Budapest, 1967. (5. évfolyam)

4. szám április - Molnár Zoltán: Válás Pesten (tárca)

A „CS. M."-KÉRDÉS Nincs szakszervezetük, klubjuk; ha lenne, akkor sem járnának oda, mert ki lépne szívesen abba a helyiségbe, ahol azt írták az ajtófélfára: Csökkent munkaképességűek háza. Mit bír el, mit él meg az ember, míg belenyugszik, hogy operált kezével, tüdejével, rossz fülével, foltokban látó szemével, rokkant lábával nem állhat a kezelőgép mellé, nem foghatja meg a volánt, de még a fúrógépet sem, s a franciakulcs is nagyobb biztonságérzetet kíván attól, aki nyolc órán át tartani akarja. A megcsappant önbizalmú, megfogyatkozott teljesítőképességű emberek foglalkoztatása társadalmi, szociális ügy: közérdek, hogy a volán és a franciakulcs helyett olyan szerszámot adjunk az emberek kezébe, amelylyel elvégezhetik a testi és lelki erejük regenerálódásához szükséges — munkát. A közérdeket jogszabályok, rendeletek támogatják, és ezek serkentik arra a vállalatokat, hogy új munkaalkalmakat, munkahelyeket, munkaköröket teremtsenek a beteges, munkavégzésükben korlátozott emberek számára. A „Budapesf'tavaly novemberi cikke beszél egy olyan rendelkezésről, amelynek éppen ez a célja. Az állam jelentős forgalmiadó kedvezményhez juttatja azokat a vállalatokat, amelyek csökkent munkaképességűeket dolgoztatnak. Húsz-harminc százalékos lehet ez az adókedvezmény, aszerint, hogy az alkalmazottaknak 50 vagy 75 százalékát haladja meg a csökkent munkaképességűek aránya. Mit ér, mit eredményez ez a 20—30 százalékos kedvezmény? Nem kis összegről, milliókról van szó; még egy közepes vállalat kasszájában is milliók maradnak, ha igénybe veszi ezt az adócsökkenést. Elérik-e a célt a milliók? A kérdésre a Budapesti „Haladás" Csökkent Munkaképességűeket Foglalkoztató HTSZ-ben kerestük a választ, ahol a munkaerő rangját — fogyatkozott rangját — jelző szavakat kiírták az ajtófélfára. — Szükségesnek tartjuk megjegyezni, hogy a szövetkezet a nevébe is felvette az erre a jellegre utaló meghatározást — mondják a Haladás-ban, s az egyik műszaki vezető hozzáteszi: — De azért megmondom én, kérem: a legutóbbi vezetőségi ülésen már többen megkérdezték, hogy forszírozzuk-e továbbra is az ő felvételüket. Mert eddig „forszírozták". A szövetkezet kilencszáz bedolgozója közül hétszáz (76 százalék) tartozik az „erre a jellegre utaló" kategóriába, tehát a vállalatot 1966-ban is megillette a 30 százalékos forgalmiadó kedvezmény. Tavaly a kedvezmény x 747 000 forintot tett ki. Kilencszáz lakásban és küenc telephelyen összesen 39 millió forint értékű borjúkötelet, sporthálót, fehérneműt, gyermekruhát, műanyagtáskát készítettek 15,5 százalékos haszonnal. A haszon összege 6 060 000 forint. Ám vonjuk is le belőle mindjárt a progresszíven megállapított jövedelemadót, a 3 872 000 forintot... De a szövetkezetnek kell a pénz, élvezni akarja a forgalmiadó ösztönző hatásait. Igaz, kissé körülményes a dolog, mert a forgalmiadó mértékét rendkívül finom számításokkal kell hónapról hónapra kideríteni: erre a célra alkalmaznak egy adminisztrátort, aki fizetésével és SZTK-jával évi 26 ezer forintba kerül. Az 1 747 000 forint tehát helyben maradt, nem vitte el a forgalmiadó — de nem menekült meg az általános jövedelemadó-kötelezettség alól. A jövedelemadó pedig a szövetkezet nyereségét és az adórendszer progresszivitását tekintve — elég magas: 88 százalék. Az 1 747000 forintból amiből emelni lehetett volna az alkalmazottak jövedelmét, új munkaalkalmakat lehetett volna számukra teremteni maradt összesen 134 ezer forint. Ennek 40 százaléka részesedésre megy, másik felét pedig megnyirbálják a különböző „alapok". A felosztható pénz végül összesen 67 ezer forint. Ebből vonjuk le még az adókedvezmény érdekében beállított adminisztrátor említett kiadásait: 26 ezer forintot. Tehát: az egy és háromnegyed milliós kedvezmény serkentő, ösztönző hatása megszelídül negyvenegyezer forintra. Kérdés: lehet-e negyvenegyezer forinttal ösztönözni a 39 milliós szövetkezetet arra, hogy vállalja magára a csökkent munkaképességűek foglalkoztatásával járó többletmunkát? A paródiába illő helyzet meglehetősen súlyos, ha már ott is