Budapest, 1966. (4. évfolyam)

9. szám december - Dr. Farkas Elemérné: Az első Magyar Festészeti Akadémia

Az Qsí Magyar Festészeti Akadémia - és alapítója: Marastoni Jakab Marastoni Jakab önarcképe 1845. (Nemzeti Múzeum) Hazánkban a XIX. század első évtizedeinek társadalmi átalakulásában, a polgári nemzetté válás folyamatában a kultúra területén a vezető szerep az irodalomnak jutott. A képzőművészetekben nem tapasztalható olyan ugrásszerű fejlődés, mint az irodalomban, mert évszázados elmaradást kellett áthidalnia, hogy kialakulhasson az önálló nemzeti művészet. Nem volt rendszeres művészeti oktatás és a tanulni vágyó ifjú tehetségének kibontakozását nem segíthette sem a múlt, sem a jelen kiváló műalkotásainak megismerése. Anyagiak híján legfeljebb Bécsig juthatott el, hogy az ottani akadémián gyarapítsa tudását. A Pesti Műegylet megalakulása (1839) némileg enyhített ezen a szomorú állapoton. Kiállításai lehetőséget nyújtottak arra, hogy művészeink alkotásait a nagyközönség is megismerhesse. Az 1840-ben rendezett első műkiállításon 29 művével vonta magára a figyelmet és indult el a népszerűség útján a Velencéből Magyarországra szakadt festő: Marastoni Jakab. 130 évvel ezelőtt, 1836-ban a József téri Kehrer ház második emeletén rendezte be műtermét a fiatal művész, akinek képeiről a korabeli sajtó túlzásba menő elragadtatás hangján nyilatkozott. Hogy a közönség megtalálta kapcsolatát a művészettel, Barabás Miklós mellett az ő alkotásainak köszönhető. Örök riválisának, Barabásnak, oeuvre-je elvitathatatlanul előkelőbb helyet biztosít, viszont Marastoninál értékelnünk kell azt a szellemi és anyagi áldozatot, amellyel hazánkban megalapozta a művészeti oktatást. 120 év telt el azóta, hogy 1846. október 3-án a Nagyhíd utca (ma Deák Ferenc utca) 12. szám alatt, a Weisz-féle ház harmadik emeletér megnyílt az Első Magyar Festészeti Akadémia. Megnyitását a Helytartótanács már 1845. októberében engedélyezte; egy év alatt készült el az iskola berendezése, teljesen a Velencei Akadémia mintájára. Kilenc termet töltöttek meg a felszereléshez tartozó festmények, rajzok, szobrok, eszközök. A szoborterem a hazánkban újdonságként ható felsővilágításával vonta magára a figyelmet, ahol — a korabeli sajtót idézve — „az üvegtáblákkal ellátott háztető résen beömlő világfény ábrándozólag tört meg a fehér gipszszobrokon". A termeket tizennégy napig az érdeklődők szabadon látogathatták, és ez a két hét elegendő volt ahhoz, hogy Marastoni a siker tetőpontján élete legboldogabb állomásához érkezzék. Tudatában volt annak, hogy bő anyagi nyereségre nem számíthat, az iskola bevétele nem fogja kárpótolni a tetemes anyagi áldozatért (10 000 forintba került az akadémia felszerelése), de olaszos énjét kielégítette — saját szavai szerint — „a fáradozásaimat becsülni tudók méltánylata, s azon öntudat, hogy a művészetnek egykor majd e hon fiai között is elkövetkezendő fölvirágoztatására én tevém meg az első lépést". Fáradozásainak nyilvános elismerése nem is késett soká: 1846. november 16-án Pest városa díszpolgárai közé választotta. Olyan dicsőség érte őt ezzel, amely a múlt század folyamán csak két magyar művésznek: Hild Józsefnek és Munkácsy Mihálynak jutott osztályrészül. A Fővárosi Levéltár iratai között őrzi a díszpolgári oklevél szövegét. Kitűnik ebből, hogy az alapítás körül szerzett érdemein kívül ünnepélyes ígéretet tett Pest városának, hogy a szegényebb sorsú polgárfiak közül hármat a városi hatóság ajánlatára ingyen fog „folytonosan képezni". A kortársak megbecsülését és segítőkészségét bizonyítja, hogy ugyanezen év október 14-én megalakul Ürményi Ferenc és Döbrentei Gábor elnökletével „Az Első Magyar Festészeti Akadémiát Gyámolító Társulat", amely céljául tűzte ki, hogy anyagilag támogatja a mostoha körülmények között élő akadémiai ifjakat. Az első évben 39 növendék iratkozott be az iskolába, ami a kor viszonylatában elég szép létszámnak mondható. Tanítványai szerették a mestert és jó eredményeket értek el már az első oktatási évben, műveik közül többet bevettek a Műegyesület 1847. évi kiállítására. De a közönség lelkesedése csakhamar közönybe sülylyedt. Kialudt a szalmaláng és Döbrentei Gábor az „Életképedben veti szemére a nemzetnek, hogy semmibe sem veszi egy idegen művész önzeden áldozatát és nincsenek a művészet ügyeiért áldozó mecénások. Az 1848—49-es évek eseményei, a gazdasági krízis oda vezettek, hogy Marastoni iskolája kénytelen volt becsukni kapuit. Az egyéves kényszerszünet nem törte meg az alapító optimizmusát. Bízva az iskola életképességében, 1850-ben újból megindul az oktatás és szeptember 15-én kiállítást rendeztek a növendékek alkotásaiból. Kubinyi Ágoston, a Nemzeti Múzeum igazgatója és a pártoló társulat egyik vezetője üdvözölte a megjelenteket és kiosztotta a növendékek között az elismerő oklevele-MEGHÍVÁS az első pesti íeitésiakaM •titveiKtekfi koil Si'>mb«t.ni r. t. aiigiMtui hú 25-trt d. 0. II Arakor > na«)hld-iilriai 12-dik «. hu 3-dih mrlrtrbril. siahadhrim-nrl 111.ll.il tartandó DtjesaETAftamc * hol a nöirmUkek atfv« ket brti« a t rí. kortMé* «naMHr H bírálata alá kiállítva kstad.. Az alapítok. tagok. «M. nrtrlöi «•» mübaralok. fi alkalomra tisztrlrtt.-l meghitalnak. A fwWmallé'a«! K>anioliló-tar*ulal Ucjai közti kei*orsola> rtinlr a fen kitelt napon f.* miirtort.nní Pert. augtMlus 1H-dikan 1855. TATA V P A I.. ^ ——^—h Einladung jut öffentlichen ^rciettcrthcihinq 36