Budapest, 1967. (5. évfolyam)

1. szám január - Gera György: Megalopolis

Gera György Csúcsforgalom idején a tokiói utcákon Nem túlméretezettek, egészségtelenül elburjánzottak-e a nagyvárosok ? Az urbanisztika, s egy legújabb, napjainkban bontakozó oldalága, a „nagyvárostudomány" mívelői két tábort alkotnak: az egyik igen-nel, a másik nem-mel válaszol. A számok mindenesetre elképesztőek, s még inkább azok a közeljövő arányai. Az utóbbi néhány évtizedben a nagyvárosok határai eltolódtak, bekebelezték a hajdani külvárosokat, zöldövezeteket. Magában Lyonban 571 000 ember él, de ipari-városi településeivel együtt csaknem másfél milliós város lett. Hasonló a helyzet Párizsban, Londonban, New Yorkban és Tokióban. Párizs város-városában 2 790 000 lélek lakik, Nagy-Párizsban 8 400 000. Azaz: Lyon nagyváros lakossága csaknem annyi, mint Libanoné, Párizs népesebb, mint Ausztria vagy Svédország, London, mint Belgium vagy Ausztrália, New York, mint Kanada vagy hazánk. A közeljövő pedig még további elrákosodással fenyeget. Megbízható számítások szerint Párizs lakossága eléri 1990-ben a 14 milliót, s 1985-ben Londonban 22 millió, New Yorkban 23 millió, Tokióban pedig 27 mülió ember fog élni. Nem veszélyezteti-e ez a túlméretezés magát a város hagyományos fogalmát? Nem kárhoztatja-e pusztulásra napjaink városi életformáját? S utoljára, de nem utolsó sorban, nem fenyegeti-e az ember létét, egészségét, meghitt kapcsolatait, társadalmi szerepét és autonómiáját? Az urbanisták egyik tábora — gondos felmérés után arra a következtetésre jut, hogy a városi lakosság optimális létszáma húsz- és százezer között mozog. Ráadásul, miként Bardet „Az urbanisztika hivatása" című könyvében megállapítja: „ez a szám is degresszív. Az optimum a technikai és kulturális színvonaltól függ ... A technika fejlődése megadja majd az embernek azt, amit eddig csak egy nagyobb közösség adhatott." Hasonló nézeteket vall Sir Julian Huxley, a híres angol biológus. „Biológiai szempontból — írja — lehetetlen, hogy egy állat bizonyos méreten túl életképes legyen . .. Ugyanígy elképzelhetetlen, hogy négy-öt millió lakoson felül egy város hathatósan betöltse feladatát; úgy rémlik, e küszöbön túl a hatékonyság mérséklődik, s tíz milliónál eléri a limitet. A modern „megalopolis" már nem olyan, mint egy igazi város, már nem a fejlett civilizált élet központja, egyre több megvonással sújtja lakóit — egyre több lármával, közlekedési gonddal —, egyre kevesebb a kapcsolata a természethez, kultúrához . . . Annak, hogy a városok ismét a civilizáció eszközei legyenek, egyetlen módja van, az, hogy méretük csökkenjen." A megalopolisok ellenzői a fentieken kívül számos — első olvasásra legalábbis — meggyőző érvet sorakoztatnak fel. A hagyományos város, mondják, az első ipari forradalom létrejötte nyomán kapta meg ismert arculatát, ám ugyanakkor sok száz szabad, önkéntes elhatározás eredménye. Jellemzői: a „folyosó utcák", a területek tagoltsága, a gazdasági, adminisztratív, kereskedelmi és kulturális központ, a parkok, valamint a külvárosok. Elsődleges közlekedési eszköze: a villamos; felszívó hatása a vasúti hálózaton keresztül' érvényesül. Szellemi ismérvei: a mozgékonyság, a vállalkozó kedv, az új iránti fokozott vonzalom, a pezsgés, mely nem egyszer forradalmi megmozdulások forrása. Mindez — fűzik tovább a megalopolisok ellenzői — a túlméretezett nagyvárosokban a fonákjára fordul, mintegy a hagyományos város negációjává lesz. A megalopolist felszabdalják az autósztrádák, a város már nem város, hanem külvárosok aglomerációja, az egyközpontúság megszűnik, számos központ és alközpont keletkezik, a kényelmet fárasztó robot, a meghittségét elidegenülés váltja fel, közömbössé válik az ember a társadalom s érzéketlenné a természet iránt. Mi hát a megoldás ? A megalopolisok legszélsőségesebb ellenzői — így például Wright — úgy vélik, hogy a nagyvárosok „egyszer majd szörnyű torzóként fognak az utókorra meredni", és felteszik a kérdést, vajon a technicizálás mai fokán, a villamosítás és motorizálás mai tempója mellett, tekintettel a kereskedelem és a kultúra mind nagyobb dekoncentrációjára — egyáltalán szükség van-e a jövőben nagyvárosokra? Vajon nem a természetbe visszavonulás, a kis települések felvirágzásának kedvez-e a holnap? Ellentáboruk, a megalopolisok védelmezői talán kevésbé látványos, ám annál józanabb érveket vonultatnak fel. A városok valóban szabad társulások következtében születtek, hangoztatják, de napjainkban is önkéntes felköltözések által növekszenek tovább, a biológusok összehasonlító érvei tarthatatlanok, az állati szervezetek felépítése nem szolgálhat analógiaként a városok optimális mére-28 avagy a nagyváros jövője