Budapest, 1967. (5. évfolyam)

7. szám július - Krajczár Imre: Fásítás és urbanisztika

tehát a párolgást befolyásoló fák a környezet hőgazdálkodását is megváltoztatják. Budapest állandó téma-bumerángja a levegőszennyeződés. Hét évvel ezelőtti vizsgálatok kiderítették, hogy kéndioxidból, lebegő porból, ülepedő porból, porszemcséből, klórból és koromból gyakran a megengedett mennyiség tízszerese is „dúsítja" a pesti levegőt. A szénfogyasztás emelkedésével együtt a huszadik század első ötvenöt évében ötszörösére nőtt a levegő szennyezettsége. A város egy négyzetkilométeréről évente majdnem annyi szennyeződés (305 tonna!) jut a levegőbe, mint Londonban. Az ember légzőútjain a szálló-repülő hordalékok 13—48 százaléka ülepedik le. A zöldterületek szűrikcsökkentik a szennyeződést. Az orgona minden négyzetcentiméterében 1,28 milligramm por kapaszkodik meg. A budapesti utak mellett szívesen látott hárs minden négyzetcentimétere 0,373 milligrammal vámolja meg a levegő porát, a kőrisé 0,33, a nyárfáé 0,22, a vadgesztenyéé pedig 0,384 milligrammal. Ki tudná kiszámítani, hogy a 460 ezer fa törzse, ágai, levélzete hány ember légzőszervi megbetegedéséhez elegendő szennyeződést gyűjtenek össze? Budapest kopár út- és téglatengerében az aszfaltutak nyáron 30—45 fokra is felhevülnek. Már a legkisebb zöld felület is kondicionálja a levegőt: a kúszó növényzettel borított téglafal hőmérséklete nem emelkedik 27 fok fölé, a lombbal szegélyezett út pedig megmarad a kellemes 23 fok Celsiusnál. A fák szabályozzák a hővisszaverést is, némelyik tízszerannyi hőt sugároz vissza, mint a föld, a burkolatkő, és ötszörannyit, mint a beton, illetve a gránit. Főleg a vadgesztenye és a platánlevelű juhar nagy levelei verik vissza a hőfölösleget, de a fővárosban ismert krími hárs és balsam nyárfa visszaverése is többszöröse a „leghidegebb" építőanyagokénak. A tűlevelű fák másként befolyásolják környezetük pára- és hőháztartását. A fényes levelű fenyők fény- és hőgazdálkodása a reflexión alapul. A molyhos, fényes, szőrös levelek segítségével védekeznek a hőség ellen, s környezetük trópusi kilengéseit alig változtatják, sőt — reflexiójuknak köszönhetően —, még növelik is. Árnyékuk, mivel többnyire nem mély árnyék, nem hűvös. A vizet akkor párologtatják intenzíven — tavasszal —, amikor a bőséges vízmennyiség amúgyis hidegen tartja a talajt, a környezetet. Tűrik a szárazságot, ezért tartják őket várostűrőknek is. A szárazságtűrő és dús lombozatú fák vitájában nem lehet akadémikusan állást foglalni, mert a mikroklimatikus hatások megtervezése közben nyilvánvalóan jelentkeznek olyan követelmények, amelyeket éppen ilyen fákkal lehet kielégíteni. (A levegőmozgáshoz szükséges feszültséget megteremti a közös mikroklimatikus egységbe tartozó, különböző jellegű fatömeg illetve fasor is.) Említettük Dárius domborművét. A fa, a fasor évezredes művészeti, irodalmi téma: szembeötlő esztétikai hatása régtől fogva elvitathatatlan. Befejez, kiigazít egy rosszul elképzelt teret vagy épületet, eltakarja a titkolnivalókat, hangsúlyozza a láttatnivalóan érdekes építészeti elemeket. Tréfásan az építőművészet retusecsetjének is nevezik. Az út mentén meghúzódó „jelzésszerű természet" reklámozza a valódi természetet, és a városba hozza a legősibb vizuális ritmust, az erdők szinte szabályos távolságban megeredő fatörzseit. A zöld, a virágzás, a termés az évszakokat jelenti annaK, aki az ablaka alatt emelkedő fáról veszi észre, hogy itt a tavasz, a nyár vagy a lombhullató ősz, akinek a fa az évtizedekig szolgáló, legmegbízhatóbb kronométer. Ezerszámra korhadnak a fák a pesti utcán. A növényzet kedvező hatását csak a virulens, valóban funkcionáló fasorok fejtik ki; a sebzett, korhadó, düledező, beteges, fonnyadt faóriások, a gnomoniás platánok, a tetvektől sanyargatott hársak vigasztalan, elmúlást idéző látványa még másodpercekre sem adja a kedvet — ezeknek nincs helyük a városban. Balesetveszélyesek is: két esztendővel ezelőtt egy serdülő lányt ölt meg a nem is túl nagy szélben kidűlő fa. A forgalmas utakra hajló fák — a lombozat menekül a házfaltól, a tetőtől, a napfény felé törekszik — törzsében elakad a busz, a troli, a magasra púpozott