Budapest, 1967. (5. évfolyam)

7. szám július - Mezei Gyula: Két tanév között

Mezei Gyula Két tanév között A pedagógiai munkának az a sajátossága, hogy egyszerre jelent folyamatot és újrakezdést; különösen megnöveli iránta az érdeklődést egy-egy tanév elején, hiszen előkészítése közben újra meg újra átgondoljuk az elmúlt időszak tanulságait. E cikk keretei nem engedik meg, hogy átfogó elemzését adjam az iskoláinkban folyó nevelőmunkának, csupán arra vállalkozhatom, hogy a magunk mögött hagyott esztendő tapasztalatai alapján felmerült legsürgetőbb feladatainkról szóljak röviden. A hazafias nevelés Mindenekelőtt arra törekszünk, hogy ifjúságunk hazaszeretetét elmélyítsük, egyrészt azzal, hogy a hazafiság lényegét a maga bonyolultságában feltárjuk előtte, másrészt úgy, hogy mindennapi életünk apróbb tetteiben a haza tevékeny, lelkiismeretes, felelősségteljes és önzetlen szolgálatára neveljük. Diákjaink, sajnos, bizonyos mértékig elszigetelten élnek a társadalom mai életében. Az iskolában kell elsősorban megtanulniok, hogy „az ember, ha értelme s érzelme körét gondosan nem szélesíti, keskeny, s mindig keskenyebb határok kö^é szorul; szemei az egész tekintetétől elszoknak, elszigetelve csak önmagát nézi, s a legszorosabb, legegyetemibb kapcsolatokat nem láthatja". Az ilyen ember nem értheti meg a közélet nagy eseményeinek jelentőségét sem. A nemrég lezajlott országgyűlési- és tanácsválasztások például a felnőttek százezreit mozgósították, késztették vélemény-nyüvánításra, javaslattételre a haza érdekében, ifjúságunkat azonban nemigen érdekelték, jelölőgyűléseken, tanácstagi beszámolókon alig találkoztunk velük. Minél hamarabb tudatosítanunk kell bennük, hogy a társadalomban élő ember nem lehet önmagáé, s ha élni kíván a társasélet jótéteményeivel, neki magának is hasznos tagjaként mindent meg kell tennie fenntartására. Fiatalságunk egyik legsúlyosabb fogyatékossága a közéleti kérdések iránti bizonyos közömbösség, ok és okozat összefüggéseinek fel nem ismerése. Az állampolgári erényeket gyermekeinkben az iskolába lépéstől kezdve fokozatosan és tervszerűen ki kell alakítanunk. Fájdalmas tapasztalatok késztetnek bennünket arra, hogy nevelőinkkel újra átgondoljuk lehetőségeinket és tennivalóinkat. Ifjúságunk önállóságának fokozása Nagyobb szerepet szánunk ifjúságunknak az iskolai élet megszervezésében. Mind az általános, mind pedig a középiskolában gazdag és tartalmas programmal működnek az ifjúsági szervezetek. Színes akciókról, nagyméretű megmozdulásokról olvashatunk rendszeresen, mégsem önálló diákságunk. Nem biztosítjuk ugyanis eléggé, hogy megtanulják közösségük ügyeinek felelős és körültekintő intézését, a felmerülő nevelési kérdések világnézetileg, erkölcsileg helyes és határozott megoldását. Nem elég csak feladatokat kijelölni a számukra, hanem fokozatosan növelni kell az öntudatos beleszólási és döntési jogot is az iskolai életbe. Abban is támogatnunk kell őket, hogy a helyes útra, megoldásokra maguk jöjjenek rá. Legyen minden iskola egy-egy mikrodemokrácia, amelyben demokratizmusra nevelik a tanulót. A világnézeti meggyőződés kialakítása Jobban kell segítenünk ifjúságunkat világnézeti meggyőződésének kialakításában is. Iskoláinkban az oktatómunka minden ágában valamennyi tantárgyban ma már egyértelműen tudományos képet kapnak a világról, annak minden jelenségét marxista módon közelítik meg és magyarázzák tanáraink. Mégis, gyakran tapasztalhatjuk, hogy ezek az ismeretek nehezen ötvöződnek egységes világnézeti meggyőződéssé fiataljainkban. Vajon miért van ez így? Azért, mert sok esetben nem számolunk azzal, hogy a fiatalok világnézete csupán ifjúvá érésükkel egy időben alakúi ki, szilárdul meg a törvényszerűségeket megértő belátássá. Addig pedig nemcsak sokféle, hanem gyakran ellentmondó benyomásokat is szereznek a