Budapest, 1966. (4. évfolyam)

2. szám május - Képes Géza verse

nyárfasort kivágatta és szétosztatta a faanyagot a szegények között. Széchenyi István ellenezte az intézkedést. Pedig a nádornak volt igaza. Nebbien, mint szakértő, szintén helyeselte a nyárfák kivágását. Úgy vélte, hogy a gesztenyesor most már életképes, nincs szüksége védelemre. De térjünk át a Margitszigetre, látogassuk meg Arany János tölgyfáit. A közismert tölgyfacsoport jelenleg n tölgyfából áll. Eredetileg a sziget egyik kisebb magaslatán állt egy ritka szépségű kőrisfa, amely alatt Arany János padot szeretett volna veretni; csak mikor látta, hogy nem teljesül kívánsága, akkor vonult a tölgyek alá. A szigeti tölgyek azóta nevét viselik. A „Tölgyek alatt" című versét azonban nem alattuk írta. A vers eredeti címe egyébként is „Margitsziget" volts először 1878-ban, a Budapesti Szemlében (e lap elődjében) látott napvilágot. Mikor a verset írta, állítólag mögéje állt József királyi herceg és elolvasva a papírra vetett sorokat, ezt mondta: „. . . Nem jó botanikus; amely fák alatt ír, azok hársak, odább foglaljon helyet, vagy tíz lépésre vannak innét a tölgyek". Kosztolányira emlékeztetnek a külső Üllői út öreg akácai. A mintegy 200 éve adaptált jövevény akác, mely oly hasznos szolgálatot tett az Orczy-kert területén száguldó futóhomok megkötésében, először költőink szívébe lopta be magát, kik idők folyamán szimbolikus tartalommal töltötték meg, mint Kosztolányi is az Üllői úti akácokat: „Borítsa fejetek szagos virágos fergeteg, ezer fehér virág; Ti adtatok kedvet, tusát; Ti voltatok az ifjúság, Üllői-úti fák". Találó volna a Kosztolányi tér Sophora-it akácokkal pótolni. "V7"iseljük gondját annak a sok, egyelőre jelentéktelennek tűnő fának is, melyekhez nem fűződik külön történet, vagy koruk sem vonja még magára figyelmünket. Elvégre ahhoz, hogy egy fa 200 éves legyen, egyszer 20 — 25 évesnek is kell lennie. Az a platán, amelyik az Alagút Krisztina téri sarkánál áll, 100 éve nézi a budai forgalmat. Elébb hintókat, aztán omnibuszokat, aztán autóbuszokat s ki tudja, mit fog még látni, mikor mi már rég nem leszünk. KÉPES GÉZA Helsinki képeslap — egy kissé budapesti is IRÉNNEK A Három Kovács vasból öntött szobra ott áll a Stockmann-áruháztól jobbra. Szemközt a Vasút-állomás, a Posta — Mannerheim: lova kengyelét tapossa; kedvenc lováról mintázva a ló, hát lehetne jó is, de más a valóság s más a mű: feje felhőkbe vesző, ám az egész mégsem lenyűgöző .. . Más lent a három meztelen kovács mint fent lován a marsall, ó be más: orr-, fülfagyasztó húszfokos hidegbe vasverő mozdulatba merevedve nézik a vasat — egyszer majd lecsapnak, köröskörül megcsörren minden ablak: „A három kovács kalapálni kezdett! Eljött a vég! — Vagy ez talán a kezdet?" A Három Kovács itt a világ közepe; Liimola Mattival mindig ide beszélünk meg találkozót: úgy áll ott Matti testvér, mint harminc éve állott az Eötvös-kollégium lépcsején. Viive Tolli észt művész rajza Mint most is, futottam feléje én, fent nyilt a kapu — a kapun kilépett G o mb 0 c z — el lehet valaha e képet felejteni? Konokul verdeső eső dühöngött három napja — ő két tenyerét kinyújtva égre nézett, ránk pillantott s egy finn mondást idézett: „Az ég könyvei összekavarodtak .. ." Többet nem szólt, köhintett s pislogott csak. Néztük lentről, lenyűgözött a látvány: szürke Eden-kalapján és kabátján futkostak fürge, vékony vízcsíkok. Karján ernyő, de ernyőt nem nyitott, taxiba ült, aztán elrobogott. Néztünk utána, két félénk, kopott diák — az élet zajlott, messze tőlünk s a fiatalság feszítette bőrünk . . . Matti kutat a Három Kovács szobra előtt, topog — nézem elszomorodva — (még nem vett észre!) keresi az eltűnt időt — mindketten hogy megöregedtünk! Csak nézzük egymást némán, ősz fejünkkel -Nem az idő veszett el: mi veszünk el. 37 A köröndi öreg platán Csanády András rajzai Arany János tölgyei a szigeten