Budapest, 1967. (5. évfolyam)

7. szám július - Zoltiay László: Betegek, orvosok, kórházak aközépkori Budán

Zolnay László A gyermekhalandóság s az anyákat tizedelő gyermekágyi láz mellett a ciklikusan visszatérő járványok voltak a középkori városlakó rettegett rémei. Ezek a nagy epidémiák részben hazánkon keresztül terjedtek Nyugat-Európa felé. így aztán ott „morbus pestilentialis hungaricus"-nak, „morbus hungaricus"-nak — holmi magyar mételynek — nevezték a pestist, kolerát, fekete himlőt, vérhast, mirigyhalált. A városok s a hasonló népsűrűségű katonai táborok szinte védtelenek voltak e járványokkal szemben! Hogy ez mennyire így volt, mi sem mutatja inkább, mint a nyugati világ élenjáró orvosi testületének, a párizsi orvoskollégiumnak „szakvéleménye" az 1348. évi pestisjárványnyal kapcsolatban. Ez így hangzik: „Az Indiai-óceán tájékán a csillagok harcba szálltak a Nap sugaraival s éreztették hatalmukat a tenger vizével is. Az így fejlődött gőzök elhomályosították a Napot. A tűz és a Nap magához szívta a tenger egyrészét. A víz gőzzé vált s a levegőbe emelkedett. Ez okból a víz egyes helyeken olyan bűzössé vált, hogy megrontotta a halakat. Ahová azután ez a gőz eljutott, ott élve nem maradt ember." Hát bizony ennél a tudománynál az egyszerű népi tapasztalat — a betegek elkülönítése, ruházatuk elégetése, a vesztegzár, a fertőzött területekről való elvándorlás — többet ért. 1440-ben, amikor Budán fél évig tombolt a döghalál, I. Ulászló király s az udvar a csepeli, lórévi királyi nyaraló környékére menekült. 1479-ben a járvány elől „Mátyás király búdosik vala az erdőkbe . . . Beatrix királyasszonyt pedig Kassa felé bocsátotta, mert nagy merigyhalál vala" — írja Bonfini nyomán Heltai Gáspár. A következő évben a király a kolera ellenére sem hagyta el fővárosát. Járvány tört Budára 1495-ben, 1496-ban, 1510-ben, majd 1520-ban is. Az udvar hol a Vértes hegységbe, hol Csepelre, hol meg Pozsonyba húzódott. Buda polgári veszteségeiről azonban nincsenek számadataink. A járványokon kívül számos írott emlékünk maradt Buda hajdani betegeiről, orvosairól. Az 1276-ban Budán lefolytatott inkvizíciót, Margit hercegnő — Szent Margit — szenttéavatási perét orvostörténeti felmérésnek is tekinthetjük. Betegségek tucatjait sorolták fel a per tanúi, akik a gyógyulásokat a szigeti szűz égi közbenjárásának tulajdonították. Hasonlóan igen értékes művelődéstörténeti emlékek azok a csodák is, amelyeket 1506-ban Hadnagy Bálint budaszentlőrinci pálos barát írt le. A Hadnagy-leírta gyógyulások a budaszentlőrinci kolostorban, Remete Szent Pál sírjánál (romjai: II. Budakeszi út 91—95.) történtek. Az orvoslást Hadnagy is égi protekciónak, a Remete ereklyéje csodájának véli. A Szent Margit-inkvizíció betegei 1276-ban, a néhány éve meghalt Margit hercegnő, domonkosrendi apáca szenttéavatása ügyében a pápai kúria inkvizítorai jöttek Budára és itt ez ügyben száztíz tanút hallgattak ki. A tárgy: a hercegnő-apáca életében és sírjánál esett csodák, csodás gyógyulások dolga. A tanúk sok-sok más eset között elmondták a Buda várában lakozó Tapolcsányi Péternek öt éven át való bénaságát, majd — csodának vélt — gyógyulását. Béna volt Buda-Felhévizi Mártonnak leánya, Margit, meg Ányos esztergomi ispánnak tízéves fiacskája is; az ő gyógyulásukat a szülők szintén a szigeti sír csodájának tulajdonították. A Káta nembeli Andronicus ispán neje, Anasztázia serény igyekezete ellenére is meddő volt; a csodában bízva termékenyült meg, majd szült. Bénaság meg sérvbántalom gyötörte Budai Magyar Pétert. Orvosa, Agnetus budai ferences barát hiába kezelgette. A királylány sírjánál meggyógyult. 1273-ban halálos lázbetegség tört a gyermek Kun László királyra. Budavári betegágyához négy orvos sereglett. A lázas révületbe esett gyermeket megérintették Margit apáca fátylával. Ám ugyanekkor ért a betegágyhoz az ötödik orvos, Gellért mester. Egy urinálban — ez volt a vizeletvizsgáló edény neve — megtekintette a gyermek vizeletét, majd így szólt: — Ha a vizelet a valót mondja, a király úr állapota válságos. De nyomban verejtékezik és meggyógyul. IV. László valóban rendbe jött: pár hónappal utóbb már a zólyomi rengetegben űzte a medvét s a vadkant. S a zólyomlipcsei sasfészekben kiállította azt az oklevelét, amellyel — felgyógyulásáért — Gellért doktort a Zágráb melletti Tornova faluval jutalmazta. Hogy azután maga Kun László — igazándiban — szentéletű nénje égi, vagy Gellért mester földi segítségének tulajdonította-e felépülését, nem tudjuk. Tornovai birtokadománya mindenesetre az utóbbira utal. Ám a király utóbb nem mulasztotta el bőkezű háláját a szigeti dominikánák monostora irányában sem. Az 1276-ban megindított szenttéavatási ügy egyébiránt eredménytelen volt; Margitot egyháza csak 1938-ban emelte a szentek sorába. Betegségek a XV. század végén A Budaszentlőrincen remetéskedő Hadnagy Bálint említett műve (1506) huszonnyolc elgyengüléses és bénulásos esetet, hét vakságot, három süketséget, egy kígyómarást, három lábbetegséget, két bénulást, két megállapíthatatlan betegséget sorol fel. Egyik beteget „démonok szálltak meg", tehát elmebajos volt. E csodákban, ereklyékben hivő írónak adattárából már a XV—XVI. századi Budára is betörő betegségről: a vérbajról is értesülünk. Ez a betegség világi és egyházi emberek, gazdagok és szegények között egyaránt járványosán terjedt. Hadnagy számos budai „francz varros" betegről ír. Munkájából az is kiderül, hogy e betegségnek nemcsak orvosszerét, de fertőzésének módját sem ismerték. Egyízben az író a kígyómarást véli a vérbaj okiul, s önmaga 20 A várban, a Szentháromság téren feltárt XIII — XIV. századi temető 6 sírrétege (Molnár János felvétele) Betegek, orvosok, kórházak a középkori Budán