Budapest, 1967. (5. évfolyam)

7. szám július - Szalatnai Rezső: Wesselényi Miklós, az árvízihajó

maga körül. De ezen a tengeren vízbefúlt lovak és fölborult tehenek, disznók és macskák úsztak tükrök és családi képek, zongorák, ágyak, párnák, bölcsők, ládák, gerendák, kapuk, ruhák, kalapok, fegyverek, emberi hullák között. Ekkor már a házakba sehol sem tudtak beevezni, a kapuk tetejéig ért a viz, s az udvaron rekedtek hiába ordítottak segítségért. Ezeket nem tudta megmenteni. De az Üllői úton és a Józsefvárosban, akit lehetett, megmentett s átszállított a Ludovikába, amely ugyancsak szigeti erődként emelkedett ki az árvízből. Részletesen leírja Wesselényi, milyen nehéz esete akadt a Práter utcában. Ott „egy leroskadt fedél lebegett pár törékeny fán megakadva a másfél öles víz felett s ezen a fedélen harminc kétségbeesett ember, ezekhez néhány ölnyire egy emeletes háznak első fala még állott s azon falhoz egy fatornác volt ragasztva, mely roskadozni látszott a 30 ember terhe alatt". Hidegvérrel intézkedett. Előbb a gyerekeket és az anyákat rakta a hajóba, de az megakadt a kert fáin. Fél óráig nem tudott a nagy ladik elmozdulni. Végre elindulhattak. Útközben egy üres hajót talált, azt azonnal visszaküldte a hátramaradottakért. Amikor a Ludovikához ért, öt ember rátámadt s viszsza követelte az útközben szerzett hajót, hogy az az övék. El is vitték, hogy az emberek helyett saját vagyonukat mentsék. Még ennél is visszataszítóbb volt, amikor felütötték fejüket a fosztogatók, akik ladikokat loptak s telerakták lopott holmival. Feltűntek az uzsorások is, akik csak előre lefizetett pénzért fogadtak ladikukba menekülőt. Ezek ellen is küzdenie kellett a bátor Wesselényinek. Holtfáradtan lepihen egy kis időre a Károlyi-palotában, de már annyi a víz itt is, hogy Károlyiékhoz is csak csónakkal lehetett belépni a lépcsőházba. Nem tud pihenni, a segélykiáltások felverik szendergéséből. Belvárosi ismerőseit veszi ekkor sorra, s mind megmenti. Egy vajúdó anyát karjaiban hoz át, övig gázolva az árban, s lerakja a Károlyipalota lépcsőire. Megint egy órát pihen. Hajnalodik. Március 16. péntek. Új hajót szerez, s mivel már nincs megmenteni való élő ember, családja után néz. Podmaniczkyéknál találja őket, biztonságban. Ezen a napon eszik először meleg ételt. Most következik a megmentett emberek étkeztetése és segélyezése. Wesselényi páratlan erővel megszervezi ezt is. Fóton helyezi el, Károlyiéknál, a nagyobb tömeget. Szekérkaravánokat küld a Pest környékén lakó földbirtokosokhoz, kenyeret és húst szerez, s a Ferenciek terén azon sárosan, nedvesen szétosztja az első élelmet. Egy osztrák generális odamegy hozzá s megöleli, a nép megéljenzi. Pesten a legtöbb menekültet az Invalidusok háza (a mai Városháza) és a Ferencesek kolostora fogadja be. A Kálvin téri református templom lépcsőin ökröt süttet s boroshordókat veret csapra. Ekkor jelzik, hogy apad a víz. Éjfél után hazamegy, először mosakszik meg kedd óta s első ízben alszik. Március 17. szombat. Felkeresi Lónyay grófot, akit árvízi biztossá nevezett ki a nádor. Wesselényit nem bántja mellőztetése, neki nem cím és hivatal, hanem munka kell. Lónyayval és a polgármesterrel átmegy a megyeházára, amely ugyancsak erős épület lévén, ellenállt az árvíznek. Mindenütt