Budapest, 1967. (5. évfolyam)

3. szám március - A címlapon: Tanácsköztársaság. Részlet Blaski Jánosnak a Honvédelmi Minisz-térium előcsarnokában levő üveg-festményéből(Szelényi Károly felvétele)

A tanulás és a munka mellett, természetesen, játszottam is a korombeliekkel, labdáztunk, ahol, amikor és amivel csak lehetett. Miután a betűt jobban megismertem, szenvedélyemmé vált az olvasás, elolvastam minden könyvet, ami csak a kezembe került. A lakásban nem volt hely, mi sokáig itt Budapesten is petróleummal világítottunk, ezért szokásommá vált, hogy késő este, az utcai lámpák akkor még gyér világánál, a járdaszélen ülve az utcán olvastam. Tudjuk egy visszaemlékezéséből, az Anti-Dühringet is így olvasta el tizenhat éves korában. Igen, ez valóban így volt. Engelsnek ez a nagy műve volt az első marxista könyv, amely a kezembe került. Az egyik szakszervezetben nyertem egy ifjúsági sakkversenyen, a Havas utcában. Keményen megdolgoztatott engem ez az első marxista olvasmánynak igen nehéz könyv. Sakkjáték révén jutottam hozzá, és a hiúságom is sarkallt abban, hogy nyolc hónapon át számtalanszor elolvassam, míg végül is azt nem hittem, hogy megértettem. Akkor még nem tudtam, hogy egy alapvető marxista művet nem „elolvasni", hanem tanulmányozni kell. Mikortól tartja magát érzésében, szemléletében „budapesti"-nek? Budapesti tartózkodásom első nyolc-tíz évében afféle „kétlaki" életet éltem. A tanév idején mint „budapesti lakos" itt jártam iskolába és dolgoztam, a nyári hónapokban pedig falun, tanyán éltem, az első években Somogyban, később Pest és Békés megyében. Falun is dolgoztam és fizetségként lisztet, szalonnát kaptam. így tudtam elvégezni a négy elemi mellett a polgári iskola négy osztályát is, ami nagy szó volt akkoriban a magamfajta szegény sorsú gyermek esetében. Amikor ipari tanuló, majd szakmunkás lettem, befellegzett az én nyári falusi útjaimnak is, mivel az iparban akkor semmiféle szabadságot nem adtak. A gyermekkoromban folytatott „kétlaki" életem hátrányaként sokat szenvedtem attól, hogy Budapesten „falusi", a faluban pedig „pesti" volt a nevem, s alapjában idegenként kezeltek kortársaim itt is, ott is. A húszas évek végétől, tizenhat éves koromtól számítom magam budapestinek. Hálás vagyok a sorsnak azért is, hogy korai gyermekkoromban a természetet, a falut, a falusi embert ismertem meg, s azért is, hogy végül városi, munkásember, és éppen budapesti lettem. A kezdeti alapokon kívül mindent, amit életemben értékesnek tartok, munkás és budapesti mivoltomnak, itteni életemnek köszönhetek. Hogyan változott, gazdagodott érzéseiben, szemléletében ez a fogalom, hogy „Budapest" ? Közel ötven éve találkoztam először Budapesttel, s azóta nemcsak én, a város is nagyot változott. Budapest hatalmasabb lett lélekszámban, ipara, kereskedelme, közlekedése többszöröse annak, ami volt, kivirágzott kultúrája. Természetadta szépsége is nagyobb, mert az ember alkotása is szebbé tette, igazi város, főváros, világváros lett. Magam is mint egész nemzedékem e félévszázad alatt saját szemével látta, s később cselekvő részesésévé lett Budapesten a történelmi eseményeknek. A hosszú harc során megértük ez alatt az idő alatt az őszirózsás forradalmat, a Tanácsköztársaságot, az 1919 őszi ellenforradalmat, a hitlerista megszállást, a nyilas rémuralmat, a szabadság felkelő napját, láttuk a régen várt felszabadítókat. A felszabadulás után a nép új honalapítása már mindnyájunk közös élménye. összeforrtunk a várossal, és sorsunk úgy alakult, hogy mi budapestiek is formáltuk a várost, s Budapest is formált bennünket. Valamikor idegenként jöttem s számomra is idegen volt Budapest. Ma ismerem itt az embereket is, a köveket is, a bennünket körülvevő szép természetet is. Szemléletem, érzésem ma olyan, hogy a név szerint ismeretlen ember sem idegen itt számomra, valahogy mindenki földi és ismerős, mert mindnyájunkat összeköt városunk, Budapest közös múltja, jelene és jövője. A város külső képének változása kapcsán: hogyan értékeli Kádár elvtárs építészetünk és városrendezésünk munkáját? Általában elégedettek lehetünk. Tudnunk kell, hogyha még nem is éppen olcsón, de már szépen és jól építkezünk. Világviszonylatban is. A városrendezés is jó munkát végzett, látnunk kell, hogyan szépül, gazdagodik évről évre a városkép. Lát-e a mai