Budapest, 1967. (5. évfolyam)

5. szám május - Kővágó László: A Marx — Lenin Ház

Külföldi Csoportjainak Föderációját, amelyhez a következő hónapokban még a francia, az angol-amerikai, az olasz, s a jugoszlávoktól különvált bolgár csoport is csatlakozott. A magyar csoport lapja, a Szociális Forradalom, 1918. április i-én megjelent első számában a szervezkedés főfeladatát „a magyarországi szociális forradalom haladéktalan előkészítésében" jelölte meg. „E munkára egyesültek azok a magyar proletárok — írta a lap —, akiket a háború vihara foglyokként sodort ide Oroszországba". A többi csoport is hasonlóképpen jelölte meg főfeladatát, amelyet elsősorban a lenini eszméknek a hadifoglyok s az otthoni forradalmi tömegek körében való terjesztésével igyekezett megoldani. S ha a csoportok munkájában mind nagyobb szerepet kezdett játszani a hadifoglyok közül toborzott nemzetközi fegyveres alakulatok létrehozása, ez csupán a kényszerhelyzetnek volt a következménye, amelyet az ellenforradalmi tábornokoknak és az imperialista hadseregeknek az ifjú, szocialista szovjethatalom megsemmisítésére törő intervenciós támadása idézett elő. Azok a hírek, amelyek 1918 októberében arról tudósítottak, hogy a központi hatalmak frontvonalai felbomlottak, hogy hadseregük, államapparátusuk a forradalmi mozgalmak csapásai alatt széth állóban van, az otthoni eseményekbe való haladéktalan beavatkozásra, azok szocialista irányba való terelésére ösztönözték az OK(b)P külföldi csoportjait. Mindenekelőtt határozatokban, a dolgozó néphez intézett kiáltványokban fogalmazták meg az otthoni forradalmi harc szocialista célkitűzéseit: a nagybirtokos, a tőkés vállalatok elkobzását; a gyárak, bányák, ipartelepek munkásigazgatását; a munkások, a katonák, a földműves szegények tanácsköztársaságának megalakítását. A csoportok vezetőinek és aktivistáinak többsége hazaindult, hogy a forradalmi Oroszországban szerzett tapasztalatait hasznosítva segítsen a dolgozó tömegek ösztönös törekvéseinek és a marxi—lenini tanoknak összeötvözésével megfogalmazni a szocialista forradalom programját, kialakítani a szocialista forradalom élcsapatát. A hadifogoly kommunisták hazatérésével és otthoni tevékenységük kibontakozásával indult meg az a folyamat is, amely a budapesti nemzetközi szervezet, a Föderáció megalakulásához vezetett. A kommunisták ugyanis, akik bekapcsolódtak hazájuk forradalmi mozgalmába, egyúttal szoros nemzetközi kapcsolatok kiépítésére is törekedtek. Ezt alapjában a Moszkvával (a Külföldi Csoportok Föderációjával, majd a III. Internacjonáléval) fenntartott összeköttetésükkel érté k el, de ugyanakkor egymás között is igyekeztek közvetlen kapcsolatokat kiépíteni. E törekvésük eredményeként kezdődött meg Budapesten kapcsolataik délkelet-európai regionális csomópontjának kialakulása. Ennek menetét a következő fontosabb események jelzik: Kun Béla, aki a szovjetoroszországi Föderá ció első elnöke volt, már a hazaérkezését követő napon Bécsbe utazott, az osztrák szociáldemokrata baloldal és a fiatal Kommunista Párt vezetőivel való kapcsolat felvéte lére. (Moszkvából körülbelül ugyanebben az időben érkezett Bécsbe Kari Thomann, az OK(b)P német csoportjának volt elnöke, s bekapcsolódott az 1918. november 3-án megalakult Kommunisták Ausztriai Pártjának vezetésébe.) A továbbiakban a magyar és az osztrák kommunisták rendszeres összeköttetésben állottak egymással. 