Budapest, 1966. (4. évfolyam)

9. szám december - Zolnay László: A régi budai vízművek

Buda város középkori vízvezetékének vázlatos helyszínrajza ZOLNAY L AS Z LO Emlékezés a régi budai vízművekre fcbben az esztendőben van századik évfordulója annak, hogy fővárosunk modern vízművének első vezetékeit lefektették. Azonban, ha jobban belelapozunk technikatörténetünk — zömmel megíratlan — lapjaiba s megvizsgáljuk a történet beszélő képeskönyvét, a régész számára oly bőbeszédű földet, azt látjuk, hogy Budapest nem egy, hanem éppenséggel öt és fél évszázados vízműves múlttal kérkedhetik. * 1950 egyik előőszi napján — éppen a budavári királyi palota középkori maradványait ástuk — lélekszakadva futottak hozzánk némely kőműves legények. — A Várszínház mögött, a bástya mellett megomlott a fal! — Megtaláltuk a törökök alagútját . . .! — tódította a másik.—Visz le a Duna felé. .. biztosan átvisz a Duna alatt, Pestig! — Tán csak megáll útközben! — csóváltuk a fejünket. S aztán a tetthelyre ballagtunk. — Mi lehet ez a „török alagút" ? (Tudni kell ehhez azt, hogy szinte nincs olyan helye az országnak, ahol az archeológust ne traktálná efféle török alagutakkal a népmonda. Vezet ilyen Esztergomból Visegrádra, Egerből Szarvaskőre, Budáról — mint a példázat mutatja — Pestre. De persze valamennyi efféle alagútnak Rómája: a képzelet birodalma!) Hamarosan kiderült — ezzel a budai „török alagúttal" kapcsolatban — a következő. Az utolsó ostrom-tépte budai várfalak helyreállítása során a Sándor-palota—Várszínháztól keletre eső szakasz javítására került sor. A bástyákat szépen felállványozták. A Várszínháztól északkeletre eső várfal kiugrásának tövében az építőállvány egyik lába megsüppedt s az alkotmány talapzata belecsúszott egy — téglaboltozattal fedett — föld alatti aknába. Az egyik ember le is huppant az állvánnyal együtt, de baja nem esett. Még az orra vére sem eredt el, de annál inkább megeredt a képzelete. Mert hát szó sem volt itt a törökök Pestre vezető aknájáról! A szerencsés baleset azonban mégis értékes technikatörténeti emléket hozott napvilágra, s az azután tovább vezető kutatások elindítója lett. A sziklába vájt akna ugyanis — melynek a Duna felé vezető szakaszát majdnem a Hunyadi János útig követhettük—Buda egyik — a XVIII. században megújított — középkori vízvezetékének maradványa volt! S nézzük, mit is tudunk Buda várának s a budai polgárvárosnak középkori víz-ellátása, vízművei felől ? Ötszázötven esztendővel ezelőtt, 1416-ban, Zsigmond német-római császár, magyar király birodalmi számadáskönyvébe szokatlanul magas kiadási tételt könyvelt be a kincstartó jegyzője. Bizonyára megcsóválták fejüket a német sáfárok ilyen hatalmas összegű magyarországi invesztíció láttán! A császár Nürnberg városának évi adójából ezer Metszet a budai Várról (1777). Baloldalt még látható a dunai vízibástya a vízvezetéket befoglaló cortinával p^ppspiipi 11