Budapesten olyan új épületeket, amelyekről azt remélhetjük, hogy egyszer műemlékké válnak, amelyek méltóképpen mutatják be ennek a mi korunknak a városépítő tevékenységét? Igen, hogyne. És az Erzsébet-hídon kívül is. Gondolhatunk itt néhány már elkészült és most épülő vagy tervezés alatt álló középületünkre. De azt hiszem, mindenekelőtt nem is egyes épületekre, hanem városrészekre: a lakótelepekre. Ezek a telepek, a házak változatos csoportjaival, a közbülső parkokkal, a hozzájuk tartozó intézményekkel jelenthetik leginkább azokat a „műemlékeket", amelyek majd az utókornak a mai ember életéről, érzésvilágáról vallanak. Szóljon valamit Kádár elvtárs arról a munkájáról, amikor Budapest ügyeivel közvetlenül foglalkozott. Mozgalmi, társadalmi munkát a felszabadulás előtt is Budapesten végeztem. De akkor mi, kommunisták, illegalitásban harcolva, várospolitikával csak igen kis mértékben tudtunk foglalkozni. A kommunista párttagok egy része 1935 és 1942 között a Szociáldemokrata Párt kereteiben tevékenykedett — magam is közöttük voltam —, s akkor a szociáldemokraták haladó szárnyával együttműködésben városfejlesztési kérdésekkel is foglalkoztunk. Közvetlenül és hatékonyabb módon a felszabadulás után dolgoztam budapesti munkán. Első megbízatásom szerint, mint a budapesti rendőrfőkapitány, Sólyom László elvtárs helyettese, a közrend helyreállításán, a dolgozó nép hatalmának, államának és rendjének megteremtésén dolgoztam. Akkor ennek rendkívüli fontossága volt. Még az elemi közbiztonság megteremtése sem volt egyszerű. A háború, a romok, szökevények, bujkálók, az elszabadult alvilág által támasztott nehézségeket kellett leküzdeni, fizetés nélkül, komoly felszerelés nélkül valóban példásan helytálló, akkor szervezett új, demokratikus rendőrségünkkel. Következő megbízatásom szerint mint a Magyar Kommunista Párt budapesti titkára dolgoztam három éven át, s így részt vettem abban a munkában és harcban, ami a munkáshatalom kivívásáért, a főváros helyreállításáért, a főváros lakosságának ellátásáért folyt. Az inflációtól gyötört munkásság példamutató áldozatkészségével, munkájával, harcával, Budapest minden becsületes dolgozójának összefogásával, mint ismeretes, az alapvető feladatokat sikerrel megoldottuk. Aki emlékszik az 1945 márciusában megindult első szocialista munkaversenyre, az első szabad május elsejére, a Kossuth-híd télben, fagyban való megépítésére, a falujárásra, az tudja, hogy ez a munka és harc nemcsak hallatlanul nehéz, hanem szép, lelkesítő és felemelő is volt egyben. Közvetlenül részt vehettem és részt vettem Budapest városépítési és városfejlesztési munkájában, a város politikai életében annak révén is, hogy a fővárosi tanácsnak több cikluson keresztül megválasztott és aktív tagjaként dolgoztam. Büszke vagyok arra, hogy időszakonként és esetenként személyesen is részese lehettem annak a munkának, amely Budapest felemelkedését, fejlesztését szolgálta. Azt hiszem, aki jelen volt, mindig emlékezni fogaz 1957. május i-i nagyszerű tömeggyűlésre, annak valóban lelkes hangulatára. Valahogy azt gondolom, ott az a félmillió budapesti találkozott ismét, akik 1945 elején elhatározták, hogy Budapestet felépítik, hogy a dolgozó népnek építik fel, és 1956 tragikus őszén azt is elhatározták, hogy nem engedik elpusztítani mindazt, amit a dolgozó nép saját vérével, verejtékes munkájával teremtett itt, a Duna két partján azért, hogy szocialista és szép legyen a jövendő. Budapest megmutatta 1957-nek ezen a szép tavaszi napján is, hogy nemcsak jogilag fővárosa a Magyar Népköztársaságnak, hanem valójában az ország, a szocialista forradalom szíve, lendítő motorja. Kádár elvtárs említette itt Budapest és az ország viszonyát. Hogyan látja a helyi érdek és az országos érdek problémáját a főváros esetében, különösen, ha Budapest sajátos helyzetét nézzük, azt, hogy itt él az ország lakosságának egyötöde, itt van a magyar ipari termelés negyven százaléka ? Már a kérdésben említett tények is megkövetelik, hogy az országos ügyek intézése közben kellő figyelmet fordítson mindenki a legnagyobb magyar közigazgatási egység, a főváros gondjainak megoldására. Ismert dolog, hogy a legutóbbi tíz évben Budapest karbantartására, építésére és fejlesztésére aránylag is nagyobb összegeket fordítottunk, mint az azt megelőző években. Ez elke-2