Budapest, 1967. (5. évfolyam)

4. szám április - Molnár Zoltán: Válás Pesten (tárca)

Molnár Zoltán VÁLÁS PESTEN Hegedűs István rajzai Nem azt kérdem, amit a bíró? Nem írom ki a nevét; semmi indiszkréció. Azt szeretném megtudni, mi a válásuk igazi oka? — Csak azt ne higgye, hogy kap tőlem valami jó kis pesti sztorit! — Nem is azt kérek. — Szociológiát se kap; egy ici-pici társadalmi konfliktust sem. Pszichológiát sem. Azaz, talán . . . — Nem kapok semmit, rendben. Csak a meztelen okot mondja meg! De mi van azzal a pszichológiával? — Mit tudom én, ma mindent besorolnak valahova. Szóval, lehet azért, hogy ez valami módon ilyen lelki dolog. Bár én inkább testinek érzem. — Nem kell besorolnia. — Türelmetlen? — Meg akarom kímélni a felesleges fáradságtól. — Jó, hát akkor ide figyeljen! Untam az asszonyt. Meguntam egyszerűen. — No ez mégis valami konkrét. — Konkrét mi? Szerintem egyébként ez a leggyakoribb válóok. Csak az emberek megszokták, hogy lelkizzenek. Ez olyan: polgári csökevény. No, meg persze a törvény. Valamit csak kell mondani. Aztán a barátok, a „társadalmi környezet", érti? ' — Persze. — Na látja. Ne higgye, hogy én cinikus vagyok; de őszinteséget kért tőlem. Szerintem sokkal jobb volna, ha a törvény meg a világ előtt is abszolút őszinte lehetne az ember. Meguntuk, kész; mi van ebben ? Nem tudom, elég-e ez magának? —- Elég is, nem is. — Na csak kérdezzen, benne vagyunk! — Mit unt meg? — Hm, várjunk csak. Azt hiszi, most feltett egy ravasz kérdést? Pedig felesleges ravaszkodnia, megmondtam hogy őszinte leszek. Az ágyban untam meg. Gondolom ezen csudálkozik, hiszen maga látta: milyen nő. Hogy lehet ilyet megunni? Magam sem hittem volna. Azért is vettem el, mert bele voltam ájulva. De aztán eltelt egy év, eltelt keltő, s mindig ugyanaz. Kezdtem kívánni a változatosságot. Nézze, pesti gyerek vagyok én. Beértem kevésbé széppel is, csak más legyen. Legelőször egy olyan csúnya nővel csaltam meg, hogy szégyellném magának megmutatni. Azt hiszem, ez sem valami nagy szépség, akivel most járok. A feleségem azt mondta: „hogyjön ez énhozzám?!" — szóval a volt feleségem. Mondom neki, ez előttem is rejtély, Punculikám, dehát ezeknek a dolgoknak már ilyen a természete; titkos törvényeknek engedelmeskedünk. — Ezt csak úgy mondta, vagy ez a véleménye ? — Látja, most beletalált! Azt hiszem, az ember ezt maga sem tudja mindig elég pontosan. Különben ezt valóban csak úgy mondtam neki, de valahol itt van a véleményem is. Ha van. De minek az, hogy az embertlek mindenről véleménye legyen? Hogy töprenkedjen rajta; na mi a fene is erről az én véleményem ? Jönnek a dolgok és kész. — Szóval, megunta. — Még azt is megmondom magának, meguntam, meg, de néha azért megkívánnám. Csak mostanában már sokat zörgött a féltékenység miatt. Hogy az ő asszonyi büszkesége! Hát istenem, fogja, vigye az asszonyi büszkeségét! Az van emögött, azt hiszem, hogy a nők monogámabbak, jobban ragaszkodnak. — Maga nem ellenezte volna, hogy a felesége is másutt keressen kárpótlást ? — Ez azért nem egészen ugyanaz. Az ember nem szereti, ha kiröhögik . . . Tudom, mit akar erre mondani: egyenlőség, meg ilyenek. Férfi és nő egyenjogúak. — Semmit sem akarok rá mondani. — Felőlem akár mondhatja is. Jó, legyünk egyenjogúak. Szépen elválunk, aztán mind a kettő azt csinál, amit akar. — Maga például mit akar? — Most egészen jól megvagyok ezzel a kis nővel. Amúgy nem szép, de nagyon izgalmas kis nő. Szóval így, egyelőre. — Jól értettem ugye, arról szó sincs, hogy elvegye? — Ah. — Csak őt nem, vagy egyáltalán nem