Budapest, 1967. (5. évfolyam)

6. szám június - Bába Mihály: Krakkó

Krakkónak nem voltak újjáépítési gondjai, mint Varsónak. A csaknem százéves színházban, a Teatr Stary-ban a felszabadulás után nyomban megkezdődtek az előadások. Az iskolákban és a híres 600 éves Jagelló Egyetemen — bár 183 tanárát a német megszállók elhurcolták a Berlin közelében levő sachsenhausen-oranienburgi koncentrációs táborba — azonnal megkezdődött a tanítás. Furcsa érzés volt 1949-ben Varsóból Krakkóba érkezni: az előbbiben romok között kellett botladozni, az utóbbi pedig egy normális lüktetésű város életét élte. Krakkó minden köve, háza, utcája, tere műemlék. A legendák és az igaz történetek összefonódtak kísérőim elbeszéléseiben. A sárkányt legyőző Krak vitéz utódait kerestem mindenütt. — Itt minden délben száz harang kondul meg és ezerszám röppennek ki a galambok a számtalan templomtoronyból — mondta J. J. Sz. író, amikor a csendes utcán sétáltunk. És megszólal a harsona is, s a melódia vége felé megszakad, annak az őrtoronyban vigyázó katonának emlékére, akinek a torkát a várost ostromló tatárok nyila fúrta át. A Posztó-ház (Sukiennice) árkádjai alatt most is ott ülnek a kereskedők és kínálják áruikat, akárcsak évszázadokkal ezelőtt. A piactér kövei — itt most a kofák birodalma van — még őrzik a város őseinek lépteit. Megérkezésem első napján megkérdezték: — Látta már Wieliczkát? Krakkótól alig tizennégy kilométerre fekszik. Dombok, erdők ölelik körül a csaknem ezer esztendős sóbányát. 1044 óta fejtik itt a kősót. A kamrák hossza csaknem 200 kilométer, s a bánya legalsó szintje 340 méter mélyen van. A turisták ezrei keresik fel a 160 méter mélyen levő hatalmas termeket, a sóból készült templomot, a Szent Anna kápolnát, a szobrokat. Ezeket 1689-ben faragta egy wieliczkai parasztból lett só-bányász. Itt is, mint Krakkóban és környékén mindenütt, van magyar vonatkozású emlék. Az egyik terem IV. Béla király lányának, Kingának nevét őrzi, akit legendáikba is beleszőttek. A lenyűgöző látványok között talán az 54 méter hosszú és 15 méter széles Kinga-kápolna a legszebb. A főoltár, a szószék, a feszület, a mellékoltárok, Kinga királynő szobra, a Heródest és a bethlehemi gyermekvérengzést, a Szent Család menekülését ábrázoló domborművek a bányász-művészek alkotásai, akik évtizedeken át dolgoztak itt. Fejtették a sót — és lent, a mélyben, sóból, egy mesés világot alkottak . . . Valóságos múzeum van a föld alatt: a régi bányászfelszereléstől kezdve a legkülönlegesebb sókristályokig itt minden megtalálható. És ebben a csodálatos világban a németek repülőgép-alkatrészeket gyártó üzemet rendeztek be a megszál-A wieliczkai sóbánya földalatti temploma, amelyet lépcsőstől, kápolnástól, domborművestől a gránitnál is keményebb kősóba vágtak-faragtak az évszázadok során itt dolgozó sóbányászok lás alatt, ahová auschwitzi foglyokat vittek dolgozni .. . Az elmúlt esztendőben többször jártam a bányában. A sós-tó rejtelmes, a Varsó-terem színpompás világa új és új meglepetésekkel várt minden látogatáskor. Legutóbb 2 x 200 méter mélyen egy szanatóriumot találtam, ahol az asztmások keresnek gyógyulást. Wieliczkába mindenki elmegy, aki Krakkót meglátogatja. Krakkót látni Wieliczka nélkül lehetetlen. * Krakkó mindenekelőtt a tudományoknak és a művészetnek köszönheti hírnevét. Tizenegy főiskolája van, amelyek között a Jagelló Egyetem a legrégibb. Itt van Lengyelország legrégibb könyvtára is. Az Egyetemi Könyvtár 10 ezer olvasója közül hétezer főiskolai hallgató. Az Egyetemi Nyomda a XV. század óta megszakítás nélkül működik. Ez Lengyelország legrégebbik nyomdája, ahol hajdan annyi magyar mű is napvilágot látott. A Jagelló Egyetem Múzeuma és Levéltára nem pusztult el a második világháború alatt, így most felbecsülhetetlen értékű és egyedülálló a maga nemében. A Jagelló Egyetemen igen sok magyar is tanult, elsősorban a XV. és XVI. században, az egyetem fénykorában. Krakkó elsősorban a diákok városa. Különösen A Jagelló Egyetem központi épületének, a Májusz kollégiumnak gyönyörű XV. századi késő gótikus udvara