Budapest, 1967. (5. évfolyam)

4. szám április - Molnár Zoltán: Válás Pesten (tárca)

Debrecent bemutatni, sok más városhoz hasonlóan műemléki, turisztikai érdekességet ígérni, különösen viszonyítás formájában, eleve hátrányosnak tetszik. Térképen, földrajzilag nem jelez semmi különöset. Hacsak a Hortobágy „romantikája" nem él az idegen vagy másvidéki emberben? A debreceniek a mai Hortobágyot ismerik, alakítják arculatát — s közben megmentik az értékest az utódoknak: a híres kilenclyukú kőhíd, a iiortobágyi csárda s a nemrég létesített múzeum vonzza a látogatókat. De nem tud mutatni régi várromokat és erődítmény-maradványokat. Történetének kutatói leírták, hogy a város alig-alig rendelkezik 150 évesnél régebbi épülettel. Mégis, rabul ejti az ide érkezőt tágas főutcájával (igaz, ez most feldúlt állapotban van, ám rövid idő múlva megszépülve, modern, nagyvárosi külsővel fogadja majd a látogatót), kevés, de szinte jelképszerű régi épületével, intézményeivel, új létesítményeivel, utcáival és a Nagyerdővel. A múlt azzal a nyilvántartott dátummal kezdődik ténylegesen, amelyet az 1361-es év megjelöl. Ez az év Debrecen várossá nyilvánításának dátuma, I. Lajos király által kiállított oklevél szerint. A város hatszáz évéhez — egészen a legutóbbi időkig — a „maradandóság" (maradiság) jelző is hozzánőtt. Történetírók írták, hogy a város mindig kettős arcú volt: hol elismerőleg, hol elmarasztalólag írtaié nevét a krónikás. Mindig voltak haladó polgárai, művészei, tudós professzorai, akik a haladás ügyéért vállalták a küzdelmet a maradiság cívis képviselőivel szemben, s fáklyaként tudtak előre világítani (Maróthy, Csokonai, Hatvani, Farkas Fe-Debreceni városkép a Nagytemplommal és a Városi Tanács épületével Petőfi egykori lakóháza Debrecenben Az Űj Élet parki (volt Libakert) lakótelep renc, vagy a legújabb időkben Tóthfalusy, Dienes stb.). S a hullámzó történelmi időknek megfelelően: mindig voltak tömegei a szabadságeszmékért vívott harcokra is, így a Dózsa és a Karácsony-féle parasztfelkelésekben, a