Budapest, 1967. (5. évfolyam)

1. szám január - Gera György: Megalopolis

Levél a Szerkesztőséghez ZOLNAY VILMOS - GEDENYI MIHÁLY Tisztelt Szerkesztőség! Tudom, elcsépelt téma ma a városkép és a magas házak viszonyáról írni, hiszen oly sokan szóltak hozzá már ehhez a kérdéshez. Mégis engedjék meg, hogy most Mesterházi Lajos cikkének kapcsán, én is véleményt nyilvánítsak. Elöljáróban sietve közlöm. nem tartozom a ,, ráérő emberek" közé, nem is vagyok konzervatív, nincs nosztalgiám se „ifjúságom díszletei után", hiszen magam is fiatal vagyok (26 éves). De van valami mégis, amit ennek a cikknek az ürügyén szeretnék én is elmondani, hangsúlyozni, amire ismételten felhívnám a figyelmet. Teljesen igazat adok az írónak, akkor amikor azt mondja: „A város mégsem csupán történelem, hanem érvényesen él ma is. élni akar a jövőben is. Ha pedig él, folyamatosan meg kell újítania magát." Nem vagyok ellensége a „felhőkarcolóknak" vagy jobban mondva építésüket nem ellenzem általában én sem. De ízléssel, körültekintéssel mérlegelve válasszuk ki a városnak azokat a pontjait, amelyekre illenek a magas épületek, ahol díszei lehetnek városunknak, nem pedig a mindenáron való modernség ízléstelen képviselőivé válnak. Mert ne felejtsük el, egy épület nem lehet csak önmagában szép, bármilyenek is a vonalai, igazi szépségét a tájjal való harmónia, az épületnek és környezetének kölcsönhatása adja. Építsünk 10—15 vagy 20 emeletes házakat is, akár Angyalföldön, akár Kelenföldön, Zuglóban, a József Attila lakótelepen, talán még kisebb méretekben Óbudán és Lágymányoson is, de ne építsünk felhőkarcolókat a Margitszigetre, vagy a budai hegyek közé, arra alkalmatlan területre, ahol műemléki együttesekkel konkurrálhatnak vagy a táj egységét, jellegét, hangulatát bontanák meg. És, hogy válaszoljak Korn Endre olvasótársamnak is: Ha úgy tetszik, igenis fáj nekem a Palatínus szálló, de fáj még egy kicsit a Budapest szálló is, akármilyen szép, érdekes, formás építészeti alkotás különben, de megtöri a Pasarét szelíd lejtőjét, erőszakosan elvonja a figyelmet a budai hegyek panorámájától. Talán mégse ide kellett volna Budapest első magas szállodáját felépíteni. És ha már itt tartunk, rögtön szeretnék még egy konkrét problémát felvetni. Budán, az I. kerületben, az alagút mellett, a Horváth-kertben is épül egy magas ház, ami egyesek szerint 15 emeletes vagy még magasabb lesz. Ahogy az alapozást elnézem, lehet is benne valami. Megint csak azt tudom mondani, én nem hiszem, hogy ez a legalkalmasabb hely egy ilyen méretű épület elhelyezésére, a Vár közvetlen közelében, nyomasztólag tornyosulva a várnegyedre, háttérbeszorítva, sőt talán el is takarva a Krisztina-templom tornyát, végleg megszüntetve ezzel a néhány házból álló „Krisztinaváros" hangulatát. Arra már nem is merek gondolni, hogy a Vérmező és a hegyek felől milyen képet fog mutatni egy ekkora ház tűzfala. Gondoljuk meg tehát, hogy mit hova építünk, mert idézve a szerzőt: „Bizony könnyen megépíthetjük mi is a magunk módján a magunk Országos Levéltárát vagy Pénzügyminisztériumát." Tisztelettel Steinert Ágota Bp. I. Attila u. 107 A Szerkesztőség válasza: Levelezőnk véleményének helyt adtunk, mert az az érzésünk, nem egyedülálló vélemény. Sokan vannak így, hogy általában egyetértenek a magasházak kérdésével; és bizonyítják azt a régi tételt, hogy mit is jelent az „általában" egyetértés. Nehezen szokják az újat, amint az a megszokott városképen változtat. Nekünk például, a Budapest szálló épülete és elhelyezése