Budapest, 1967. (5. évfolyam)

1. szám január - Hara Lászlóné: Kerületi gondok és a gazdaságireform

V Hara Lászlóné dr. Kerületi gondok és a gazdasági reform A gazdasági irányítás reformját egyre többen vizsgáljuk-vitatjuk. S egyre több szó esik arról: hogyan hasznosíthatók az új gazdasági mechanizmusra vonatkozó irányelvek az államigazgatási mechanizmus megjavításában ? Kamatoztathatók-e a tanácsok gazdasági szervező és kulturális nevelő feladatainak jobb ellátásában ? Bár még sok probléma nyitott, máris igennel felelhetünk e kérdésekre. S a vitában egyre több gondolat születik a „hogyan ?" tekintetében is. Lapunk októberi számában érdekesen elemezte az új lehetőségeket Kőmíves István, a Fővárosi Tanács VE elnökhelyettese. A legalsó szintű tanácsok — így a főváros kerületi tanácsai is — elsősorban a felsőbb szervek intézkedéseit várják; hiszen az azonos fokon működő tanácsi szervek csak azonos módon gyakorolhatják-bővíthetik hatáskörüket, irányíthatnak intézményeket, intézhetik a lakosság ügyeit. Ez az azonos módon való tevékenykedés sürgetően igényli a Fővárosi Tanács és a minisztériumok új rendelkezéseit — illetve, egyes esetekben, a meglevő rendelkezések megváltoztatását. Eközben mi, kerületi vezetők, máris számbavesszük azokat a tennivalóinkat, amelyeket az új gazdasági mechanizmus lehetővé tehet számunkra — s amelyeket a főváros lakossága joggal vár tőlünk, hogy igényeit, szükségleteit jobban kielégíthesse. Lakásügy A megoldásra váró problémák között Kőmíves István elnökhelyettes is hangsúlyozza a fővárosiak lakásellátásának gondjait. Ez a gondunk nem csupán az eddigi nagymérvű vidéki feláramlással függ össze, hanem egyéb tényezőkkel is. A fokozódó ütemű lakásépítés sürgősen megkívánja az egységes, helyes elveken alapuló, az igénylők anyagi, családi, társadalmi helyzetét figyelembe vevő új lakáselosztási rendszer kialakítását. Igazságosabb alapokra kell helyeznünk az egyes családok lakáshoz juttatását, s a jelenleginél megfelelőbb sorrendiséget kell kialakítanunk. Módosításra szorul, véleményem szerint, az új lakásépítkezéseknél a méretek tervezése. A nagycsaládok együttmaradása érdekében több nagyobb lakásra van szükség! Ez a jelenleginél gazdaságosabb megoldás is lenne, hiszen a szobaszámok növelésével a drága kiszolgáló helyiségek száma változatlan maradna. így a nagycsaládok megfelelő körülmények közé jutnának — kisméretű lakásaikat pedig a tanácsi lakásgazdálkodási szervek rendelkezésére bocsátanák. Az új lakótelepeken zajló gyors lakáscserék is többségükben a nagyobb méretezésű lakások iránti igényt jelzik. Ám a lakásellátás megjavítása korántsem kizárólag lakásépítési probléma. Úgy látom, az építkezések terén megnyilvánuló népgazdasági erőfeszítést még nem kíséri a meglevő lakásalap megfelelő védelme! A főváros meglevő lakóházainak lassú ütemű tatarozása a jelenlegi lakásalap állandó romlását, tehát a nemzeti vagyon pusztulását eredményezi. A meglevő lakásalap fokozottabb védelme kapcsán jogosan merülnek fel magasabb követelmények a bérlőkkel szemben. A tanácsoknak lehetőséget — jogkört! — kell kapniok arra, hogy a jelenleginél hatásosabb szankciókat alkalmazhassanak, a bérleti jogviszony lazaságainak megszüntetése érdekében. Mindenképpen szükségesnek tartom tehát, hogy az erre illetékesek vizsgálják felül és újból szabályozzák a bérleti jogviszonyt. A mi kerületünkben — a XIV. kerületben —például sok a kertes, magántulajdonú családi ház. Többségük — főként azok, amelyekben bérlők laknak — nagyon leromlott állapotban van. Sem a tulajdonos, sem a bérlő nem viseli gondjukat. Egyre gyakoribb, hogy a magántulajdonban levő házakból ki kell költöztetnünk a családokat — életveszély miatt. Olyan jogszabályi rendezést várunk — és ezzel összhangban megfelelő igazságszolgáltatási gyakorlat bevezetését —, amely lehetővé teszi, hogy a kis családi házak tulajdonosai, a bentlakó bérlő jogos igényének megfelelő cserelakás biztosítása esetén, beköltözhessenek saját házaikba. Ez sok