Budapest, 1967. (5. évfolyam)

1. szám január - Major Máté: Építészet és közvélemény

A Kossuth Lajos tér foghíjára tervezett teprezentatív irodaház helyszínrajza, valamint a térre és a Duna-partra néző homlokzatának montázs fotója soknak is, hiszen a mai építészetet képviselő és művelő építészek számára a puszta érdeklődés is örvendetes. Csak az ilyenféle érdeklődést azzal kellene viszonozni, hogy lehetőleg egyeden észrevétel, bírálat se maradjon értelmes — és türelmes — válasz (magyarázat) nélkül. Ez az építészeti köz véleményteremtésnek az egyik — bármily nehézkes, lassú, s önmagában elégtelen, mégis szükséges — módja, eszköze. A magyar építészet jelene és jövője szempontjából egyaránt döntő fontosságú, hogy mielőbb kialakuljon és legyen — mellette, mögötte — komoly építészeti közvélemény. Igazán jelentős, valóban nagy építészetet, általában, olyan korok, olyan társadalmak fejlődési szakaszai produkáltak, melyekben e produkció a maga teljességében közügy volt. Ilyen építészet — csaknem mindig — a társadalom jelentős, az adott viszonyok között súlyosabb, az építészetet értő részének aktív és passzív közreműködésével jött létre, mint például az ókorban, a klasszikus görög kultúra fénykorában, vagy a középkorban a francia gótika nagyszerű virágzásának idején. * Az Akadémiai Könyvtárral kapcsolatos közvélemény-kutatásról szóló írásom koncepciójában már készen volt, amikor egy másik új épület, a Kossuth Lajos téri irodaház tervéről — Callmayer Ferenc és Csaba László építészek művéről — rendezett vita a Hazafias Népfront fórumán lezajlott. Itt is Budapest egyik reprezentatív teréről van szó, melynek ugyancsak déli szélén kellene — régóta — épületet emelni, hogy a tér „foghíja" megszűnjék. Meg azután itt is csupa régi épület áll — amihez „alkalmazkodni" kéne —, s melyek, méghozzá, valamiféle „stílusegységben", az eklektika egységében épültek. Ez pedig azt jelenti, hogy a három 19. századvégi épület közül a Parlament barokkos alaprajzon újgótikus stílusban, a mai Nemzeti Galéria épülete „vegyes elemekkel" túldíszített újreneszánszban, a Földművelésügyi Minisztérium ennek szolidabb változatában, a század húszas éveinek végén épített teljes északi és csonka déli térfal pedig kései, s ezért már teljesen üres, hamis pátoszú újeklektikában épült. Tehát ahány épület, annyiféle eklektika, nem nagy esztétikai előnyére a térnek. Az ide kerülő új reprezentatív irodaépület tehát a régi térfal szomszédos épületének semmiféle formai trükkel nem utánozható, sőt meg sem közelíthető architektúrájához legfeljebb tömegével illeszkedhet. Az előbbitől kemény cezúrával, előreugrással elválasztott és kiemelt épület azonban, az Akadémiai Könyvtárhoz tényleg hasonló, alul árkádos, felül rácsos architektúrájával, a tér többi épületéhez viszonyítva alighanem „versenyképes" alkotás lesz, a benne megnyilatkozó építészetelmélet és építészi attitűd tisztaságát, következetességét és mértéktartását illetően pedig kétségtelenül föléjük fog emelkedni. Ez az épület a mi korunk, a mi társadalmunk építészetének „betörését" jelenti ebbe az — a millennium kora, társadalma képére és hasonlatosságára teremtett — együttesbe, s a két kor és társadalom alapvető különbségét vüágosan hirdeti. Minden egyebet, amit ezzel az épülettel kapcsolatban, különösen a közvélemény vonatkozásában, elmondhatnék, már elmondtam az Akadémiai Könyvtárról mondottakban. 23