Budapest, 1967. (5. évfolyam)

5. szám május - Kővágó László: A Marx — Lenin Ház

tartózkodó nem magyar forradalmárok igyekeztek kihasználni azt a kedvező lehetőséget, hogy szabad szocialista országban élnek. A magyarországi párthoz csatlakozó nemzeti pártszervezetek gyorsan szaporodtak és erősödtek. Mindenekelőtt a már meglevő kommunista csoportok egyesültek a megfelelő szociáldemokrata nemzetiségi szervezetekkel és csoportokkal (német, szlovák, délszláv, román). Legalizálták működésüket a már meglevő kommunista csoportok (az 1916-ban V. B. Jusztusz és V. A. Uraszov által alakított orosz bolsevik csoport, a cseh, a francia, az olasz, a lengyel csoport). E csoportok szövetségeként alakult meg a Nemzetközi Szocialista (Kommunista) Föderáció és kapott otthont a Rózsa utca 61-ben. Áprilisban és májusban néhány újabb forradalmi csoport csatlakozott a Föderációhoz. Az egyes csoportok és szervezetek a Föderáció szekciójának, vagy frakciójának nevezték magukat, de gyakran szerepeltek hazájuk kommunista pártjának nevével megjelölve is (pl. az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt Budapesti Csoportja, Lengyelország Kommunista Munkáspártjának Magyarországi Csoportja stb.). Ilyen újabb csoport volt a főként bolgárkertészekből alakult bolgár, a hadifoglyokból alakult ukrán, a székely, a zsidó, a muzulmán forradalmárok Keleti Szocialista Pártja, a Kárpátukrajna megszállása után ottani forradalmárokból megalakult Hegyvidéki Szocialista Párt, a Muraszombat központtal tevékenykedő szlovén (vend) szekció. A szekciók egymástól eléggé eltérő szervezetek voltak. A legnagyobb a német szekció volt, amely teljes egészében átvette a szociáldemokrata párt német nemzetiségi hálózatát. Nyilvántartásában 1919 júniusában több mint 52 ezer tag szerepelt. A többi szekció, amely nem rendelkezett ilyen „örökölt" szervezettel, lehetőségeihez képest igyekezett ilyent kiépíteni. A lengyel szekcióban például, amely 6 budapesti és 3 vidéki alapszervezetet hozott létre, 1919 májusában mintegy ezren fizettek tagdíjat. A délszláv, a román és a szlovák szekció is alakított vidéki szervezeteket. Orosz, ukrán, olasz hadifogolyszervezetek is működtek vidéken. A legkisebb francia szekciónak, vagy a K:leti Szocialista Pártnak mindössze néhány tucatnyi tagja volt, akik az itt élő forradalmi érzületű dolgozókból, valamint a francia intervenciós katonai egységek átszökött francia és arab katonáiból rekrutálódtak. 1919. március 21 után a külföldi forradalmároknak újabb csoportjai érkeztek Budapestre, hogy segítsék a magyarországi tanácshatalom megszilárdítását; ezek szintén hozzájárultak a Föderáció tevékenységének erősítéséhez. A bolgár szekció megszervezésében és munkájának irányításában vezető szerepe volt Nikola Gramovszkinak, aki március végén Berlinből érkezett Budapestre. Kisev, a moszkvai bolgár kommunista csoport volt vezetőségi tagja szintén a bolgár szekció vezetői között volt. Lazar Vukicevié, az OK/b/P jugoszláv csoportjának volt elnöke április végén érkezett Belgrádból Budapestre, s Franjo Ljustinával, aki Horvátországból jött át, bekapcsolódott a délszláv szekció irányításába. Józef Rotstadt Krasny Lengyelország Kommunista Munkáspártja Központi Bizottságának megbízottjaként vett részt a lengyel szekció vezetésében. Odino Morgari, akit az Olasz Szocialista Párt vezetősége küldött Budapestre, az olasz szekció munkájának irányításában vett részt. Milyen tevékenységet folytattak a Föderáció nemzeti szekciói ? Mindenekelőtt politikai felvilágosító és szervező munkát fejtettek ki Magyarországon élő honfitársaik körében. Népgyűléseket, kulturális előadásokat, zenés rendezvényeket szerveztek, művelődési egyesületeket, könyvtárakat, sőt, egyes esetekben iskolákat hoztak létre. A román kommunisták még március elején politikai pártot alakítottak Nagyváradon, Román Forradalmi Parasztpárt néven, amely az internacionalizmus és a szocializmus eszméit terjesztette, elsősorban a szegényparasztság érdekeit kifejező programmal. A nem magyar nyelvű forradalmárok, függetlenül attól, hogy magyarországi származásúak voltak vagy külföldről érkeztek, a saját nemzeti szekcióikban végzett munkán kívül részt vettek a Tanácsköztársaság belső életének építésében is. Közülük többet tanácstaggá is választottak. (Az internacionalizmus szellemét, amely akkor Tanácsmagyarország fővárosában uralkodott, jól érzékelteti Svetozar Moäorinskinak, a jugoszláv szekció egyik vezetőségi tagjának visszaemlékezése, aki leírja, hogy a jelölőgyűlésen elmondott beszéde után a felszólaló munkások a következő szavakkal javasolták őt tanácstagnak: „Azt a rácot akarjuk!") Amikor a tanácskormány a fenyegető intervenciós támadás elleni védekezés céljából megkezdte a magyarországi Vörös Hadsereg szervezését, a szekciók agitációja nyomán sok külföldi önkéntes jelentkezett, sőt, sokan jöttek hazájukból is Tanácsmagyarországra, hogy védjék a tanácshatalmat, amelyet saját hazájuk szocialista fejlődése zálogának tekintettek. A Vörös Hadsereg első ütőképes egységei külföldi forradalmárokból — az Ausztriából Rothziegel Leo parancsnoksága alatt érkezett ezer önkéntesből, valamint volt orosz hadifoglyokból — alakultak meg. Ezekhez a zászlóaljakhoz lengyelekből, jugoszlávokból, románokból, csehszlovákokból, olaszokból álló zászlóaljak és századok, bolgárokból és törökökből álló szakaszok csatlakoztak. Öszszesen mintegy tízezer internacionalista harcos jelentkezett a Vörös Hadseregbe, s a nemzetközi ezredekben és más egységekben hősies részt vállaltak a Tanácsköztársaság védelméből, az intervenciós támadás első napjainak Csúcsa körüli védelmi harcaitól kezdve egészen addig, amíg július utolsó napjaiban, a Tisza vonalán, az utolsó töltényig küzdve meg nem semmisültek egységeik. A forradalom fegyveres szolgálata a Föderáció aktivistái számára csak kényszerből vállalt, önvédelmi harci forma volt. Mint a szocialista fórradalom hívei, ők a béke, a népek testvériségének harcosai voltak. „Az egyik KMtM A bolgár, jugoszláv és francia nemzetiségi kommunista szekció röpirata a Tanácsköztársaság idején