világról. Nemcsak a tanórákon feldolgozott tantárgyak rendszeréből, hanem az iskola falain kívül, esetleg a családban hallottakból is. A felnőttek beszélgetésfoszlányai munkahelyük gondjairól, a munka fárasztó voltáról, egy-egy elmaradt prémiumról, a mind-megannyi átmeneti keserűség, sérelem — nem egyszer keltenek téves nézeteket a szavakat, a hanglejtést feszülten figyelő gyermekekben. De egy-egy színdarab, könyv, film is más-más gondolatot ébreszt, más visszhangot ver felnőttben és serdülőben. Ezért segítségre van szükségük, hogy eligazodjanak, tapasztalataikat elrendezzék, elvessék a hamisat és a torzultat. Nem hagyhatják tehát a nevelők magukra tanítványaikat, és nem mondhatják, hogy maguktól is ráébrednek majd az igazságra, ha ismereteik már eléggé gazdagodtak. Emiatt szeretnénk megszüntetni azt a nevelői szemérmességet, amely még sok helyen akadályozza az ifjúságunkban élő világnézeti kételyek, kérdések őszinte és bátor tisztázását, mint például a vallásos érzelmi kötöttségeket, vagy a „modernség" hamis bűvöletét. Sokszor azért húzódozunk az ilyen témák nyílt megtárgyalásától, hogy ne látsszunk dogmatikusnak, vagy konzervatívnak. Diákjaink pedig várják a felnőttek, elsősorban nevelőik véleményét, állásfoglalását. A következő időszakban gyakorlattá fogjuk fejleszteni köznevelésünknek a szemléletében tükröződő mélységes demokratizmusát. Jogilag ugyanis mindenki számára biztosítva van képességei szerint a továbbtanulás. El kell majd érnünk azonban azt, hogy mindenki képességeinek maximumát adhassa is, és tehetségének megfelelően érvényesülhessen az iskolában. Valamennyien tudjuk, hogy egy-egy tanuló tanulmányi eredményében mekkora szerepet játszik a környezete, családjának műveltségi színvonala, kulturális ellátottsága, igénye. Sokkal könnyebben boldogul az iskolában az, aki már otthon megtanulja és megszokja a szellemi munka rendszeres végzését, kialakítja a tanulás helyes formáit, akinek lehetősége van ismeretei sokoldalú gazdagítására nap mint nap. Iskoláink oktató-nevelő munkájában arra fogunk törekedni, hogy ezeket a hátrányt jelentő különbségeket áldozatos munkával megszüntessük, nehogy egyeden tehetség is elkallódjék megfelelő segítség hiányában. Az oktatómunka korszerűsítése Nem kis gondot okoz számunkra, hogyan tudnánk az iskoláinkban átadásra kerülő nagy mennyiségű tananyagot mind könnyebben feldolgozhatóvá tenni ifjúságunk számára, s elősegíteni, hogy megszerzett tudásukat alkalmazni tudják. Oktató munkánk korszerűbbé tételéről van itt szó. Azt akarjuk biztosítani, hogy tanítványaink ne csak befogadói legyenek a tananyagnak, hanem gondolkodásukat formáló, teljesítményképes tudást szerezzenek iskoláinkban. Oktatómunkánkban figyelembe kell vennünk, hogy ma már — különösen középiskoláinkban — a tanulók az ismeretek egy részével nem csupán az iskolában (és nem is először az iskolában) találkoznak. A nagyváros számtalan lehetőséget, gazdag alkalmat nyújt a fiataloknak ismereteik iskolán kívüli bővítésére is. Rádió, televízió, film, színház, könyv, ismeretterjesztő előadások, szabadegyetemek mind rendelkezésükre állnak. Ifjúságunk él is ezekkel a lehetőségekkel. Oktató munkánknak számolnia kell ezzel és a tanítás során az ismeretek nyújtása mellett mind nagyobb figyelmet kell fordítani az ismeretek rendszerezésére, az alkalmazóképességre, a helyes fogalmak rögzítésére és a helytelen ismeretek kiküszöbölésére. Mindez szükségessé, teszi oktatásunk metodikájának felülvizsgálását, hogy jobban alkalmazkodjon a kor igényeihez. Éppen ezért oktatómunkánk korszerűségét elsősorban a hatékonyság oldaláról közelítjük meg. Akkor tanítunk korszerűen, ha ifjúságunknak használható és használni tudó tudást nyújtunk. Mindehhez persze igénybe kívánjuk venni a technikai lehetőségeket is: a rádió, a televízió, a film, a tanulói