Budapest, 1966. (4. évfolyam)

2. szám május - dr. Major Máté: A pesti Duna-part szivének városrendezési problémái

Ä krrcMilx-ctökar cpülcfc kirakodó ralr|ri»«,*on. Das Ilmdebhutjb-Mäuftr tun Jin/tit/ant/.rpl/i/%. Az egykori Lloyd-palota, Hild József műve, a Kirakodó tér déli oldalán Különösen nem a pesti Duna-parton, amely pedig most elsősorban érdekel bennünket. Itt az egykori Kirakodó tér (Rakpiac) — a mai Roosevelt tér — és a Dunasor — a mai Apáczai Csere János utca és Petőfi tér — keleti térfalának húsz épülete közül (kivéve a piaristák régi, barokk rendházát és a kései barokk görög templomot) tizennyolc klasszicista alkotás volt (s ebből is ötöt Pollack, nyolcat Hild tervezett). S e nem túl magas — két-háromemeletes —, nagyjából egyező párkánymagasságú házsorra — s előtte a széles térre és parksávra — minden dunai és budai nézőpontból kitűnő rálátás nyílt, az egységes városkép nagyszerűen érvényesült. Ebből a húsz épületből ma már csak hat áll az Apáczai Csere utcában, és egy — a görög templom — a Petőfi téren, a többi alig száz év alatt eltűnt a föld színéről. A klasszicizmus alkotásai — akár teljes földi, akár csak látványmivoltukban való — fokozatos eltűnésének oka, hogy feltartóztathatatlanul nyomulnak helyükbe, települnek — átépítéssel, átformálással — rájuk, tolakszanak takarón köréjük az újabb és újabb építészeti stíluspróbálkozások — felújítások —, a romantika (itt-ott már párhuzamosan is a klasszicizmussal), az eklektika, sőt az előbbieket tagadni szándékozó szecesszió épületei. Alig pár évtized kell hozzá, hogy szinte teljesen letörlődjenek Pest-Buda városarcáról — az uralkodó osztály rangjára törekvő, még progresszív gondolatokat hordozó, „tisztességgel" gyarapodó városi polgárság magatartását oly jól kifejező — a klaszszicizmus nyugodt, mértéktartó, mondhatni méltóságos építészeti vonásai, hogy helyükben a — törvényszerűen kialakuló kapitalista tülekedésben gyorsan tollasodó, egymást túllicitálni akaró, magukat hangosan reklámozó újgazdagok mentalitását nem kevésbé jól kifejező — romantika-eklektika-szecesszió nyugtalan, mértéket tartani nem, vagy alig tudó, pöffeszkedő, nagyotmondó építészeti vonásai rajzolódjanak ki. Talán ekkor — kb. a 19. század derekán — kezdődik az építészek városkép-, következőleg természeti-tájrontó „szerepe", hiszen a jó szándék — s ennek meglétét mindenkor fel kell tételeznünk — a gyakorlatban nemcsak emelhet, ronthat is. A 19. század második fele az az időszak, melyben Pest-Buda Budapestté — metropolissá — dagad, s ez, mint a legtöbb ilyen rapid folyamat, az építészetben is egészségtelennek bizonyul. A gyors növekvés során elkövetett rontásokért azonban — s ezt már itt meg kell mondanom — nem egyedül az építészek a felelősek, ők is, mégpedig közvetlenül azért, amit nevükkel „fémjelezve" megépítettek; ezek művészi színvonaláért felelősek, de már épületeik városképi „közreműködés"-éért nem egyedül. A felelősségben osztoznak velük — olykor nagyobbrészt — az „építtetők", az „építtetők-társadalma", e társadalom „közvéleménye", e „közvélemény" által hordozott közízlés, és a, mindezt hatósági téren képviselő, „szabályokéba merevítő, ezek végrehajtását megkövetelő, ellenőrző városigazgatás, városvezetés is. Pest város nagytekintetű Tanácsa határozta el (például), 1864. szeptember 3-án, hogy a Dunasor (a Lánchíd megépítése óta Aldunasor) egységes, klasszicista házfala előtti partsávot új, párhuzamos háztömbbel kell beépíteni, éspedig kereskedelmi és pénzügyi, „szépítészeti" és egészségi okokból. Amikor Táncsics Mihály, 1867-ben, szabadul börtönéből, kiadja ott írt művét, a Fővárosunk-at, melyben — érdemes számbavennünk — sok érdekes gondolatot vet fel Pest és Buda fővárossá fejlesztésére. E műben, többek közt, élesen tiltakozik az említett határozat, a partsáv parcellázása, a telkek eladása és beépítése ellen. A Tanácsot — úgymond — „zsebelési" szándékok vezérlik e határozat meghozatalában, hiszen az itteni telkekért elérhető tetemes bevételekből a (régi) városházára akar emeletet, illetőleg a régi helyett új Redoute-ot építtetni. A határozat minden egyéb érve hamis, hiszen A Duna-part városképe a századforduló idején