lakás megóvását biztosítaná, és távlatban legalábbis, csökkentené a lakásigénylések számát. Egészségügy A tanácsi vezetők másik nagy gondja a lakosság egészségügyi és kulturális ellátottságának magasabb szintű biztosítása. A mi kerületünkben is épültek új iskolák, óvodák, bölcsődék, körzeti orvosi rendelők, növeltük a kórházi ágyak számát és az egészségügyi szakrendelő intézet óraszámait. Ám a fejlesztés nem járt kellően együtt a lakosság korbeli összetételének, illetve várható alakulásának elemzésével. Sem az új kórházi férőhelyek, sem a körzeti orvosi rendelők létesítésénél nem vettük eléggé figyelembe az idősebb korosztály javára történő eltolódást — ami természetszerűen egyes betegségek nagymértékű elterjedésével jár együtt, tehát a körzeti orvosok, a kórházi ágyak, a rendelőintézet ennek megfelelő fokozott igénybevételével. A főváros lakosságának minden kerületben egységes egészségügyi ellátás jár: azonos színvonalú gyógyító munka, egyforma gyógyulási lehetőség bármely kerület lakója számára! Jelenleg a főváros egyes kerületei között egészségtelen aránytalanságok jelentkeznek — épp az egészségügyi ellátottságban. A 0—14 éves korosztály egységes orvosi ellátását néhol már megoldották; egyes kerületekben még nem. A miénkben sem ... Fővárosszerte 2700—2800 lélekszámra jut egy körzeti orvos; a mi kerületünkben 3300—3500 az egy körzeti orvosra eső lakosságszám. Gyermekkórházi ágyaink kihasználtsága ma még nagyon alacsony; ugyanakkor hónapokra előre nyilvántartjuk azokat az öregeket, akik elfekvő, utógondozó kórházi elhelyezésre várnak. Ezeket az aránytalanságokat, élve az új gazdasági mechanizmus nyújtotta önállóbb gazdálkodás lehetőségeivel, feltétlenül fel kell számolnunk! Kulturális ellátottság A lakosság kulturális ellátottsága is számtalan kívánnivalót hagy maga után. Az oktatási reform szerint, az új gazdasági mechanizmus bevezetésével egybeeső években, meg kell valósítanunk az emeltszintű szakmunkásképzést, ezzel együtt a középiskolák arányainak megváltoztatását a szakközépiskolai férőhelyek javára. Ez a bonyolult feladat a jelenleginél magasabb szervezettséget és bizonyos vonatkozásban nagyobb centralizációt igényel — például az egységes tanteremgazdálkodás és az egyes szakközépiskolák profiljának meghatározása érdekében. Már most számolnunk kell azzal is, hogy a középiskolák profiljának megváltoztatása „drágább" iskolák létrehozását jelenti. A szakközépiskolákban műhelytermekre, műhelyoktatókra, kisebb létszámú tanulócsoportokra, sok nyersanyagra, szerszámra stb. van szükség. Mindez olyan többlet-költséggel jár, amelynek előteremtéséről már most gondoskodnunk kell! Emellett a szakközépiskolák központilag meghatározott profiljának kialakítását a főváros távlati munkaerő-mérlegéhez szigorúan hozzá kell igazítani. Csak így kerülhetjük el a jövőben az olyan buktatókat, mint azt, hogy például az általunk létesített Egressy Gábor Szakközépiskola műszerésztanulóinak már most sem tudjuk biztosítani a megfelelő üzemi gyakorlatokat; s a végző műszerészek elhelyezése is gondot okoz. Az intézmények növekvő gazdasági önállóságának nagy szerepe lehet a kulturális és szociális ellátottság kedvezőbb alakulásában. A normatív gazdálkodási rendszer bevezetése — a jelenlegi költségvetési rovatbeli kötöttségekkel szemben — feltétlenül jobb munkát eredményez majd. Ámde úgy gondolom, önmagában nem elegendő az egy-egy egységre — például az egy kórházi ágyra, az egy tanulócsoportra, az egy bölcsődei férőhelyre -eső költség meghatározása; emellett mindig figyelembe kell venni egy-egy intézmény kihasználtságának mértékét is! Mert mi a jelen helyzet? A túlterhelt, gyakran 110—130 százalékosan igénybevett felnőtt kórházi osztályok költségvetési lehetőségei semmivel sem jobbak, mint az év nagy részében csak alacsony fokon kihasznált gyermekosztályoké. Ez az állapot az egyik oldalon színvonalcsökkenést, a másik oldalon esetleg lazább gazdálkodást eredményez. A bevezetésre kerülő új gazdálkodási rend-10