fontolóra veszik a további „forszírozást", ahol ezt tizenöt éve eredményesen tették, ahol a jövedelem is évről évre nőtt, ahol most is a legnagyobb gond a bedolgozó munkaerő toborzása. — Mit csinálnának a csaknem kétmillió forintnyi kedvezménnyel, ha az teljes egészében a szövetkezetnél maradna ? Új munkaalkalmakat teremtenénk. Nekünk főleg „vagyonos" bedolgozóink vannak — mondja a főkönyvelő —, akiknek interloch-gépük, szövőgépük, varrógépük van. Mi nem tudunk gépet adni, csak munkát, azt pedig kénytelenek vagyunk kizárólag azoknak juttatni, akik a szükséges munkaeszközökkel rendelkeznek. Két-három-öttízezer forintot ér egy gép: pár esztendő alatt mire juthatnánk csak a forgalmiadóból is. A jószándékú, de kirívó hibái miatt eredménytelen adórendszer rámutat egy másik hiányosságra is: arra, hogy még nem alakult ki és nem is érvényesül egy nagyvonalú munkaerőgazdálkodási koncepció, amely éppen a csökkent munkaképességűek javára valósulna meg. Ha ez az országos konceptus megszületik, akkor is szükség lesz a speciálisan budapesti perspektíva kidolgozására, mert a nagyságrendjében jelentős — feltehetően nem apadó — réteg gondja Budapesten összefügg néhány urbanisztikai problémával. A budapesti „Cs. M." kérdés megoldása ugyanis befolyásolja majd a főváros szívóhatását is — azt feltehetőleg növelni fogja. A Pestre került fiatalokhoz azután még szívesebben költöznek majd az idős, beteges szülők, akiknek nem kell megmaradniok a háztartásban, mert pár száz forintot megkereshetnek az ilyen célból alapított vállalatoknál. Ma a városban szétszórtan helyezkednek el a különböző vállalatok és szövetkezetek telephelyei, s ennek semmi köze a munkaerő lakhely szerinti „szóródásához", csupán a telephelykereső vezetők szerencséjéhez. Szervezett, tervszerű telepítéspolitikával kellene gondoskodni az üzemek, munkalehetőségek elosztásáról. Az egységes koncepció nyilvánvalóan nemcsak azt fektetné le, hogy a város társadalma mit akar adni a csökkent munkaképességűeknek, hanem azt is, hogy mit vár tőlük. A kisiparosság szerepének egyidejű változatlanságát feltételezve, például, a csökkent munkaképességűekre alapozva egy egész sereg kézműipari termékben lehetne bővíteni a cikklistát, s a kis szériára bedolgozók az egyszerűbb áruknál növelhetnék a választékot. A technológiai láncból küógó, ma még nagyiparilag nem megoldott munkafázisok végzését is rájuk lehetne bízni. A csökkent vagy korlátozott munkaképességűek foglalkoztatására kidolgozandó budapesti koncepciónak 1967. január elseje után — ezeken kívül — már nemcsak a nyugdíjasok esetleg megugró igényét kellene figyelembe vennie, hanem azokét az anyákét is, akik a szülést követő években otthon maradtak, de a háztartás és a gyermeknevelés mellett jutna napi egy-két órájuk, idejük és ambíciójuk más munkára is. Itt megint számolni kellene azzal, hogy különbségek, feszültségek keletkeznek majd Budapest és az ezzel a problémával még kevésbé intenzíven foglalkozó vidék között, aminek nem maradnának el a demográfiai következményei. A Haladás szövetkezet hulladékot, mellékterméket, irreguler anyagot dolgoz fel: ezekből készíti gyártmányait. A többi, csökkent munkaképességűeket foglalkoztató vállalat sem elsőosztályú nyersanyagokat használ fel. Jelentős vásárlási kedvezménnyel át lehetne adni nekik az immobil anyagokat: próbálják ők hasznosítani. Ezeknek a vállalatoknak egy része exportra is termel, ami — ha figyelembe vesszük a munkaerő teljesítőképességét és a felhasznált anyagok minőségét —: komoly eredmény. A Haladás bevételének 13 százalékát hozza az angliai és kelet-európai export, s az exportjövedelem 40 százaléka meg is marad a szövetkezetben. A kívánatos koncepciónak azt a sajátos ívet is jit kellene fognia, amely a csökkent képességű munkaerő, a csökkent értékű nyersanyag és a világszínvonal, az exportképesség között feszül. Nem valószínű, hogy ambiciózus exportcélokat kellene az illető cégek elé tűzni, de ha mégis vállalkoznak exportra, teljesítményüket akár terven felül is honorálni kellene. (Az exportból származó többletjövedelem 216 ezer forintot tesz ki a Haladásban, többet, mint a forgalmiadó kedvezmény.) 28