradvá-I 21