akar nősülni? — Ez is olyan, látja: minek ezt előre elhatározni. Nem gondolok rá. De lehet, hogy ha úgy belehabarodnék valakibe, mint annak idején a volt feleségembe, esetleg elvenném. Tud-e még kérdezni valamit? — Nem hiányzik a felesége? — Nézze, csupa műanyag ingeim vannak, az semmi, magam kilötykölöm vasalni nem kell. A többit meg kimossa a Patyolat. És mondjuk, a felesége társasága ? — Mit tudom én; csak rohan az ember ebben a mai világban, nem is ér rá odafigyelni, mi hiányzik, mi nem. Értelmezhetem tehát úgy válaszait, hogy a házasság alapja kizárólag a nemi kapcsolat ? Kívánja — nem kívánja, kész. Értelmezheti. Én ugyan ezt igy nem mondtam, de ha magának így komplettebb az anyaga. Felőlem értelmezheti, ahogy akarja . . .Itt van az enyém, írjon ezzel, kínai Parker . . . Köszönöm, van tartalékom. Nem akarok véleményeket a szájába adni, de nekem ez fontos, hogy jól értem-e. — Jól. Ahogy gondolkozom rajta, azt hiszem, éppen ez a lényeg. Durván persze. De aki mást mond magának, az hazudik. Lelki vonzalom, egymás megértése, meg ilyesmi. Lélek! Maga szerint az micsoda? Fantasztikus! Látja, ez a giccs. Nagy a gyanúm, hogy régebben is csak a regényekben volt ilyesmi. Ma már ott se. Elmegy az ember a moziba, színházba, nézi a tévét, olvas valamit, én mindenből csak azt veszem ki, a lényeg az a nagy állati megkívánás, a többi körítés. — Mért mondja ezt ilyen dacosan ? — Ügy mondom? — Mintha vitatkozna valakivel. Pedig én nem is vitatkozom. Maga számításból nem vitatkozik. Hogy csak tálaljak ki nyugodtan mindent. — Mit kellene vitatkoznom? — Valamit mégis. A szent konstruktivitás jegyében. Azt hiszi, nem tudom, hogy nem az én nézetem az, amit el lehet mondani a rádióban, vasárnap déli prédikációban ? Ügy látom, szeretné, ha vitatkoznának a véleményével. Mit akar hallani? — Mit ? Hát hogy a haza, a család, az erkölcs, a szocializmus. Ilyeneket. — Lehet, hogy mégis félreérteit? Én nem gúnyolódtam, nem vitatkoztam csak a tényt kérdeztem: a válóokot. — A kórképet akarta megállapítani, mi? Na jó, most már tudja? — A kórképet? Nem. — No, akkor kérdezzen még valamit, az istenit neki, legyen már meg a kórképe. — Hagyja ezt a kórképet! Beteg maga ? — Nem én, ugye, hanem a társadalom. Vagy nem vagyok magának elég tipikus ? Még azt sem tudom, hogy tipikus-e. Mondja, vannak barátai? — Akadnak. Azokhoz mi köti? Értem. A házasság alapja a nemi kapcsolat, mi tehát a barátság alapja ? Jó. A barátság alapja a barátság. — Mégis, mi lehetett az oka, hogy éppen X-szel és nem Y-nal került barátságba ? Látja, ez nem megy. Má r megint véleményem legyen valamiről. Sőt, elméletem. Ügy jött — kész. Az egyikkel tanult az ember, a másikkal dolgozott, összeszoktunk. Téved, ha azt hiszi, hogy barátok közt nincs válás, — csak ahhoz nem kell válóper. És válóok? Mit tudom én, néha még az se. Szóval, itt melléfogott. Nem biztos. Lényegében azt akarom kérdezni, voltak-e a feleségével való kapcsolatában olyan elemek, amilyenek egy jó baráti kapcsolatnak az elemei szoktak lenni. Szóval, valami, ami túl van a szexualitáson. Ohó, itt vagyunk! A megértés meg a többi, szóval a lélek. Na jó, nem akarom tovább boszszantani. Nem ? Mért, ha bosszantani akarna, még miket kérdezne? - Csupa elemista dolgokat. Ember, társadalom, társaslény, közösség . . . Meg hogy mi volt ugyanezekről a felesége véleménye? Szédületes, maga még tényleg itt tart ? S mi köze ezeknek a válóperhez ? — Talán, a házassághoz. De, . . . szóval túl vannak? — Túl, uram, tiszta munka. Ne hagyja az ember összekuszálódni az életét. 23