Budapest, 1967. (5. évfolyam)

7. szám július - Granasztói Pál: Hogyan nézzük Budapestet?

Wimm /ä „Budapest" fotóalbumból (Gink Károly felvétele) Grariasztói Pál Hogyan nézzük Budapestet? Lelkes István szép méltatást írt a Budapest ez évi áprilisi számában a Corvina kiadónál legutóbb megjelent, ugyancsak „Budapest" című fotóalbumról. Értékelésével, örvendezésével túlnyomórészt egyetértek, nekem is — problémáktól nem mentesen, amire még visszatérek — valóban tetszett ez az album, mely a közelebbi múlt ilyen próbálkozásai közül bizonyára a legigényesebb és legsikerültebb. Semmi okom nem volna tehát újabb kritikai ismertetést írni róla, már csak azért sem, mert a fotoművészethez kevéssé értek, s így legfeljebb e könyv — laikus számára is — kissé heterogén voltát róhatnám fel, ami részben a sok (21) különböző fotóművész természetszerűen különböző látás- és fényképezésmódjából, azonfelül színes, nem színes, egészet és részletet ábrázoló, vagy más okokból nem összevaló képek nem mindig szerencsés keveréséből ered. Ezek a hiányérzetek azonban jóval alulmaradnak azon a gyönyörűségen, amit a képek jelentős része okoz, s ami végül is kellemes összemlékként marad meg az albumról. Miért térek mégis vissza hát reá? Azért, mert ez az igényes és jórészt sikerült album — éppen sikeres volta miatt — élesebben veti fel most már azt a nem közömbös kérdést, hogyan nézzük, hogyan fényképezzük és mutassuk be Budapestet? Mondhatni, általában egy erre érdemes, szép várost. Ekörül problémák vannak, amit ez az album is, a korábbiak még inkább tanúsítanak, és tanúsítanak a forgalomban lévő képeslapok. Ez utóbbiak hiányosságait legutóbb szóvátettem. Azóta, ettől függetlenül, nagyobb lett a választék, de az előbbi kérdések fennállnak. Nem válaszolhatom meg őket sem a tudomány, sem az ízlés nevében a véglegesség igényével, a szakértő csalhatatlanságával, még ha sokat foglalkoztam is ezzel. Kitűnő más munkák is foglalkoztak vele, így különösen Pogány Frigyeséi, aki maga nemcsak a városépítészetszakértője, hanem elsőrendű fotós is; vagy a „Városképek — Műemlékek" című könyvsorozat nevezetesvárosainkról. Ami Budapestet illeti, jómagam „Budapest városépítészeti arcképe" című tanulmányomban („Az építészet igézetében" című kötetben) kíséreltem meg egybefoglalni, hogy vizuálisan mi a szép, a hasonlíthatatlan, a jellegzetes Budapesten. Mégis, úgy vélem, most s itt csak figyelemfelkeltésre, vitatásra való néhány szempontot vethetek fel, mert e problematika még nem tisztultleeléggé, talán teljesen sohasem is fog. Aranyszabály tehát egyelőre nincs. Már csak azért sincs, s ez mindjárt az első, az egyik fő kérdés, hogy itt egyáltalán nem csupán építészeti témáról, látásról van szó. Sokkal tágabbról : a városképben, az építészeti keretben megjelenő, azt kitöltő, jellemző életről, a kettő együttes vizuális valóságáról. Valójában tehát inkább urbanisztikairól, mint építészetiről. Ezt mindenek előtt az árusításra kerülő képeslapok többsége téveszti el, amelyek — sok évtizedes hagyomány alapján — előszeretettel ábrázolnak elszigetelten egyes középületeket, emlékműveket, köztük ábrázolásra gyakran kevéssé érdemeseket is. Ez önmagában nem helytelen, ilyen képeslapok szüksége okvetlenül fennáll, csak az arányuk vitatható, s az, hogy ilyenekkel lehet-e egy várost bemutatni, karakterét, hangulatát érzékeltetni? Már csak azért sem lehet, mert e lapok többsége az épületbemutatás ugyancsak több évtizedes, kétségtelenül becsületes hagyományait követi, ami szemléletes, dokumentum értékű képet ad az épületről, de vajmi keveset a környező városról, annak jellegéről, életéről. Ez a probléma a Budapest albumban is megnyilatkozik. Van benne ugyan nem egy kitűnő ilyen kép, s ezek közül kiemelném a 73. számút, mely az újjáépült budai palotát ábrázolja építészetileg is kitűnően, a Vigadó tér felől, az előtérben pedig a Korzó teraszán sütkérezőkkel, tehát a környezettel s a város jellegzetes életével. Viszont jó néhány képazelőbb említett képeslapszerű, élettelen bemutatást követi, akár egyes épületekről, akár terekről olykor fotozásra nem is érdemes, építészetileg, városképileg