teherkocsi. A tavalyelőtti baleset óta a Fővárosi Kertészet megállapította: kétezer fát kell halálra ítélni, mielőtt még azok valakit halálra ítélnének. Meg is született a döntés, hogy szakaszosan lecserélik a fasorokat. Egy hét elég egy-egy utcának, s máris korszerű, a mai igényeknek megfelelő friss faállomány váltja fel a régi helyét. De ahogy csattogni kezdtek a fejszék, megszólalt a közvélemény: tiltakoztak a boltvezetők, akik a takarításhoz felhasznált trisós vizet gyakran a fák tövébe öntik (a földalatti hajszálerek nem szeretik a trisót), védeni kezdték a fákat a lakók, akik ritkán szólnak, ha valaki kitöri a csemetefát — s leállt a vehemensen meginduló facsere. Tanácsi viták, igazgatási osztályi döntések, fellebbezések érték egymást; s az életveszélyes kétezer fa nagy része még ma is áll. Közismert, hogy a magas, kifejlett fák közé ültetett növendékfa sohasem éri meg elődje szép korát, éppen ezért a kopárodó utak fáit szakaszosan kell lecserélni: hosszabb sávon kell valamennyi fa helyére újat ültetni, hogy kialakuljon az egyöntetű, impozáns reliefhatású növényzet. A tucatnyi dossziét megtöltő tiltakozások hatására megszűnt a „fairtás" a Rudas László utcában, lassabban haladt a munka a Bajcsy-Zsilinszky úton. Pedig nem egy-kétesz:endős fákat szánnak a régiek helyére, hanem gyorsan fejlődő, túlkoros fákat — négy-nyolc éveseket, négy-nyolc centiméter vastag törzszsel. Ezek átültetésére, az ültetés technológiájára külön módszereket dolgozott ki a FŐKERT, még gépet is szerkesztett a munkaigényesebb részfeladatokra. Évente tízezer fát még így is elültet a vállalat, de nem mindig oda, ahová szeretné, ahová a szakmai követelmények, a táj és a mikroklíma tervezés kívánalmai indokolnák. Évi tízezres tempóban másfél évtized múlva cserélődnek ki az elaggott, beteg fák, s foglalják el helyüket azok, amelyek erejük teljében ontják a természetet — az emberre. Százasokba kerül egy túlkoros fa elültetése, s élete folyamán ezreket emészt fel egészségvédelme, nyesése, permetezése, ápolása. Egy évben többmillió forintért nyesik a pesti fákat, hogy szabályosan alakuljanak a koronák, hogy az ágak elkerüljék a légvezetékeket, hogy ne törjék meg azt a ritmust, amelyet az útkereszteződések, kandeláberek, kapubejáratok, buszmegállók, hirdetőoszlopok, szemétgyűjtők, telefonfülkék és a fák szimbiózisa kialakít. A fa: vagyon, köztulajdon, amelynek valóságot tükröző leltári értéke egyetlen nyilvántartásban sincs. Ha valaki kárt tesz bennük, csak a haszonfa árát fizettetik meg vele, senki sem számítja hozzá azt a többletet, amelyet a húsz-, ötven- vagy százéves kezelés, ápolás költségei jelentenek, s azt az esztétikai ráadást, amelyet úgysem lehet forinttal felértékelni. Talán ez bátorítja azokat, akik — a szabványos előírások ellenére — a fák gyökérzetéhez közel vezetik a gázcsatornahálózatot, elvagdossák a nagy gyökereket, megrongálják a hajszálgyökereket, a teherkocsi oldalával felsebzik a kérget, vagy a növénypusztító vegyszereket belevezetik a gyökerek közelében húzódó árokba. Üzemi vizsgálatok megállapították, hogy ahol a növény — a virág és a fa — nem él meg, ott a környezet, a légmozgás, a szennyezettség, a hőség, a pára — ártalmas az emberre is. A budapesti levegő „ártalmasságát", életserkentő vagy senyvesztő hatását is méri, igazolja vagy cáfolja a majd félmilliónyi fa. Éppen azért a magunk ügyét szolgáljuk, amikor kedvében járunk a fáknak, amelyek nemcsak kedvet adnak a pesti embernek, hanem alkalmassá szelídítik ezt a Duna-parti kő- és betonsivatagot a tusát kedvvel bíró életre . . . Küszöbödre terítve zöld szőnyeg, Legszebb bársony, a vastag moha. A csontvázad három napig égett, Nem járhatlak végig többé téged, Soha már, soha. Pestről jöttem vonakodva hozzád. Nap-távolban tőlem már Buda S te meg sehol. Boltíves szobáid Helyén Hold áll s hangosan rám ásit: Soha már, soha! Azt hittem, hogy amelyben születtem, Az lesz nékem halottasszoba S fiaim is sorra itt születnek, Akik most már árnyak, sose lesznek, Soha már, soha. Szél pöröl rám puha küszöbödről, Gúnyolódik, mint szájas kofa. Amint lépek, halkan kong az utca, Ahová nem térek többé vissza, Soha már, soha. 10 DARÁZS ENDRE LEÉGETT HAJLÉK