Budapest, 1967. (5. évfolyam)

3. szám március - Nagy Lajos: Budapest gyomra

Korántsem teljes a kép. De talán mégis érdemes a legfontosabb cikkek súlyát összeadni. E számműveletből ugyanis kiderül, hogy csupán a felsorolt 12 árufajtából egy év alatt több mint 460 millió kilogrammot adnak el a Közért boltokban. Számok, számok és újra számok. Hozzászoktunk már ezekhez, és fülünk jórészt immúnissá vált az adatokkal szemben, hacsak nem arról a bizonyos fél vagy egy dekáról van szó, amivel „hosszabb" az általunk vásárolt áru. Pedig egyébként is érdemes e hatalmas élelmiszer-tömeg mögé nézni, amelyet a boltok dolgozói gyakran kétszer, háromszor is megmozgatnak, átraknak, amig a vevő kosarába kerül. Nem véletlen, hogy bár az utóbbi években jelentősen javultak a kereskedelmi dolgozók munkakörülményei, emelkedett fizetésük — a Közért boltok dolgozóinak átlagbére például 1960-ban 1329 forint volt, 1966-ban pedig 1671 forint —, mégsem tartoznak a boltok a keresett munkahelyek közé. Leírhatjuk nyugodtan: a bolti dolgozók munkája a legnehezebb fizikai munkák közé tartozik. A napi nyolc órás fárasztó állómunka, a kiszolgálás mellett 50 kilogrammos zsákokat, 35 kilós tejeskannákat kell emelgetniök, s e munkák gépesítése a jövőben sem lehetéseges. 15 000 dolgozó áll a pultok mögött, és naponta egyenként több száz vevőt szolgálnak ki. Az önkiszolgáló boltok pénztárosai például átlag 1000 vevő kosarát „blokkolják": balkezükkel naponta 20 mázsa súlyú árut raknak át egyik kosárból a másikba, jobb kezükkel ördöngös gyorsasággal ütik a gépbe az árakat és naponta 25—30 000 forintot vesznek át. E téma illusztrálásához tartozik még egy másik adat: 1960-ban egy bolti dolgozóra 33 3000 forint forgalom jutott, jelenleg pedig több mint 47 000 forint. Sok cikk, humoreszk, tréfás jelenet szenvedő alanyai a bolti dolgozók. Nem akarom védeni őket. A zsúfoltság, az idegesség, s néha az udvariatíanság valóban bosszantja a vásárlókat — de tegyük szívünkre a kezünket: Prizmába hányják a krumplit Budapest határában nem ritkán magunk is több belátással lehetnénk az eladókkal szemben. A Közért vezetői hangoztatják, hogy még ma is elég gyakori a panasz. De vannak már olyan boltok, méghozzá szép számmal, ahol sikerült kialakítani a legjobb értelemben vett kereskedői szemléletet, a vevővel szembeni udvarias, korrekt kiszolgálást. Érdekes egyébként, hogy a panaszkönyveket lapozva az is kiderül : a város belső kerületeiben sokkal több a beírás. A külső kerületek vásárlói nehezebben szánják rá magukat az írásra — vagy talán megértőbbek? Árrés — régen és ma Nagyvásártelep. Külön vasútállomással és rendező pályaudvarral. Nap mint nap érkeznek, tolatnak a vasúti szerelvények, a raktárak előtt sorban állnak a teherautók. Arut hoznak és visznek. Arrább, ameddig a szem csak ellát, hatalmas, szabályos földhányások, mintha kubikusok csinálták volna, vigyázva, pontosan kimérve a köbmétereket. A föld- és szalmatakaró alatt burgonya és zöldség száz és ezer vagonjai telelik át sértetlenül az esőt, havat és fagyot. Kísérőnk, Etidresz András, a Budapesti Zöldség és Gyümölcs Értékesítő Szövetkezeti Vállalat áruforgalmi főosztályvezetője adja a felvilágosításokat: — Budapest ellátásához évente körülbelül 24 000 vagon árut kell biztosítanunk. A nyári forgalmat napi friss szállítmányokkal oldjuk meg: a MÉK-től, különböző szövetkezetektől és kisebb mennyiségben szabad felvásárlással szerezzük be az árut. Csúcsidőszakban naponta 150—160 vagon zöldség és gyümölcs érkezik hozzánk, ilyenkor, tél idején, 40—50 vagon. A budapesti háztartások fogyasztását hoszszú évek statisztikája alapján ismerik. A szakemberek pontosan meg tudják mondani, hogy például március 20-án milyen mennyiségű burgonyára, zöldségre, almára stb. van szükségük a boltoknak. — Az időjárás azonban nem mindig igazodik ezekhez az igényekhez. Ha az egyik áru-31 A Budapesti Sertésvágóhíd 800 vagonos hűtőházában