1918 december elején Ausztriából — ahol a háború alatt fogságban volt — Budapestre érkezett és huzamosabb ideig itt tartózkodott Filip Filipovic, a Szerb Szociáldemokrata Párt egyik titkára (aki az 1919 áprilisában megalakult Jugoszláv Szocialista (kommunista) Munkáspárt főtitkára lett). Filipovic Budapesten Ivan Matuzovic-tyal, a moszkvai jugoszláv csoport volt vezetőségi tagjával megszervezte a KMP délszláv csoportját, valamint a szerbiai forradalmi szocialisták és a budapesti délszláv kommunista csoport közötti kapcsolatot. A jugoszláv forradalmárok Budapesten keresztül tartották fenn a rendszeres összeköttetést Moszkvával is. Filip Filipovié 1919 elején hazautazott, míg Matuzovié a Tanácsköztársaság megdöntéséig Budapesten maradt, s itt végzett aktív forradalmi tevékenységet. Szintén decemberben érkezett Budapestre az odesszai román kommunista csoport megbízásából Henri Cagan. (Moldvában, Odeszszában ebben az időben sok román volt, akik 1917-ben a Románia nagyrészét megszálló német hadsereg elől menekültek oda, nagyszámú román katonasággal együtt.) Cagan megszervezte a KMP román csoportját és a Steagul Rosu című román nyelvű kommunista hírlap kiadását. A román kommunisták összeköttetésbe léptek Bukaresttel, a Román Szocialista Párt internacionalista vezetőségével. Ugyanebben az időben Ariton Pescariu, a moszkvai román csoport volt elnöke és a szovjetoroszországi Föderáció volt titkára Erdélyben kezdte meg a forradalmi erők összegyűjtését. (A román forradalmárok tevékenységének kibontakozását a királyi Románia a háborúból viszonylag erősen kikerült hadserege segítségével jelentős mértékben fékezni tudta. Pescariut néhány héttel hazatérése után elfogták, megkínozták; a Román Szocialista Párt vezetőinek nagy részét letartóztatták, s közülük 1919 márciusában ötvenkettőt állítottak bíróság elé, a forradalmi mozgalmak és sztrájkok szervezésének, valamint a külföldi forradalmárokkal fenntartott kapcsolatoknak vádjával.) Kun Béláékkal egyidőben tért haza Moszkvából — több társával — Alois Muna, a cseh kommunista csoport volt elnöke, a Külföldi Csoportok Föderációjának alelnöke, aki Kladnóból, az ott kialakult kommunista mozgalmi központból igyekezett siettetni a cseh szociáldemokrata baloldal leválását, a kommunista párt megalakulását. A cseh és a magyar kommunisták kapcsolatát Antonin Janousek, a Cseh Szociáldemokrata Párt Központi vezetőségének tagja építette ki, aki 1919 januárjában érkezett Kladnóból Budapestre. A nagy újságírói gyakorlattal rendelkező Janousek, Cagan és a Budapestre érkezett több más forradalmár segítségével a forradalmi magyar fővárosban (ahol a körülmények kedvezőbbek voltak, mint Prágában, Belgrádban, vagy Bukarestben) többnyelvű propagandaszervezet alakult ki, amelynek mindenekelőtti célja a háborúból győztesen kikerült, a forradalmi mozgalmakat eltiprással, a Szovjetuniót intervencióval fenyegető hadseregek forradalmasítása volt. Kun Béla már 1919. január 5-én arról számolhatott be Leninhez intézett levelében, hogy „a Steagul Rosu című román újságot terjesztik a román csapatok körében; a szerbek és horvátok között terjesztenek még röpiratokat és röplapokat; a csehszlovákok között szintén". A KMP tevékenységéről szóló 1919. január 11-én kelt rendőrségi jelentés szerint a Vörös Újság szerkesztőségében a magyaron kívül német, román, szlovák, cseh, szerb, orosz, angol és francia nyelvű propagandamunkával is foglalkoztak. Kun Béla írásaiban Tanácsmagyarországot több helyen a szocializmus nyugatra előretolt bázisának nevezi. Az elmondottak azt tanúsítják, hogy a forradalmi Magyarország fővárosa már a Tanácsköztársaság kikiáltását megelőző hónapokban a szocialista forradalom eszméjének délkelet-európai bázisává is kezdett válni. A Tanácsköztársaság kikiáltása után ez a folyamatmeggyorsult. A Magyarországon A Keleti Szocialista Párt tagjai az 1919-es május elsejei felvonuláson