Budapest, 1966. (4. évfolyam)

2. szám május - dr. Major Máté: A pesti Duna-part szivének városrendezési problémái

Czeizing Lajos felvétele MAJOR MÁTÉ A pesti Duna-part szívének városképi problémái Szépnek valljuk és szeretjük Budapestet! Vitathatatlanul szépek — gyönyörűek — Budapest természeti-táji adottságai. A szélesen hömpölygő, kanyargó Duna, egyik — jobb — oldalán, Budán, a dombok-hegyek távlatokba rétegződő, párákban zöldekből kékekbe lágyuló karéja, másik — bal — oldalán, Pesten, a síkság kifelé emelkedő határtalan táblája — olyan páratlan természeti hozománya ennek a városnak, hogy ilyet — születésekor — egyetlen európai nagyváros sem kapott ajándékba. Budapest természeti-táji képei oly csodáinivalón szépek, hogy — s ezt újabban ismét halljuk — még az építészeknek sem sikerült elrontaniok. S mint a legtöbb hasonló — irónikus — megjegyzésben, ebben is van némi igazság. Mielőtt ennek a „némi igazság"-nak — vagyis az építészet rontószerepére vonatkozónak — valóságos tartalmára mutatnék, egy nagyobb, és döntőbb igazságra is rá kell mutatnom, mely determinálón „szólt" bele e város építészeti arculatának alakulásába. S ez a kegyetlen történelmi igazság, melyet mindenki jól ismer. Budát és Pestet, a Dunával sokáig elválasztott, két, régi városunkat, épp úgy végig dúlták, égették, rabolták a tatárjárás, a török hódítás, a német „felszabadítás" — és birtoklás-elnyomás — háborúi, mint mai-Magyarország legtöbb települését. így tűntek el csaknem teljesen Budának és Pestnek a 18. század előtti építészeti alkotásai, melyek másutt, más országok városaiban, a történelmi folyamatosságnak, a kultúrarétegek egymásra rakódásának, a hagyományok természetes továbbélésének az országra, népre — sőt a városra — annyira jellemző, sajátos atmoszféráját hozták létre, és őrzik ma is. Buda és Pest mai városképének alakításában ily módon az építészek szerepe — jó és rossz értelemben egyaránt — csak a 18. században kezdődik. A budai Várhegy lakóvárosa, például — mely a 15. században még a korabeli Nürnberggel vetekedett város-voltában és városképeinek változatos egységében — a középkori településszerkezet utcavonalain, telkein, sőt a várostrom után megmaradt középkori épületromok, falak, felhasználásával és kiegészítésével épül át nagyjában-egészében ma is barokk jellegű kisvárossá. A visszahódítást követő nehéz gazdasági helyzetnek köszönhetjük, hogy így történt, s a szerény barokk külsők-belsők mögött, viszonylag gazdag gótikus hagyaték — többek között az ülőfülkés kapualjak szép sorozata — őrződött meg az utókor számára. A 18. század folyamán a barokk, majd a kései barokk (a „copf") ugyanígy nyomja rá formarendjének bélyegét a középkori várfalak között már, jóval a visszahódítás előtt, beépült városrészekre — lent, a vár alatt a Vízivárosra, és a középkori Pestre — és, természetesen, a falakon kívül újonnan épülőkre is. így aztán jóidéig nincs baj Buda és Pest városképeivel, a sematizáló metszetek alapján is jónak-szépnek képzelhetjük el őket. A barokk, kései barokk kevés mestere mellett a kismesterek sora provinciális, de a stílus erejét ezen a szinten is éreztető, egységben — s szolid, szakmai becsületességgel — formálja ki a városképeket. Ebben a vonatkozásban nem változik a helyzet a 19. század első felében sem, amikor az ipari-kereskedelmi fejlődés nekilendül, a polgárosodás — ha késve, s még mindig lassúdan is — kibontakozik, és megkezdődik, elsősorban, Pest nagyvárosiasodása. A barokkot és a kései barokkot, az európai stílusok sorában, most itt is a klasszicizmus váltja fel és — ugyanúgy mint előbb — néhány jelentős és több kismester révén egységes, klasszicista jelleget ad a városnak. Egyetlen későbbi — s talán korábbi — építészeti stílus sem rajzolta rá ennyire elhatározóan a maga sajátos vonásait e város tájaira. Két jeles klasszicista mesterünk Pollack Mihály és Hild József építőtevékenysége egymagában is determinálóan hat. Pollack — 1799 és 1843 között — kb. húsz középületen (Nemzeti Múzeum stb.) kívül mintegy százhatvan lakóházat tervezett, épített (köztük kb. ötven egyháromemeletest) Pesten, Budán, Hild pedig — aki az 1813-tól 1863-ig terjedő fél évszázad során kb. kilencszáz (!) különböző rangú-rendű tervének építésére kap engedélyt a Szépítő Bizottságtól, (illetőleg az Építési IgazgatóságXöY) — mintegy ötven középület (Lloyd-palota stb. és kb. harmincöt! ipari-kereskedelmi épület — gyár, műhely, raktár) mellett csaknem hétszáz lakóházzal (köztük talán kétszázharminc egyháromemeletessel) járul hozzá a két város arculatának formálásához. Hild építőmunkája abszolút számokban is nagy, egyedülálló a magyar építészet történetében, de szinte óriásivá növekszik, ha figyelembevesszük, hogy a múlt század negyvenes éveinek végén Pest-Buda mindenfajta épületeinek száma kereken — mindössze — kilencezer volt. Ez azt jelenti, hogy a két mester — Pollack teljes, Hild addigi — tevékenysége során a két város összes épületeinek kilenc százalékát építette fel! S mivel ez időben kívülük még néhány jeles mester (Kasselik Fidél, ifj. Zitterbarth Mátyás stb.) dolgozik itt — nem is beszélve a kismesterekről, akik több-kevesebb sikerrel követik a jó mintákat —, valóban elmondható, hogy Pestnek és Budának soha azóta nem volt (és ki tudja lesz-e) formálásában — mértéktartásában — ennyire egységes városarca, mint akkor. 17