nem is jelentős témákról. Ez felveti egy ilyen album profilja, tartalma kérdését: nem volna-e helyesebb egyszerűbbé tenni, az élettel kapcsolatos városképek és a legfontosabb, a legszebb egyes épületek hegemóniájával, a leltári szemlélet mellőzésével. Úgy vélem, a fő, a kizárólagos szempont csak az lehet, hogy az urbanisztikai témák, látás keretén belül csak valóban szép témák, szép. sőt megkapó képek legyenek ilyen albumban. Amilyen például maga a boritó is, holott talán nem éppen jellegzetesen budapesti részlet, lehetne pozsonyi, győri, vagy esztergomi is. De annyira megkapó, olyan valóban építészeti, városképi értéket, jelleget reveláló, hogy figyelmet kelt a könyv és a város iránt. Itt említeném meg, melyeket véltem igazán szép, jellegzetes városképnek, amilyenből több jó lett volna. Ilyen a 10. sz., a 16. sz., a 40. sz. Ilyen a Váci utca hömpölygő gyalogosokkal, felülről. Azt remélve, hogy az olvasók egy része meg is nézheti az így említett képeket, azért soroltam fel többet, hogy valamennyire jelezzem, melyeket véltem a leginkább, a legjellegzetesebb városképi, urbanisztikai értékű fotóknak. Nemcsak a témá hanem a fényképezés módját is tekintve. Persze, van több is. Ide sorolnám azokat is, amelyek fotós szemmel, megkapó új rálátásokat, így eddig alig észrevett, de felkereshető nézőpontokat, városképeket adnak, mint például a betekintés a Várba, az Újvilág kapun. Ide sorolom az igen szép éjjeli látképet a Gellérthegyről, megjegyezve, hogy e talán legnagyobbhatású városképi nézőpontból — melyet igen nehéz a sokféle kínálkozó változatból a legjobban kiválasztani — nappali kép is szükséges lett volna. Kitűnő, példamutató városképek a Nagykörútról valók, jó gondolat itt a régi körúti városképpel való egybevetés, valamint a Hungária interieurrel kiegészítés. Az interieur téma ilyen könyvben nehéz határeset, amit az album igen jól oldott meg: néhány, legkiválóbb és a közönség által is elérhető — a külső városképpel leginkább összefüggő — középület belső ad, így a Parlament, a Nemzeti Galéria, az Operaház lépcsőházát. Ez utóbbi, mely Európa egyik legszebb színházi lépcsőháza, különösen sikerült. A városkép témához sorolható a Budapesten oly fontos környező tájkép is, amiből kitűnő ízelítő az impozáns és szép budai tájkép a szélén benne elfoszló várossal. Idesorolhatók egyes szép életképek (utcán, parkban, középületek lépcsőzetén stb), amilyenek módjával, mint jelen esetben is, helyet igényelhetnek ilyen albumban, talán akkor is, ha nem feltétlenül jellemzőek Budapestre, vagy nem a várost mutatják. Ennek érdekes határesete a Gink Károlytól származó megkapóan szép kép, az óbudai hajógyár kikötője, a fák között, a vízen csupa hajóval, ami ugyan a városkép igen tág értelmezése, de szép és idevaló. Helyes az a törekvés is, hogy be akartak mutatni új lakótelepet. A lakótelepek most kialakuló különös vizuál is atmoszféráját, belsőségeit szü kséges s bizonyára lehetséges is volna fotóművészeti eszközökkel megközelíteni. Ez végtére a modern urbanisztika alkotása, világa, s ilyen album nem korlátozódhat a már ismert hangulatú régi városrészekre. Ennyi jó s szép kép láttán mi hát a probléma? A többinek egy része. Problematikus mindjárt elsőnek, néhány olyan városkép — helikopterről talán, vagy valamilyen toronyablakból — amilyennek e várost gyakorlatilag nem lehet látni; inkább valami hatáskeresés hozhatta létre őket és többnyire nem is szépek. Mindenekelőtt a 20. sz. kép (várbeli háztető), talán másik háztetőről nézve, határeset, mert valóban szép. De városképnek elvileg és gyakorlatilag is inkább azt lehet tekinteni, amit mindenki láthat, amit általában látni szoktak, éppen ezért jellegzetes. Ilyen megkapó, de különleges képek, mint ez is, talán inkább volnának valók valamilyen külön e célú, profilú fotóművészeti albumba. A többi efféle kép azonban nem is szép, sőt meghökkentő, vagy torzító. Gondolok főként a Parlament egy részét légi nézőpontból ábrázoló képre, és a pesti Erzsébet-hídfő környékét talán helikopterről ábrázoló, jellegtelen, sőt előnytelen arculatú képre. Ezek valami szükségtelen 16