Budapest, 1966. (4. évfolyam)

2. szám május - Veres Péter: Húsz esztendő Budapesten

Budai tanyavilág (MTI Fotó — Sziklai Dezső felvétele) nyomó részét helyeselni is tudnám, azonban a gondolataim olyan realitásokat hoznak elém, amelyekre nem lehet legyinteni, de azzal se lehet elintézni, hogy majd lesz valahogy ... Az első ilyen gondolatom: Az olyan fővárosok, mint Budapest, Bécs, Stockholm, egyáltalán amelyeknek mind a termőterületi, mind a népesedési „Hinterlandjuk" kicsi, szegényes és nem is nagyvonalúan fejlődőképes, nem nőhetnek egy bizonyos határon túl. Tokió még növekedhet, bár már országnyi ember lakik benne s nyilván Delhi, Dzsakarta, Kairó, Ankara, Varsó, és persze minden hasonló országok, szaporodó népek fővárosai is, de Budapest — hogy a magunk dolgánál maradjunk — ahova holnap már sem a születés, sem a felvándorlás nem hozhat utánpótlást, és ahova külföldi bevándorlók se jönnek, már csak az önfenntartás problémáiról gondolkozhat. Budapestre tehát nyilvánvalóan hosszas stagnáció következik, mert a vidékről már nem töltődhetik fel (vannak falvak, amelyekben még annyi gyermek se születik, mint Budapesten), a saját népszaporulata pedig kevés lesz, nemhogy a növekedéshez, de még az egyszerű utánpótláshoz is. Különösen nehéz lesz a munkaerőhelyzet a szolgáltatási munkakörökben és a durvább, nehezebb és veszélyesebb, vagy úgy általában az „alacsonyabbrendűnek" minősülő munkák világában, mert az már a dolog természetéből — ami itt főleg az emberi természetet jelenti — következik, hogy az elkényelmesedett, elfinomodott és az őket utánozó félfinom és úrhatnám állampolgárok az 1—2 gyermeküket nem konyhai mosogatónak, viceházmesternek, utcaseprőnek, kukasofőrnek, csatornamunkásnak, malteroslánynak és hasonlóknak szánják. Igen. Ha szorosra szerveztük a világot, akkor most már szorosan is kell fogni. Két nagyon hatalmas kormányozó tényező van, ha a közönséges erőszakot, amely különben úgysem vezetne jóra, nem akarjuk alkalmazni. Az egyik: a nehezebb, durvább, kellemetlenebb munkáért többet kell fizetni! A másik: a szigorúbb iskolai és munkahelyi minősítés. Aztán: a társadalmi, szellemi és jövedelmi hierarchia útját, módját, lehetőségeit is szorosabbra kell a jövőben fogni, hogy minden munkakörre jusson elegendő ember. Amint egy korábbi írásomban már szóltam róla: némelyik ember arra törekszik, hogy azt csinálja, amit szeret, amihez kedve van és tehetséget érez magában. Ez azonban csak úgy lehetséges, ha a másik ember — a sok másik — már nem azt csinálhatja, amit szeretne, hanem amit kell, vagy amit éppen muszáj. Hozzátéve: a munkamegosztás fejlődési útján mind-mind több változata lehet és lesz a „szeret"-nek is, a „kell"-nek is, de — sajnos — még sokáig a „muszáj"-nak is. Ezen az úton a legnagyobb veszedelem — ezért kell az iskolai minősítést szigorúbbá, vagy inkább árnyaltabbá tenni — a kontraszelekció. Ha túlnagy számban intelligencia-hiányban szenvedő és hivatásérzethiányban leledző álértelmiségiek lepik el a közép- és főiskolákat s ezúton az értelmiségi munkaköröket, ahol pedig éppen valódi intelligenciára, rugalmas értelemre és invenciózus cselekvő emberekre volna szükség, akkor hiába hadakozunk a bürokrácia ellen is és a minőségi munkáért is, mert a feltétlenül szükséges ügyintézés, munkarend és hivatali rendtartás mindig a kis tehetségű és hitnélküli emberek kezén változik bürokráciává. Különösen, ha a felső vezetés — különböző politikai vagy gazdasági okokból következően — nem tud vagy nem mer a tehetségkiválasztás és a továbbtanulás dolgaiban könyörtelenül igazságos lenni. És persze, ha a társadalmi mandarinizmus, a foglalkozások rang-hierarchiája is a kontraszelekciót segíti, vagyis ha nyersen szólva, egy sablonmunkát végző ál-értelmiségit magasabbra értékelnek, mint egy mester-képességű szakmunkást, vagy egy sokat tudó és eredményesen gazdálkodó földmívelőt. Most már nyilvánvaló: az ál-értelmiségiek és a félcivilizáltak szaporításával az igények gyorsabban növekednek, mint a termelékenység. A tehetséges és jóképességű emberek és az állások, munkahelyek arányában — most már ezt is látjuk — mindig jó, ha van egy kisfeszültség. A kisebb tehetségű ember ne érjen el túlkönnyen magas Beosztást és az erkölcsileg nem eléggé szilárd emberek is érezzék, hogy a jó munkahelyet (amely nem mindig „könnyű", hanem csak hivatásszerű) ne legyen könnyű elérni, és érdemes legyen megbecsülni. De nemcsak az igazi jó, vagyis tehetségben kiváló és erkölcsileg fajsúlyos értelmiség kiválasztódása fontos itt, hanem a jó szakmunkásoké is! Ez is összefügg a születések számának csökkenésével. A régi jó magyar szakmunkásgárda az egész ország és az egész magyar nép alkalmas és hivatásérzettel is megáldott gyermekeiből választódott ki. Különösen mióta az „inasnak adlak" már nem apai büntetésnek, hanem társadalmi emelkedésnek számított. Naivitás azt hinni, hogyha sok tízezer nem tehetséges, nem invenciózus és nem szilárd erkölcsi tartású gyermeket ipari tanulóiskolákba viszünk, azokból mind jó szakmunkások és megbízható, rendes, dolgos állampolgárok lesznek. 100 tanulóból jó ha néhány lesz mester-rangú, a többi részint átlagmunkás lesz, részint olyan, amilyen... Pedig ennek a nyersanyagban és ingyen erőforrásokban eléggé szegény országnak életkérdés, hogy jól gazdálkodjon a belső intelligencia- és képesség-tartalékokkal! És aztán: mentől több, mennél finomabb és bonyolultabb gépekkel dolgozunk, annál fontosabb lesz nemcsak a technikai műveltség, hanem az „izomintelligencia", az értelemmel mindig szinkronban dolgozó idegzet is. Röviden és világosan: ha egy adott emberi közösségben, egy népnemzetben évente kétszázezer gyermek születik, ebben a kétszázezerben nyilvánvalóan több a zseniális alkotó és ugyancsak több a tehetséges és invenciózus szakember, mintha ugyanabban az emberi közösségben csak százezer gyermek születik, de a feladatok, a munkahelyek és a szükségletek nem csökkennek ugyanilyen arányban. Amint már egy korábbi cikkben írtam: a szocialista tervgazdaságban a biológiai „újratermelést" is be kell tervezni, mihelyst a spontán „munkaerőtermelés" megszűnőben van. (Jó volna ezt előre látni is!) Tudom, hogy ez is világprobléma. Ahol azonban a fővárosoknak és nagyvárosoknak még van területi és népesedési mögöttesük vagy 30