egyaránt tetszik. Igaz, mi a panorámát a Várból nézzük. Próbálja meg kedves levelezőnk is a Bástyáról megtekinteni az új látképet. Igazolni fogja véleményünket: nemhogy rontaná hanem nagyon is hangsúlyozza a budai hegyek panorámájának szépségét. Elvonja a figyelmet a kevésbé szép és fontos, de véletlenül hivalkodó pozícióba került épületekről és komlexumokról f pl. a János-kórház kéményéről). Véleményünk szerint téved az Alagút utca CSALÓKÖZ. A régi Teleki téri ócskáspiac neve volt (1930). A Csallóköz helynév mintájára, de a csalás kiemelésével. De még előbb (1920) a budai Várba vezető Donáti lépcső neve is volt, az ottani örömházakra célzással. Végül még egy használata volt a szónak: a Jókai téri gépkocsi szaküzleteket nevezték néhány évtizeden át így (1930), nyilván a nem egészen korrekt üzleti élet után. Most viszont egy bécsi utcát neveznek így a pestiek, két ott működő disszidens magyar kereskedőről. CSASZI. Az első korszerű fővárosi versenyuszoda: a Császár uszoda neve. „Komi bácsi" világhírnévre szert tett vízipólósai nevelődtek itt és vívták nagy nemzetközi mérkőzéseik« (1925). A világhíres vízilabdásaink egész sora került ki az uszoda vizéből. CSENGETŐS. A régi szemeteskocsi segédje, fiatal legényke volt, aki másfélarasznyi rézcsengettyűvel végigjárta a szemetet szedő kocsi előtt a házakat és hangos kolompolással figyelmeztette a vicéket és házfelügyelőket, hogy jön a szemetes. Vagyis a vicének a kapuban kellett várnia a kocsit, hogy feladja a szemetes kosarakat, amelyeket nagy porfelhőben borítottak a kocsiba. Persze ez a gyönyörű hangú harangocska és főleg a csengetős gyerek irigylendő joga, hogy kora reggel minden visszhangos kapu alá jó hangosan, jó hosszan bekolompolhatott, igen csábító volt a pesti gyermekek szemében. CSEREBOGÁR. A millenniumi emlékmű oszlopa tetején álló angyalszobor neve volt. (1910.) Az oszlop tövéből felnézve, valami bogárfélét mutat szétálló csáppal, lábakkal. CSÉRI. Hírhedt szeméttelep Budapest határában (1900). Évtizedekig idehordták a főváros szemetét. Évtizedekkel később már a „guberálók" itt bányászták a hegymagasságú szemétrétegékből a szenet, kokszot és a használható tárgyakat. Cséry nevű első bérlőjétől kapta nevét. Mivel, pedig a név szorosan összekapcsolódott a szemét fogalmával, később így neveztek minden rendetlen, piszkos, szemetes telepet, utcát, lakást. CSIBÉSZERDŐ. A régi Mária Valéria nyomortelep közelében volt kiserdő neve. (1940.) CSIGA. A Várba vezető lépcsők neve, nyilván a csigalépcsőből keletkezett. Változata a „halász csiga" a Halászbástyára vezető lépcső neve. Az „inci csiga" pedig az I. ker. várbeli Iskola lépcső beceneve (a mai Hesz András térre vezet, ennek régebbi neve Ince pápa tér volt). A „jezsuita csiga" pedig a várbeli Franklin utca, amely a Jezsuita lépcsőben folytatódik. A szócsaládhoz tartozik még a „linci csiga", ez a várbeli Linzi lépcső és a „toldy csiga" ez a Toldy gimnázium mellett fölfelé vezető lépcsős utca. CSIKÁGÓ. A VII. külső része kapta ezt a nevet. Részben az amerikai város vad erkölcsei után, részben mert egymást keresztező szabályos utcákból áll. Már 1908-ban írta erről Tábori Kornél és és Attila utca sarkán épülő magasház esetében is a levélíró. Nem takarja jobban a templomot, mint amennyire már eddig is takarják az épületek; nem akrisztinai panoráma eleme, hanem a Horváth-kertet zárja le. Azt a Horváth-kertet, amelynek építészeti arculatán máris a modern stílus uralkodik. A Krisztina körúti régi és újabb építésű modern