csak Wesselényit éljenzik. A megyeházán kéri Lónyayt, adjon neki újabb hajókat és hajósokat, továbbá katonákat és mérnököket. Városi és megyei lovaskatonákat bocsátanak rendelkezésére és fiatal mérnököket. Ezeket az ugyancsak fáradhatatlan Tavasyval együtt a Kerepesi útra és a Kecskeméti kapuhoz küldi. Maga lóra kap és egy csapat katonával hajókat szerez, néhol erőszakkal száll szembe a durva önzéssel és uzsoráskodással. Ekkor történt, hogy levetette lova a vízbe, mert csónak siklott a ló lábai közé. De pár pillanat múlva újra lovon van, s egy uracsot, aki egy hajdú nyakába kapaszkodva jön ki az utcára, befröcsköl sárral és vízzel. Újabb arisztokratákat kényszerít egyszerű szavával emberségre, megleckézteti a városi tanácsot, amely „csak magával gondol", bátorítja a levert Széchenyi Istvánt, személyesen ellenőrzi, ingyen folyik-e a mentési munka. Ezen a napon összeíratja a ház és kereset nélkül maradott árvízkárosultakat, a munkaképes férfiakat beosztja a katonák közé, hogy dolgozzanak a romok eltakarításán, felügyel a tisztaságra és rendre, újra katonákat vezényel ki a város egyes pontjaira, Csepelre gőzhajót küld takarókkal és élelmiszerrel. Március 19. hétfő. A megyeházán megszervezi Pest újjáépítését. Ezen a napon belázasodik, de a munkát nem hagyja abba, országos gyűjtést indít az árvízkárosultakért. Március 20. kedd. Rengeteg ügye-baja van, orvosokat, munkásokat dirigál a város fertőtlenítésére. Március 21. szerda. A királyi biztoshoz parancs érkezik Bécsből, hogy báró Wesselényi Miklósnak, a Habsburg-ház ismert ellenségének, semmi hatáskört ne adjanak, minden munkától tartsák vissza. Március 22. csütörtök. Még megbeszéli Széchenyivel a Duna szabályozását, csatornák építését, Pest újjáépítését. Még megjegyzi: vége a német Pestnek, ami újjáépül, az a mi városunk lesz! Beszéd közben a beteg összeesik. * A világosságot, a józan értelmet, a szabad gondolatot szerette Wesselényi Miklós, ezek szabták meg politikáját és közírói munkásságát. A magyaroknak őszinte jellemet, emberhez méltó életet, egészséget és műveltséget kívánt. Amit tehát árvízi hajósként tett a fővárosban: gyakorlati példaadás volt élet-' szemléletéből. KÁLDI JÁNOS BUDAI ALKONYAT 15 Itt, a budai Utasellátó kertjében megépítették már a tanyát a zöldlángú, nyúlánk gesztenyefák, s itt borong már a folyondár hosszú hajfürtjeivel. Csorog végig a kert peremén a lassú növény-szövevény. Innen, e lomb-levél-áradás mögül nézem, hogy a világ miként szövi meg tündéri alkonyatát; figyeli a szívem, hogyan készül el az az estelő összefüggéseiben! Mert nincs külön a lenti park alig-zöld finomsága, s közte a padsor, az égve villanó, s nincs külön a zeneszó sem, amely egy ablakból kiszakad, sem a zaj-patak, s a házak-tornyok fölött vérző napgolyó, sem a villamos, a sárgán elfolyó, de együtt álló kép ez: varázsos, szép való. így őriz meg a lélek, budai alkonyat, százezernyi egybefolyt szépség, leveleken futó fényfonat, mozgások, hangok ékes összetettje, árnyakból falra-nőtt rekettye, kissé hervatag, amit elvisz a jövő pillanat! így őriz meg a lélek, félig-kész tavaszidő, így tesz el a halálig-mohó gyűjtögető, hogy visszaadhasson bármelyik percben a világnak, akkor is, ha vad szél veri majd az őszi fákat s akkor is, ha leszakad a hó.