házakat hangsúlyozza és foglalja egységbe, azonkívül erőteljesen kiemeli majd a szépségét. Nem avatkozik viszont bele abba a „krisztinavárosi hangulatba", amely kb. a templomtól a Mikó utcáig terjed, és ahol van valóban néhány hangulatos, sőt, egy jelentős műemléki épület is. Nem lesz rossz a látvány a Vér-Székely Vladimir: Nyomorultak, gazemberek című művében: „A Csömöri-út és a Damjanichutca, másfelől a Rottenbiller-utca és Aréna-út között van egy városrész, amelyet a néphumor találóan Csikágónak nevezett el." CSIKKSZEDŐ. A régi fővárosunk képéhez tartozott egy típus: rongyosan öltözött alak, aki az utcákon ődöng és különösen a villamosmegállók környékén szedi az eldobott cigarettavégeket, amit közismert nevén, mint „csikk"-et emlegettek (ezt a szót a francia chique — bagóból kaptuk bécsi német közvetítéssel, ahol a „Tschick" cigarettavéget jelentett). A „csikkszedő" mellett ismert volt a „csikkgyűjtő" és a műveletet magát „pillanatfölvéte!"-oek nevezték, inert a ,s

osikk"-re rászorult ember gyakran előbb szemérmesen körülnézett, hogy látják-e, majd hirtelen hajolt le a földre a cigaretta végért. CSILI. Az Erzsébetfalván működő munkás kultúrház neve, a Csillag utca után, rövidítéssel és az ismert fattyúnyelvi -i képzővel. Ugyanezt a nevet viseli — de ez nem annyira ismert — a pesterzsébeti Soroksári úton levő Arany csillag vendéglő is. CSIRKEKORZÓ. Sétahely a József körúton, a Baross utca és Üllői út között a belső körön. Fiatal lánykák sétahelye volt (a régebbi „cérnakorzó" utóda). A nő a pesti nyelvben a „tyúk" nevet kapta (a francia „poule" mintájára), ennek fiatalabb változata a „csirke" (1925). CSÖVESEK SZÁLLÓJA. A Keleti pályaudvar előtti tér padokkal. Itt üldögélnek, bóbiskolnak a szép időben a csavargók. A „csöves" maga vagy félszázados szó és Pesten a csavargót jelentette. Állítólag onnan kapták nevüket, hogy a régi külvárosi nagy csatornaépítkezéseknél és víz, gáz csővezeték fektetésénél lerakott nagyméretű csövekben aludtak éjszakánként. DÉLINYITÓ. A régi Pesten közismert kirakattolvaj neve volt. Itt a déli nem delet jelent, hanem a tolvajnyelvi „delli" — ajtó szó. Ugyancsak ismeretes tolvajszó volt a „délnyitás" azaz kirakatbetörés is. (1910) DEMONSTRÁCIÓS NEGYED. Budapest belvárosa 1890 körül. (A latin demonstratio-tüntetés szó után.) Itt zajlottak le az akkori függetlenségi érzelmű diáktüntetések a Tisza kormány ellen. A kiinduló pont legtöbbször az Egyetem tér volt az egyik fő téma például a magyar vezényleti nyelv követelése volt az osztrák—magyar közös hadseregben. Gyakori volt a rendőrök dobálása az Egyetem ablakaiból koksz és széndarabokkal. DIGÓS. így nevezték 1900 körül a pesti gyerekek az édességeket árusító olasz utcai árust. Eredete az olaszok „digó" csúfneve, ami abból adódott, hogy az olasz beszédben gyakran hallott dico, dico — mondom szó lett a csúfnév. (Az osztrák—magyar közös hadseregben sok olasz szolgált, erről népdalok is tanúskodnak, s nyilván ők adták a nevet.) mező és a hegyek felöl sem. A magasház ugyanis nem fordít ebbe az irányba semmiféle tűzfalat. A Gellérthegy és a Nap-hegy felöl nézve is — reméljük egyet fog majd érteni velünk, ha meggyőződik róla — olyan eleme lesz a panorámának, amely hiányoznék, ha nem volna ott. Egyébként sajnos, az a helyzet, hogy ezekről a kérdésekről vitatkozni az épületek elkészülte, sőt, a megszokáshoz kellő egy-két év múltán lehet csak igazán. Ezért veszélyes pálya az építészet és városrendezés! A szigeti szálló kérdésére hamarosan visszatérünk 30